Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

40 323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. eredményre, hogy ennek az egész eljárásnak az ellenőrzése sokkal drágább, mint a mennyit voltaképen az a haszon kitesz, a melyet ezzel elérünk. Megtakarítunk filléreket, de kidobunk koronákat. Ez igy van, t. képviselőház, és hogyha nagyon szigorúan nézzük, annak a rendeletnek alapján még azt sem csinálhatja meg az a járásbiró, hogy privát-lámpát használjon a hivatalos helyiségben, mert az nem passzol a hivatalosan kis égővel, nagy égővel, körégővel ellátott és rangosztályba sorozott lámpák közé. Sokkal helyesebbnek tartanám tehát, ha ezekre a gazdasági dolgokra kezelési átalányt adnának az illető járásbirónak, a kire végre is csak rábízhatunk néhány száz koronát vagy 50—60 koronát; hiszen egyébként óriási érdekek vannak rábízva és bizalommal nézzük azt is, hogy a járásbíróságok esetleg százezer koronás pereket intézzenek ; minélfogva rájuk bízhatnék azt is, hogy ezeket a dolgokat különös számadás nélkül, szükséghez képest kezeljék. De nemcsak ez vonja el a bíróságot a voltaképen: érdemleges munkától, hanem még a statisztika is. Nem akarom mindazt felsorolni, a mivel a bíróságnak foglalkoznia kell; de itt vannak az ügylapok, a melyeket a járásbíróságnak ki kell töltenie, a mikor egy fenyítő ügyről van szó.. Itt vannak a bűnügyek. Kezdi az elitélt családi és utónevén, esetleges álnevén, gúnynevén, megkülönböztető nevén; azután jön házastársának családi és utóneve ; az elítélt születésének éve, helye, napja ; születési helye, illetőségi helye, megye, ország stb. stb. ; azután jön a vallás stb. Mindezeket a dolgokat a járásbíróságoknak és a törvényszékeknek maguknak kell kitölteni, a mi nagyban akadályozza őket érdemleges munkájukban. Én helyesebbnek tartanám, a lajstromozási rendszert, a mely szerint az egyszerű becsületsértési és rágalmazási perek a járásbíróságnál belajstromoztatnak; magában a lajstromban lehetne röviden elintézni ezeket a dolgokat, nem pedig a hosszas jegyzőkönyvezési eljárás mellett és nem akképen, hogy külön Ítéletek hozassanak, a melyekben oly körülmények is megemlítést nyernek, a melyeknek fontosság alig tulaj donitható, hogy t. i. ki volt a jegyzőkönyvvezető, kik vettek részt a tanácsban, mennyi a főbüntetés, mennyi a mellékbüntetés, a melyre nézve ki kell mondani, hogy a pénzbüntetés mily czélra fordittatik stb. Ezek mind oly sallangok, a melyeknek elmaradása felmenti a bíróságokat olyan munkáktól, a melyek érdemleges munkájának elintézésében csak akadályozzák. Ha pedig ügylapok kitöltéséről van szó, akkor sokkal egyszerűbb lenne, ha az országos statisztikai hivatal küldene ki minden bírósághoz egy kiküldöttet, a ki egy-két hét alatt elintézné a dolgokat; a hol pedig elitélésekről van szó, ott a fogházfelügyelőségre kellene bizni az ilyen statisztikát vagy pedig egy járási számvevőt kellene tartani. Szóval van elég olyan megoldás, a mely a bíróságot e részben a felesleges munkától megszabadítaná. Sokat lehetne e dolgokról beszélni, (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) azonban nem akarom a t. ház figyelmét ezzel soká igénybe venni, csak arra mutatok még rá, hogy a járásbirónak feladatai közé tartozik az is, hogy figyelemmel legyen arra, hogy az illető felek a bélyegeket lerój ják; még bizonyos vagyoni, s egyéb felelősség is terheli a bíróságot a bélyegszabályok értelmében azokért a bélyegekért, a melyeket a feleknek kötelessége leróni. (Ellenmondás a középen.) Méltóztassanak elhinni, jobban ismerem én e tekintetben a bélyegszabályokat, mint az igazságügyi államtitkár ur. (Mozgás jobbfelöl.) Nem feladatom azonban most, hogy a bélyegtörvényeket és szabályokat ismertessem, de igy van. Már most vegyük például a pénzbüntetéseknek a dolgát. A járásbiró hozzáfog egy tárgyaláshoz. Hoznak neki egy pénzbüntetést, kénytelen megszakítani a tárgyalást, kijön az egész konczeptusból. A nyugtát kiállítja, aláírja, akkor kezdi megint újra a tárgyalást, megint hoznak neki ilyen adminisztratív dolgot. Ezek olyan apróságok, a melyek végeredményben igen sok időt rabolnak el, úgyhogy a járásbiró csak a legfokozottabb munka mellett felelhet meg a feladatának. Különben nemcsak a j árásbiráknál van meg ez az állapot, hiszen pl. az ügyészeknél is igen fontos dolog, hogy tudják, hány gramm szalma kell az ágyszalmára, mennyi talpbőr szükséges, szóval, hogy tisztában legyenek ilyen dolgokkal, a mik voltakép nagyon kicsinyesek. De megvan ennek az erkölcsi háttere is, mert a ki ezekkel a gazdasági dolgokkal foglalkozik, az erkölcsileg túlsúlyra jut a fogalmazószemélyzet felett. Szomorú példák voltak az országokban arra, hegy pl. törvényszékeknél az irodaigazgatók épen ezeknek a gazdasági dolgoknak intézése által milyen túlsúlyra vergődtek a fogalmazószemélyzet felett. Volt olyan irodaigazgató, a ki a szabadságokat maga engedélyezte, a ki mindenféle dologban jóformán a törvényszéki elnök fölött állt, mert a törvényszéki elnök nem lévén járatos ezekben a gazdasági dolgokban, rábízta azok intézését az irodaigazgatóra. Különösen három esetet említhetnék, a hol a végén ezek az irodaigazgatók börtönbe is kerültek, mert elsikasztották a rájuk bizott irodaátalányt. De addig, a mig odáig jutottak, bizony nagyon sok kárt okoztak a köznek és kárt okoztak annak a birói karnak is, a mely velük szemben bizonyos függésbe került. Hogy mennyire tulhajtásba mehet ez a bürokratizmus, mutatja az a példa is, a mikor egy díjnok öngyilkos lett, mert a járásbiró az elrontott papirosok árát megvette rajta. Ilyen dolgok merülhetnek fel, a melyek a királyi bíróságnak egyáltalán nem válnak előnyére, és teljességgel nem kivánaos, hogy fenmaradjanak. ' Természetes dolog, hogy a kinevezett birák-