Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-344

bruár 15-én, csütörtökön. 12 3U. országos ülés 1912 fi résztvevő elemek szerepét megállapítja, rendeleti utón fog kiadatni, mint a hogy ez természetszerű, mert ez olyan belkezelési kérdés, a mit nem szokás sehol sem törvényekben rendezni, hanem rendeleti útra terelik. (Helyeslés a jobboldalon.) A harmadik kérdés, a mely ilyen természetű, az, hogy a tartalék két utolsó éve adassék át a honvédségnek, a hogy az a múlt törvényben is volt. Erre vonatkozólag van szerencsém felvilágostásul csak annyit jelezni, hogy a tényleges helyzet azóta változott és azért itt a javaslat megváltoziatása semmi haszonnal sem járna. Tudniillik az 1889-iki törvény alapján is, a mely szerint a két utolsó évjárat a honvédségnek adandó át, a két utolsó évtizedben a honvédség már sohasem vette ezt igénybe, mert ez a legénység nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy igen rövid gyakorlati idő alatt ott hasznosan értékesithető legyen. Azért lemondtak az igénybevételéről, annál is inkább, mert a törvénynek más rendelkezései alapján ezek szükség esetén mindig visszaadandók a közös hadseregnek, mint a hogy igenis sokszor előfordul, hogy ezt ott igénybe is veszik. Most azonban a törvény egyéb rendelkezései alapján a kilenczedik évben az illető hadkötelezett már leszolgálja utolsó hadgyakorlatát, ugy hogy sem a tizedik, még kevésbbé a 11-ik és 12-ik évben az illető nem volna behívható. Tehát ha oda is számittatik a honvédséghez, nem hívható oda be, mert a törvény alapján őt kötelező utolsó gyakorlatot már a kilenczedik évben is teljesiti. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Különben semmi praktikus haszna nem volna annak, ha ezt a legénységet papiroson átszámitanók a honvédség számára, a hol igénybe nem vehetnék, mert a törvénynyel ellenkeznék az ő igénybevételük, holott komoly esetben, de azonkívül is a gyakorlatoknál a közös hadsereg javára igénybevétethetnek. Hiszen itt a kép az, hogy mozgósítás esetén a hadi létszámra emelt század 260 fő ; miután egy évjáratnak az ujoncza kitesz századonként 40-et, ez 12 év alatt 480 embert jelentene: de a fogyatékokra legalább is 80-at kell számítani ; igy marad egy 400 főből álló emberanyag egy-egy század számára, a melyből az első mozgósítási parancsra már 260 embernek elő kell állania, ugy hogy a pótlásokra összesen is csak 140 ember marad, a kik az előálló fogyatékok folytán volnának igénybe vehetők. Ez aránylag igen kis szám a hadviselésben szerzett tapasztalatok alapján, ugy hogy ezen számra abszolúte számítani kell, ha a főerő harczképességének biztosítását tényleg el akarjuk érni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az átszámítás tehát, a mely papiroson történnék, a mint mondom, praktikus haszonnal sem járna, mert ez a szám igénybe nem vehető és szükség esetén a közös hadseregnek visszaadandó ; ellenben borzasztó sok irásmunkát idézne elő a nélkül, hogy ebből a legkisebb haszon származnék. Azt hiszem, ezt a kérdést is igyekeztem annyira megvilágítani, hogy a t. ház állithatja, hogy ez nem olyan intézkedés, a mely nem tudom micsoda gondolkodás alapján született volna meg, hanem a tényleges viszonyok szükségessége és parancsa volt az egyetlenegy momentum, a mely előidézte e változást a régi törvénynyel szemben. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Most áttérek azon pontokra, a melyek inkább politikai természetűek, és pedig elsősorban gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak a törvényjavaslat 3. §-ára vonatkozó aggályára. E szakasz szövegezésében ő két momentumot talál aggályosnak; az egyik az, hogy a régi szöveggel szemben a hadsereg feladatának kitűzésénél a »monarchia« mellett a »két áUam« kimaradt, a másik pedig az, hogy az a szövegezés, a melyet e szakaszban mi javaslunk, az ő felfogása szerint valami föderalisztikus izünek látszik. Nagyon könnyen be tudnám bizonyítani, hogy sem az egyik, sem a másik felfogás tulaj donképen nem alapos, mert hiszen az osztrák-magyar monarchiának fogalma nemzetközi fogalom, a mely azonkívül a mi törvényeinkben is százszor és ezerszer használtatott és használtatik, ebben tehát semmi sérelmeset látni nem lehet; a mi pedig a toldást illeti, az nem egyéb, mint egy magyar törvény idézete, az 1867: XII. t.-cz. 8. §-ából vett idézet; ez is tehát magyar szempontból nem lehet sérelmes. Ha azonban mégis felmerültek bizonyos aggályok, én a magam részéről igen szívesen javaslok egy módosítást, a mely hiszem, alkalmas lesz arra, hogy ezen aggályokat szétoszlassa. (Helyeslés a jobboldalon.) E mellett és evvel összeköttetésben van egy néhány egyéb szakasza még a törvénynek, a hol ezen kifejezésnek ismételt használata gróf Apponyi Albert képviselőtársam előtt aggályosnak mutatkozott. Itt ezen aggálynak az orvoslása azáltal érhető el, hogy az ujabban használt »osztrákmagyar monarchia« kifejezés helyett mindig idéztessék — mondjuk — az ujabb szövegű 3. §. ; s ezáltal ezen a bajon segítve volna és az az aggály, a mely e téren felmerült, ehmináltatnék. (Elénk helyeslés jobb felől.) Azután t. képviselőtársam még a 43. §-ban, a mely utal az 1888 : XVIII. t.-czikkre, az ott tartalmazott felhatalmazást aggályosnak tartja annyiból, hogy ez az országnak ujonczmegajánlási jogát sértené, homályossá tenné, vagy bizonyos mértékben erőtlenitené, s kívánna e tekintetben toldást a törvényhez akként, hogy ezen felhatalmazás igenis alkalmaztassék, de az ország ujonczmegajánlási jogának sértetlensége mellett. Hát, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy e kérdést illetőleg igazán nincs semmi különbség közöttünk, mert hiszen az országnak ujonczmegajánlási jogát senki sem akarja kétségbevonni. (Ugy van ! Ugy van! jóbbfdöl.) De kérem, itt egy toldás által mit eszközölnénk 1 Azt, hogy az, a mit ezen javaslat előzőleg már és pedig expressis verbis, megállapít, t. i, az ország ujonczajánlási joga