Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

323. országos ülés 1912 január 12-én, péntekéit 49 a részvényes érdeke a fő, mert hiszen a részvényes adja oda a pénzét. Hát hogy van a részvényes ér­deke megvédve ? A kereskedelmi törvény értel­mében joga van a közgyűlésen felszólalni, ott óhaját vagy panaszát előadni, a mennyiben nóvu­mot óhajt, bizonyos határidővel korábban kell bejelentenie, különben nem tárgyalják. Joga van azután a törvényszéknél bizonyos pereket, meg­támadásokat indítani. Szóval nagyon szép jogai vannak papiroson, azonban mi, jogászok, nagyon jól tudjuk, hogy vajmi kis mértékben veszik ezt igénybe a részvényesek, mert ez nagyon nehéz és drága jog és ritkán vezet eredményre. A pénz­intézeteknél azt mondják, hogy hiszen ott van a felügyelő-bizottság. Hát mire való a felügyelő­bizottság és a felügyelő-bizottsági tag ? Nézzük meg, hogy van az életben. A felügyelő-bizottságot nem azért választják meg, hogy az valóban felügyeljen. És nem a rész­vényesek választják annak tagjait, hanem az igazgatóság, vagyis az az érdekcsoport, a mely annak az intézetnek a hatalmát képviseli, a melyik abban dominál, az választ ki magának 3, 5 vagy 7 úriembert, a kiknek nagyon jó nevük van, nagyon tisztességes, derék úriemberek, szóval a kiknek egyéni intaktsága bizonyos fényt vet az intézetre. Azzal abszolúte nem törődnek, vájjon értenek-e a dologhoz és ismerik-e a pénzintézetek kezelését. Ha megnézzük a nagyon nagy intézetek felügyelő-bizottságát, akkor rájövünk arra, hogy azok tagjai mind kiváló, derék emberek, a köz­életben is szereplő urak, de egyrészt annyira el vannak foglalva, hogy még ha értenének is hozzá, sem tudnák revideálni és ellenőrizni a dolgot, másrészt azonban a legnagyobb részük nem is ért hozzá. Nagyon érdekes dolgot találtam ebben a pénz­intézeti reformban, a melyet minden animozitás nélkül tárok fel. A reformnak t. i. az a végideája, hogy szükség van egy revizori szövetségre, a mely a törvény hatalmánál fogva jogositva legyen a pénzintézetek ügymenetét felülvizsgálni. Ez azon­ban csak a 10 millión aluli intézetekre volna kö­telező. Kíváncsi voltam, hogy miért épen a tiz millión aluliakra. Az indokolásban és a szónok­latokban azt mondották, hogy Mucsán vagy jászkerekegyházán nincs három olyan ember, a ki értené a pénzintézetek dolgát és azt revideálni tudná. Erre aztán megnéztem, hogy kik azok, a kik ezt a mozgalmat — nagyon helyesen — kezdeményezték, kik az alapítók ? Angol-Osztrák Bank, alaptőkéje 100 millió. Belvárosi Takarék­pénztár, alaptőkéje 16 millió, Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár, alaptőkéje 15 millió, Hazai Bank Részvénytársaság, alaptőkéje 32 millió, Kisbirtokosok FöldhiteHntézete, alaptőkéje, tudjuk jól, sokkal több, mint 10 millió, Magyar agrár- és járadékbank, 24 millió, Magyar általános hitelbank, 80 rmllió, Magyar általános takarék­pénztár, 25 millió, Magyar bank és kereskedelmi társaság. 60 millió, Magyar jelzálog-hitelbank, KÉPYH. NAPLÓ. 1910 1915. XIV. KÖTET. 50 millió, Magyar leszámitoló- és pénzváltóbank, 50 millió, Magyar országos központi takarék­pénztár, 18 millió. Pesti magyar kreeskedelmi bank 50 millió és a Rimamurányi 32 millió. Polónyi Géza : Ez az altruizmus ' Simonyi-Semadam Sándor: Szóval mind tiz millión felül vannak azok, a kik ezt az arká­numot ajánlják — a tiz millión aluliaknak, hogy azok vegyék be és azok nyeljék le. En csak ebben találom az indokát annak, hogy a 10 millión alu­liakra akarják szoritani, mert tovább is elmentem és megnéztem, hogy kik ezeknek a nagy intéze­teknek a felügyelő-bizottsági tagjai. Mind disz­tingvált, korrekt, nagynevű és szép poziczióju úri­emberek. Például a Belvárosi Takarékpénztárnál Püspöky Emil, Girardi József, Krausz Ede, dr. Kraemer József, Laehne Hugó, Sacelláry György, Silberberg Károly : ezeket mind nem ismerem, de ismerem a többségét és nagyon jól tudom, hogy hozzájuk nem fér szó, kétségtelenül renommét hoznak az intézetnek, de szent meggyőződésem és meg is kérdezhetem tőlük, hogy soha még át nem revideálták annak az intézetnek az üzletmenetét, Sacelláry György: No ez nem áll! Simonyi-Semadam Sándor: ...nem is érte­nek hozzá és nem hiszem, hogy Sacelláry György képviselőtársam valaha átvizsgálta volna annak az intézetnek az ügymenetét olyan módon, a mint a revizori szövetség ezt szükségesnek és helyesnek tartja. (Ugy van! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Megmondom, miért merem ezt állí­tani. Ez a revizori szövetségről szóló tanácsko­zás azt mondta, hogy ezen tiz millión felüli pénz­intézeteknek oly riagy és oly komplikált az ügy­forgalmuk, hogy ahhoz külön szervezet kell és nagyon drága és nagyon nagy szervezet volna az, a mely azt folyton megfelelően tudná ellenőrizni. Ne vegye rossz néven t. képviselőtársam, ha én nem tartom lehetőnek azt, hogy ő ennek a nagy szervezetnek, ennek a nagyon drága szakértői szervezetnek a helyét pótolni tudná, mert —• ők maguk is kiemelik, hogy erre nevelni kell az embereket, az kell, hogy azoknak ez legyen a me­tierje, a foglalkozásának a tengelye, hogy ez le­gyen azoknak a főhivatása. Ezt akarják ők és hogy ezt nem találják meg Sacelláry Györg y t. képviselőtársamban és a többi urakban, mutatja az, hogy ez az akczió folyik. De tovább mehetnék ; ott van az Egyesült Fővárosi, dr. Zsigmondy, dr. Havas, dr. Biscara Endre, ezeknek jó részét is ismerem, de jól tudom, hogy nem töltenek hó­napokat a revízióval, pedig az ilyen nagy pénz­intézet átrevideálását nem lehet egy-két nap alatt megtenni. De menjünk tovább. Magam is igazgatósági tagja vagyok némely ilyen intézet­nek ; nagyon jól tudom, hogy legjobb akaratom mellett is mit tudunk mi, az igazgatóság, és a felügyelő-bizottság tagjai \ Kállay Tamás: Könnyű kereset! Simonyi-Semadam Sándor: Kétségkívül köny­nyü, majd arra rá fogok térni. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom