Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-341
február 3-án, szombaton, o20 3Ü. országos ülés Í912 munkása a maga erkölcsi felelősségének tudatában dolgozzék, dolgozzék abban a tudatban, hogy a nagy tömegek felvilágosításával becsületesen tartozik, hogy ő nem olyan érdekek szolgálatában áll, a melyek magán vagy partikuláris érdekek, hanem igenis a legmagasabb nemzeti érdekek szolgálatát kell keresztül vinnie. (Helyeslés jobbfelől). De ha mi ezt követeljük tőle és joggal követeljük a magasabb etikai princzipium alapján, akkor vájjon nem követelhetjük-e a fennálló rendtől, a társadalmi és gazdasági berendezkedéstől azt, hogy ezen munkásoknak megadják azt az anyagi függetlenséget, azt a biztositást, a mely a jogvédelem terén mindenkit megillet, s a mely nem teszi ki őket momentán változásoknak, például lapátvételek pillanatában a megváltozott politikai nézeteknek ? (Helyeslés a jobboldalon.) Épen most láttunk egy nagyon érdekes esetet. Az elmúlt napokban egy lapnak, a Pesti Naplónak egész szerkesztősége kénytelen volt kivonulni, sztrájktanyára menni ; huszonhat ember ment sztrájktanyára, a kik között a magyar szellemi életnek igen értékes és igen kiváló emberei foglalnak helyet. És miért ? Egy olyan csekély fizetésemelésért, a mely egy ilyen lépést, a mely tökéletes anyagi romlással járhatott volna az egyesekre, nem is tett volna indokolttá, de indokolttá tette az az elkeseredés, az a szubjektív érzés, hogy akkor, a mikor egy lapot szolgálnak, a mely a legradikálisabb demokrácziát hirdeti, a melyben a kiadónak egyetlen vezérczikk sem volt elég éles, vad és lázitó ahhoz, hogy a tömegeket felzuditsa és az előfizetőket szaporítsa, (Derültség jobbfelől.) addig egy munkabér sem volt olyan kicsi, a melylyel ezen lázitó és radikális demokrácziát hirdető vezérczikkirókat jutalmazni akarta volna. (Zajos helyeslés jobbfelől.) Nem akarok a Pesti Napló sztrájkjáról beszélni. A budapesti és a magyar ujságirói társadalomnak egy olyan impozáns szolidaritása nyilatkozott meg a tegnapi napon, a mely kell, hogy a sajtónak ugy barátait, mint ellenségeit a legnagyobb tisztelettel töltse el azok iránt, a kik a maguk anyagi exisztencziáját koczkára tették, a kik közt nem akadt olyan a ki árulással vállalkozott volna arra, hogy ezt a küzdelmet megbénítsa. A mikor a sajtónál ilyen etikai momentumokat látunk az egyik oldalon, a mikor tisztában vagyunk, hogy a mai jogviszonyok nem adják meg az anyagi függetlenségnek ezt a biztositékát sem, a mely egy családapát a máról-holnapra való kidobás veszélye ellen megóv, akkor nem kívánhatjuk, hogy ezzel kapcsolatban az erkölcsi, az etikai függetlenség érzete legyen oly erős, a milyet mindnyájan a sajtónak és a sajtó hivatásának szempontjából kívánunk és követelünk. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És azért alkalmas ez a mai, minden szenvedélytől, minden politikai izgalomtól ment pillanat arra, hogy megfontolás czéljából ezen kérdéseket az igazságügyminister ur elé vigyük és kérjük arra, hogy ezen kérdésben sürgős intézkedéseket tenni kegyeskedj ék. (Helyeslés jobbfelől.) A kodifikálás küszöbön áll; a magánjog kodifikálása kell, hogy az újságírók sajátságos szellemi munkájának megfelelő sajátságos helyzetet biztosítson. Nagyon kívánatos volna, ha a t. minister ur kegyes volna megállapítani azokat a módokat, a melyek az újságíró testületeknek vezérférfiaival közvetlen összeköttetésbe hozzák, hogy igy tőlük maguktól, ezen testületektől vegye az óhajokat, és azon előterjesztéseket, a melyek a mai lehetetlen jogállapot rendezésére irányulnak. T. ház ! Interpellációm indokolására még igen sokat mondhatnék. Végigvezethetném a t. házat a sajtó utolsó tiz esztendei történetén és konkrét példákra hivatkozva, bizonyíthatnám, hogy menynyire igazak azok, a miket elmondottam. De én azt hiszem, hogy ebben a házban ha izgalommentesen és nem politikai szenvedélyektől beállitva tárgyalunk, minden szocziális és minden szabadelvű érdek a maga buzgó védelmezőjére talál, s igy hiszem, hogy az elmondottakban is eleget tettem az indokolás kötelességének. Interpellácziómat a következőkben terjesztem elő (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa.) • Van-e tudomása az igazságügyminister urnak arról, hogy az ujságirói hivatás jogviszonyai anynyira rendezetlenek, hogy anyagi érdekeik és ezzel kapcsolatosan természetesen erkölcsi függetlenségük sem élvezi azt a védelmet, a mely a sajtószabadság érdekében feltétlenül kívánatos volna ? Hajlandó-e a minister ur ezt a tarthatatlan állapotot minél előbb megfontolás tárgyává tenni és e közjogilag annyira fontos magánjogi érdekek védelméről gondoskodni. (Általános élénk helyeslés. Eljenzés^jobbfelől.) • Elnök : Az interpelláczió kiadatik az igazságügyminister urnak. A minister ur kivan szólani. (Halljuk ! Halljuk! Székely Ferencz igazságügyminister: T. képviselőház ! Bátor leszek a feltett kérdésre azonnal válaszolni. Altalánosságban kijelenthetem, hogy a hírlapírók és általában az irodalom munkásai iránt meleg rokonszenvvel viseltetem és állásomból kifolyólag kötelességemnek tekintem mindazt megtenni, a mit a jogrend és az ő jólétüknek érdeke megkíván. (Helyeslés jobbfelől.) De mikor ezt általánosságban kijelentem, meg kell jegyeznem azt is, hogy én az Ítélet bonczolgatásába nem bocsátkozom. Helyesen mondotta az interpelláló képviselő ur, hogy ez nem is tárgya az ő interpellácziójának ; de viszont nem is feladata a parlamentnek, hogy egy meghozott Ítéletet bonczkés alá vegyen. Annál kevésbé szükséges ez — hisz rendkívüli esetekben erről is lehetne beszélni — mert az adott helyzetben, az adott jogviszonyok között fel kell tenni, hogy a bíróság más határozatot nem is hozhatott. Épen ez a körülmény mutatja, hogy a mi jogéletünkben még számos tér nincs megművelve. (Igaz ! ügy van r a jobboldalon.) Nevezetesen a kereskedői és más viszonyokra vonatkozólag vannak általánqs
