Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-345
3Í5 országos ülés 1912 február Í9-in, hétfőn. 31 részletes vitánál van. Mégis alapjában mik voltak ezzel szemben az aggályok ? Szerinte hiányzott ezen szakaszból a javaslat mai formulázása mellett a két állam, továbbá a toldás egy bizonyos föderatív irányzatot árult volna el. Ezt a két aggályát t. képviselőtársamnak és azon t. képviselőtársaimnak, kiknek nevében felszólalt, igyekeztem eloszlatni, és hiszem, hogy megtaláltam a formulát arra, hogy mindkét aggályt eloszlassam egy oly módositás által, mely épen e czélra készült, hogy t. i. részben megint visszaállíttassék a két állam ezen szakaszban, részben pedig ezen, bár magyar törvényből vett toldásban foglalt magyarázata ezen szakasznak másikkal helyettesittessék, melybe ezen föderatív izt abszolúte nem lehet többé belemagyarázni. Azt hiszem, itt teljesen elértük azt a czélt, mely t. barátomnak is szeme előtt lebegett. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy nern helyezek nagy súlyt arra, hogy a tartaléknak két utolsó évfolyama megint a honvédséghez utaltassák, és ezt adminisztratív s más okokkal indokoltam, melyekről elismeri ugyan, hogy nagyrészt helytállók, mégis sajnálja, hogy itt nem mutattam több előzékenységet, mert ő nagy súlyt fektet arra, hogy a besorozott legénység illetve az ujonczjutalék bizonyos időben okvetlenül a honvédséghez kerüljön és igy a honvédségi esküt is letegye. Erre vonatkozóan csak utalok arra, a mit csütörtökön mondottam. Minthogy a javaslat szerint nemcsak a 11-ik és a 12-ik évben, de már a 10-ikben sem hivható be a legénység, mert hiszen már a 9-ik évben részt vett az utolsó hadgyakorlaton, ennek következtében teljesen elesik a behívás lehetősége, a minek természetes következménye az, hogy az esküt sem lehet ott letenni. T. képviselőtársamat azonban mégis megnyugtathatom, mert bizonyos esetben minden hadköteles abba a helyzetbe jut, hogy ezt az esküt letegye. Arra az időre gondolok ugyanis, a midőn a 12 év után a népfölkelésbe osztatik be, a mely tisztán a honvédség körébe tartozik, (Ugy van ! a jobboldalon). Szólott a t. képviselő ur a sorozó-bizottságokról. Azt hiszem, hogy e tekintetben nem kell sokat pótolnom ahhoz, a mit múltkori beszédemben előadtam. A t. képviselő ur maga is elismeri, hogy a javaslatban az eddigi helyzetnek javulása látható, a miről annál nagyobb örömmel veszek tudomást, mert az, hogy a sorozó bizottságokban két katonatiszt is lesz jelen, semmiesetre sem jelenthet visszaesést; csak a gyakorlati szükségnek teszünk eleget azzal, hogy a sorozó bizottságban két katonatiszt fog részt venni, mert e nélkül a sorozásnál, mely az egyik és a másik kontingens javára történik, a szakértői vélemény nem jutna kifejezésre. Tehát a gyakorlati szempont az, a melyre való tekintettel helytállónak, sőt szükségesnek tartom ezt a rendelkezést. (Helyeslés a jobboldalon.) Utalt azután t. képviselőtársam a Boszniával összefüggő szakaszokra is, es ha jól értettem, az volt a legfőbb aggálya, hogy itt is előfordul az a kifejezés, melyet már a 3. §-nál is kifogásolt. Utalt különben annak a módjára is, hogy hogyan lehetne ezt az aggályt eloszlatni és egy uj szövegezésre való utalással a nehézséget eliminálni. T. ház ! En szerintem ezekben a szakaszokban semmi más nincs, csakis olyan adminisztratív intézkedésekről van szó, hogy egy itt vagy amott tartózkodó hadkötelesnek hova való besorozása miként történjék. Ilyen intézkedés pedig nem lehet semmiféle közjogi teóriának bázisa ; ebből lehetetlen arra következtetni, hogy ezzel Bosznia hovatartozandóságának kérdése bármiképen el lenne intézve. T. képviselőtársam felemiitette a törvényjavaslat 43. §-ának azt a rendelkezését, a mely utal az 1888: XVIII. t.-cz.-re. Én őszintén és nyíltan kifejezést adtam annak — a mi tény is — hogy senki az országgyűlés ujonczmegajánlási jogát kétségbe nem vonta. En azt hiszem, ezáltal egyúttal kifejezést adtam annak is, hogy teljesen egyetértünk e kérdésben és korántsincs szándékom bármit palástolni és bármit is jóváhagyni, a mit talán nem lehet jóváhagyni. De t. képviselőtársam arra utal, hogy történt egy esetben a törvénynek egy helytelen alkalmazása. Ennek orvoslási módját azonban abban kell keresni, hogy a dolog az illető kormány felelősségre vonásával intéztessék el, mert hiszen egyáltalában semmiféle garancziát nem lehet vállalni előre az iránt, hogy egy kormány hogyan és miként applikál egy törvényt. Feltételezzük mindegyikről és fel is kell tételezni, hogy a törvényt hiven és becsületesen akarja alkalmazni; de ha azután véletlenül, talán jóhiszemüleg is, rosszul alkalmazza, akkor áll elő a felelősségre vonásnak és az ebből való konzekvencziák levonásának a momentuma. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás és zaj balfelől. Halljuk ! Halljuk !) Lehet egy más módja is a kérdés megoldásának, ha ilyen aggályokkal állunk szemben, és ez az, hogy az országgyűlés alkalmat vesz magának arra, hogy saját maga magyarázza a törvényt, ugy, hogy azután kétség nem merüljön fel. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nem akarok ezzel bővebben foglalkozni, csak általánosságban utalok megint arra, hogy ebben a kérdésben tulaj dónké jien nincs különbség közöttünk. (Ugy van! jobbjelöl.) A perrendtartás, (Halljuk! Halljuk!) a mint múltkori beszédemben is emiitettem, a véderőj avaslattal tulaj donképen nincs szerves összefüggésben, de miután felmerült a kérdés, azokkal szemben, a miket t. képviselőtársam is felhozott, csak annyit vagyok bátor pótlásul megjegyezni, hogy a mit itt teszünk, azt mi sem a többségnek, sem az ellenzéknek kedvéért nem akarjuk tenni, hanem teszszük azt az országnak, (Helyeslés jobbfelól.), teszszük a nemzetnek, (Helyeslés jobbfelől.) és a jelen esetben a magyar nyelvnek. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Ez jut kifejezésre abban a szakaszban, a melylyel szemben t. képviselőtársamnak aggályai vannak.