Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-324
32í. országos ülés 1912 január 13-án, szombaton. 91 minister urat nem tudom miféle kedvező elbánásban, simogatásban részesítettük volna. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Részemről kijelentem, és ugyanezt jelenthetnék ki, ka felszólalnának, a delegáczióban résztvett t. elvtársaim is, hogy mi a hadügyminister ur legutóbbi előterjesztésével szemben a legélesebb kritikát gyakoroltuk modorban, tárgyban, tartalmi fejetgetéseiben egyaránt. (Vgy van ! a szélsőbaloldalon. Zaj jóbbfelöl.) Justh János : Miért nem mondott Nyegre erősebb kritikát ? (Zaj.) Nyegre László : Ne legyen olyan szellemes ! (Zaj.) Bakonyi Samu : Ennélfogva vagy a közdolgokban semmikép meg nem engedhető felületességnek vagy szándékos rosszakaratnak (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalpn.) és gyanúsító törekvésnek tulaj donithatom csak azt az állítást, mely az imént elmondott nyilvánvaló tényekkel homlokegyenest ellenkezik. Ellenben, hogy ne maradjak adós a t. sajtó ezen részének, mely nem átalja ilyen rosszhiszemű, valótlan támadásokban részesíteni pártomat, rá kell mutatnom egy másik jelenségre, (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) melyet hiven akarok jellemezni, s a mely jellemzésnek igazságát a delegáczió legutóbbi üléseinek megjelent naplója kézzelfoghatókig bizonyítja. A kétféle elbánás a két közös minister úrral szemben igenis a t. többséghez tartozó tagjai részéről nyilatkozott meg a delegácziónak. (Igaz! Vgy van ! a szélsöbaloldalon.) Mig a közös külügyminister urat csakugyan oly kíméletes elbánásban részesítették volt, mig feléje a bizalom a legszélesebb mederben áradozott . . . Fráter Lóránt: Hájjal kenegették. Bakonyi Samu : ... addig az uj hadügyminister úrral szemben a legélesebb bizalmatlanság nyilatkozott meg a t. többség szónokai részéről. Lovászy Márton : Miért nem buktatták meg ? (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Polónyi Géza: A kormány tudta nélkül történt. (Zaj.) Bakonyi Samu : És mi történt ezzel az in pessima forma bizalmatlansági állásfoglalással szemben, melyből nem hiányzott egyéb, csak a formaszerinti bizalmatlansági indítvány megtétele ? Mi következett erre a mi részünkről ? Mi azt mondtuk körülbelül népiesen szólva, hogy kiállunk és lássuk, ki vág nagyobb rendet a magyar nemzeti törekvések hivatalos ellenzőivel szemben, és ki akarja jobban támadni a közös kormányzatnak azt a tényezőjét, melynek nyilatkozataiból azt állapították meg a t. többséghez tartozó felszólalók, hogy nagyobb terhek fognak hárulni a nemzetre, mint a minőket a t. kormány a múlt delegáczió alkalmával ott, de itt a képviselőházban is, a nemzet elé tárt. Mi azt a reményünket fejeztük ki, hogy ha majd elkövetkezik az az idő, a mikor az uj közös hadügyminister ur állani fogja szavát és ujabb igényekkel fog a delegácziók elé és azután majd a t. honvédelmi minister ur utján a magyar országgyűlés elé^állani, együtt leszünk és együtt fogjuk a bejelentett ostromot végigküzdeni. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Erre a nyilatkozatomra az illető szónokok részéről, különösen Heltai Ferencz t. barátom részéről a hozzájárulásnak minden nyilvánvaló jelenségeivel találkoztunk. Es mi történt, t. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk! bálfelől.) Le sem nyugodott a nap a Szent István templom tornya felett, a ministerelnök urnak az ülés végén tett felszólalására egyszerre csak beállott az a helyzet, hogy az ilyen bizalmatlansági jelenségek, mikor »afflavit deus et dissipati sunt«, nem mutatkozott ott egyéb a t. többség valamennyi tagja részéről, mint a közös hadügyminister ur iránt ugyanaz a szeretetreméltóság, ugyanaz az előzékenység, (Derültség a szélsöbaloldalon.) mint délelőtt csak a külügyminister ur iránt. (Élénk tetszés és taps a szélsöbaloldalon.) Ez a helyzet és azt hiszem, hogy ez a legméltóbb, mert igaz, azokra a kvalifikálhatatlan rosszhiszemű támadásokra. (Vgy van! Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt halljuk mindig, hogy elengedhetlenül szükséges a véderő fejlesztése. Mi azon a mértéken belül, a melyet a nemzet teherviselő képessége elbir, ezt nem vontuk kétségbe soha. Mi is beláttuk azt mindig, belátjuk ma is, hogy hazánk biztonsága érdekében igenis szükség van a véderő korszerű és elviselhető fejlesztésére. Nem a mi belátásunk hiánya tehát az akadálya annak, hogy ez a fejlődés bekövetkezhessek, hanem igenis van annak két nagy akadálya. Az egyik, a melynek elhárítása — a mint a delegáczióban mondani bátor voltam — tisztán a magyar kormány feladata, az, hogy váltsa be a programmját, (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) jöjjön ide a ház elé a választói jog reformjára vonatkozó törvényjavaslattal, (Vgy van! a szélsőbaloldalon.) hogy ezen az utón lehetségessé váljék a nemzet legszélesebb köreinek megnyilatkozásaival annak a kérdésnek az eldöntése, kell-e egyáltalában és ha igen, — a mint én is hiszem, hogy kell —• milyen mértékben szükséges és lehetséges a véderő fejlesztése. (Vgy van! Vgy van! a szélsöbaloldalon.) A másik akadály pedig az, hogy a véderő fejlesztését csak egyoldalúiag fogja fel a katonai vezetőség. A fejlesztés tényezőjének mindig csak magát az extenzív fejlesztést tekinti és teljesen negligálja azokat a morális tényezőket, a melyek a nemzeti jogos, törvényes és históriai követelések teljesítésével lesznek megvalósíthatók. (Vgy van ! Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) A t. kormány részéről ennek a megjelölésével szemben mindig azt halljuk, hogy hiszen ezen a téren is megvan neki a maga programmja, a kilenczes bizottság munkálatában felállított programúi, a melyet mi — megvallom — egy nagyon siralmas minimumnak kell, hogy tekintsünk, (Vgy van ! Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) és a melynek elfogadása abban az alakban,. a mint az abban