Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-338
4éi 338. országos ülés 19Ü január 3Ö-án, kedden. Ez esetben kétheti vagy 15 napi időnyereség lenne, a mi lén} r egesen hozzájárulna ahhoz a czélhoz, a melyet a törvényjavaslat maga elé tüz, t. i. az eljárás egyszerűsítéséhez és gyorsításához. Nem változtatná meg ez az árverési tömeget sem, mert a míg jogerő-jelentés nem érkezik be és a közpénztárt nem jogosítja fel az utalványozó hatóság az utalványozásra, addig az utalványozott ugy sem veheti fel a pénzt, másrészről azonban temérdek időmegtakarítás volna így eszközölhető. Kérem tehát annak a módosításnak az elfogadását, hogy az utalványozás nyomban megtörténhessék az utóajánlati határidő bevárása előtt, a kifizetés azonban csak akkor, a mikor az illető közpénztár az utalványozó hatóság értesítését megkapja, illetőleg a mikor erről az utalványozó közpénztár értesíttetik, a mi eddig is különben gyakorlatban volt. Elnök : Kérem a képviselő urat. szíveskedjék indítványát írásban benyújtani, Kivan valaki még szólni e szakaszhoz ? (Nem !) Ha szólni denki sem kíván, a vitát bezárom. Az előadó ur kivan nyilatkozni, Várady Zsigmond előadó: T. ház! A 27. §. czélzatára és belső indokaira nézve teljesen egyetértek Hegyi Árpád t. képviselő úrral, módosítását azonban nem fogadhatom el, mert ez a módosítás a 27. §. rendelkezéseit egy részükben lényegileg érintené. Ugy értem a módosítást, hogy az a jogerő bevárandó voltát érinteni nem kívánja. Hegyi Árpád : Ugy van ! Várady Zsigmond: Ez helyes. A mi azután a módosításban foglaltatik, hogy t. i. az utalványozás rögtön egyidejűleg történhessék és csak a fizetés történjék a jogerő bevárása után, az különösebb megfontolást igényel. Ez, t. képviselőház, megfontolás tárgyát képezheti a végrehajtási rendeletben, a melynek során figyelembe lesz vehető és érvényesülést nyerhet a t. képviselő ur intencziója. Ennek az alapján a 27. §-hoz tett módosításnak mellőzését kérem. (Helyeslés jobbfelől.) Hegyi Árpád : T. képviselőház ! A t. előadó urnak most elhangzott nyilatkozata után kijelentem, hogy azt elfogadom és indítványomat visszavonom. (Helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, kijelenthetem ezek után, hogy a ház a 27. §-t elfogadta. (Helyeslés.) Következik a 28. §. Szász Károly jegyző (olvassa a 28. §4). Elnök: Észrevétel nem lévén, elfogadtatik. Következik a 29. §. Szász Károly jegyző (olvassa a 29. §-t). ; 1 Lovászy Márton jegyző: Csermák Ernő ! Csermák Ernő: T. képviselőház! A 29. §. rendelkezéseiben sok olyan dolgot találok, a melyek mindenesetre örvendetes haladást jelentenek a jelenlegi állapottal szemben. Én azonban, a magam véleménye és felfogása szempontjából ezeket a dolgokat még kielégítőknek nem tartom. hanem csak első lépésnek, a mely azon az utón történik, hogy azt a papiroskorszakot, a melyet a magyar örökösödési ügy keretében látunk, végre valahára megszüntessük. Méltóztassanak csak figyelemmel kísérni egy ilyen hagyatéki ügyet, a milyen a kir. járásbíróságoknál métermázsaszámra található és abból látni fogják, hogy egy ilyen ügyben mily rengeteg sok haszontalan irás van. Azok az alapiratok, a melyek voltaképen a hagyaték lényegét képezik, nagyon csekély számban vannak, de mindenesetre szükséges, hogy ezeknek száma is lehetőleg korlátoztassék. Ha egy szegény földmivesembernek kell egy hagyatékot letárgyaltatnia, akkor meghívják Pontiustól Pilátusig, jön a haláleset felvétele, leltározás, be kell menni a közjegyzőhöz, a bírósághoz, esetleg az iUetéket külön kell kifizetnie ; annyi torturán • megy keresztül, hogy ezen mindenképen javitni kell. Méltóztassék tehát az igazságügyi kormánynak megfontolás tárgyává tenni, hogy az örökösödési bizonyítványok kieszközlése megkönnyittessék, még pedig minden formaság mellőzésével. Mikor az a jegyző a halálesetre nézve meghallgatja a feleket, mindjárt felveheti azok nyilatkozatát, hogy minden formaszerü eljárás mellőzésével kérik a hagyaték egyszerű átadását, a melyet azután a bíró hivatalból minden telekkönyvi másolatnak hivatalból való beszerzése mellett foganatosíthat. Ha a bíróság több rendbeli telekkönyvi szemlét szerez be, az ilyen rövid utón való eljárás igen könnyen fog menni, könnyebben mint hogyha az átiratok utján, a körjegyzők részére kiadott elismervények beszolgáltatása mellett történik. Czélszerünek tartanám azt is, ha a telekkönyvi hatóság közvetlenül bevonatnék az ilyen ügyekbe, s ha a hagyatéki eljárás összhangba hozatnék a telekkönyv rendezésével. A mikor tehát a telekkönyvi hatóság kizárólag a járásbíróságokra fog ruháztatni, e tekintetben ezekkel szerves kapcsolatot kell létesíteni. A mikor a bíró meghozza a hagyatékátadó-végzést, vagy elfogadja a közjegyzőnek az osztályra vonatkozó jegyzőkönyvét, az eredményt azonnal be kellene vezetnie a telekkönyvbe ; ugyanez lenne az eset a felek egybehangzó kérelme esetén. Fel kell hivnom a t. ház figyelmét arra a kérdésre is, hogy itt a pénzügyi kormányzatnak indokolatlan nagy gyámolitása történik, a mennyiben az örökösödési illeték kivetése és biztosítása össze van szervesen kapcsolva a hagyatéki eljárással. Mikor a járásbíróság meghozza az átadó végzést, akkor ez közli az adóhivatallal, megvárja ennek az értesítését, ezt közli a felekkel, bevárja rnig a felek az illeték kifizetését igazolják és ahhoz képest esetleg uj eljárást indit meg és akkor r intézkedik csak végre az átírás tekintetében. Én ezt helytelen eljárásnak tartom, mert a pénzügyi kormányzatnak a törvény megadja a törvényes elsőbbséget, hogy két esztendeig, bizonyos esetekben tovább, terheli az illeték az ingatlant, ő tehát maga az illeték
