Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-324

324. országos ülés ÍQi% január ÍÜ-án, szombaton. % törvényjavaslat elfogadása után bátor vagyok ugyancsak az igazságügyi bizottság megbízásából a Bulgáriával 1911. évi május hó 31-ikén kötött három nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot a háznak elfogadásra ajánlani. E három egyezmény — a polgári jogsegélyezési, a kiadatási egyezmény és a konzuli egyezmény — tartalom tekintetében csaknem teljesen megegyezik a szerb egyezményekkel, miért is ismétlések elkerülése végett bátor vagyok általánosságban utalni azokra az észrevételeimre, a melyeket a szerb egyezmények becikkelyezéséről szóló javaslatok tárgyalása alkalmával előadni szerencsés voltam. Szerkezet tekintetében a bulgár egyezmények abban különböznek a szerbektől, hogy ugyanaz az anyag, a mely Szerbiával szemben négy egyezményben lett összefoglalva, Bulgáriával szemben csak három egyezményben foglaltatott be. Nevezetesen a bulgár konzuli egyezményben helyet foglalnak azok a rendelkezések is, a. melyek Szerbiával szemben a hagyatéki egyezményben külön lettek felvéve. Az 1879 : VIII. törvényczikkbe iktatott berlini szerződés Bulgáriára nézve fentartotta az Ozmán birodalommal létrejött kapitulácziók kötelező erejét. E kapitulácziók és a jogszokás alapján fejlődött ki a konzuli bíráskodás, a melyet Ausztria és Magyarország bulgár területen szintén gyakorol. Bulgária az 1897-ben megkötött kereskedelmi szerződés aláírása óta arra törekedett, hogy a konzuli bíráskodás, országának területén, korlátoztassék. A magyar kormány 1899-ben tett is nyilatkozatot, a melylyel erre való készségét jelentette ki és erre vonatkozólag tárgyalásokat is kezdeményezett. E tárgyalások eredményeképen azután 1902-ben három nemzetközi egyezmény íratott alá, a melyek azonban megerősítve nem lettek. Midőn Bulgária 1908 folyamán kimondotta függetlenitését, akkor a többi európai nagyhatalmak is hajlandóknak nyilatkoztak a konzuli bíráskodás korlátozására és így nem volt ok, hogy Magyarország előzetesen elfoglalt álláspontjához képest ez egyezményeket meg ne kösse. A bulgár szobranje szintén megtette a kezdeményező lépéseket ez egyezmények törvényhozási megerősítésére, és ha a t. ház a maga részéről a törvényhozási megerősítést ez egyezményeknek megadja, akkor alapos a remény arra, hogy a közel jövőben már életbe lépnek. Ennek a czélnak elérése mindkét államnak eminens érdeke, mert tekintettel Bulgáriával fennálló és jelentékeny fejlődést igérő gazdasági összeköttetéseinkre, igen kívánatos, hogy az egyezményben foglalt, sok tekintetben lényeges javulást tartalmazó intézkedések mielőbb hatályba lépjenek. Ezek alapján vagyok bátor mindhárom javaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik ? Gr. Draskovich János jegyző: Csemy Károly. Cserny Károly: T. ház ! Nem szándékozom az előttünk fekvő szerződések érdeméhez hozzászólni, mert hiszen tudjuk, hogy ezeket változatlanul el kell fogadni vagy visszautasítani. De felhasználom az alkalmat, hogy a t. kormányt kérjem, hogy nemzetközi szerződéseink, de különösen a Balkánnal fennálló szerződéseink rendszerének egy hiányát pótolni szíveskedjék. Minthogy gyakorlatilag is alkalmam volt ott a viszonyokkal megismerkedni, körülbelül tiz évvel ezelőtt a sajtó utján figyelmeztettem a magyar közvéleményt azokra az állapotokra, melyekkel találkozunk azokban az országokban, a melyekkel a kapitulácziók megszüntetése mellett konzuli szerződéseket kötünk. Ez az ujitás t. i. arra adott mindig alkalmat, hogy a leánykereskedés átka hihetetlen mértékben gyarapodjék és ott a leánykereskedés felviruljon. Szerbiában például azt tapasztaltam, hogy igen számos esetben fordultak szülők a konzulátushoz, hogy kiskorú leányaikat, kiket erőszakkal, fortélylyal, mindenféle módon odacsaltak, szabadítsuk ki. Birtokában voltunk azoknak a jajveszékelő leveleknek, a melyeket ezek a szegény teremtések hazaintéztek, és azt lehet mondani, hogy alig voltunk képesek akár csak egy esetben is segíteni. Én magam néhány esetben személyes reputáczióm és állásom koczkáztatásával, kijátszva a szerb hatóságok eljárását, kiszabadítottam néhány ilyen teremtést, de erre rendszert alapítani nem lehet. A rendszer pedig az volt, hogy átirtunk a szerb hatósághoz, és bár a bizonyítékok birtokában voltunk, hogy azzal a leánynyal rosszul bánnak és akarata ellen fosztják meg szabadságától, kaptunk onnan egy jegyzőkönyvet, aláírva. az illetőtől, hogy igen jól érzi magát, szabad akaratából ment abba a nyilvános házba, melyben tartják, és nem kivan egyebet, mint hogy békében hagyják. Az a nemzetközi egyezmény, mely, gondolom, szintén a ház asztalán fekszik és a leánykereskedelem nemzetközi üldözésére vonatkozik, tartalmaz olyan üdvös intézkedéseket arra, hogy ez a baj korlátoztassék, de alapjában véve mégis azokra a hatóságokra bizza a Balkán-államokban is, hogy kihallgassák a leányokat, vájjon szabad akaratukból vannak-e ott, rosszul bánnak-e velük, kívánnak-e hazaszállittatrii vagy nem ? Ezért én attól félek, hogy ez az állapot, mely eddig fennállt, e részben abszolúte nem fog javulni. Méltóztatik tudni, hogy ez az ügy és annak részletei nem foglalkoztatják, de nem is foglalkoztathatják a közvéleményt, mert a szülők, kiknek gyermekei áldozatul estek ilyen eljárásnak, nem igen állnak oda a piaezra, hogy kikiáltsák szégyenüket és sérelmüket. Ennek következtében talán tiz esztendeje először is a sajtó utján tereltem rá a közvélemény figyelmét erre a bajra és azután személyes összeköttetéseimet felhasználva rábírtam az igazságügyministerium akkori vezetőit, bogy tárgyalást indítsanak meg, a mely tárgyalásnak az volt a czélja, hogy