Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-337

434 337. országos ülés 19Í2 január 29-én, hétfon. olyan mértékben vesznek részt, mint a keresz­ténység. Már most rátérek legérdekesebb adataimra s egyúttal be is fejezem ezzel. Itt van kezemben a magyar királyi kormány működéséről és az ország közállapotairól szóló jolentés. Ennek az adatai minden kétségen kiviil álló közokiratszerü, való, hivatalos adatok. Es itt mindjárt meg kell állanom. E jelentés 219. lapján olvasni méltóz­tatik a következőket: A két legműveltebb feleke­zetünk viszont: az ágostai és az izraelita, állandóan kisebb arányszámmal szererjel a házasulok között a népszámlálás arányában. Ezt az adatot azért emlitem fel, hogy utal­hassak rá, hogy ime már a magyar hivatalos statisztika állapitja meg, hogy az izraelita hit­felekezet már a két legműveltebb felekezet közt szerepel; a második az ágostai hitfelekezet, bár ennek a statisztikai igazolását nem tudtam és nem is tudom megtalálni, ha a statisztikát bővebben bocsátom is a t. ház rendelkezésére. De, t. ház, most következik annak megálla­pítása, hogy miként is állunk mi az ügyvédség tekintetében. És itt az ügyvédi vizsgáló-bizottság működését méltóztassék megnézni. Mily ered­ményeket kell itt megállapítanunk ? Csak a fő számokra utalok. 1907-ben jelentkezett 641, 1910-ben jelentkezett 932 jelölt ügyvédi vizsgára. Méltóztatik látni, hogy három év leforgása alatt már ötven százalékos emelkedés van a vizsgára jelentkezetteknél. A tényleg képesítettek száma volt 907-ben 408, 910-ben 619. Ha e rohamos emelkedést megvizsgáljuk az egyetemi oktatás számadatai szerint, akkor a következő adatokat fogom megállapítani a t. ház előtt. (Halljuk ! a jobboldalon.) Csak a bennünket érdeklő tételeket fogom felemlíteni, különösen utalom t. képviselőtársaimat arra, hogy méltóz­tassék figyelemmel kisérni, mily mértékben szorul le pl. a leformátus felekezet a felső oktatás terén. Bakonyi Samu : Miért szorul le ? Polónyi Géza: Nem mondom, hogy kitiltják, de nem állja a versenyt. Ennek sok okát tudnám felsorolni, de épen ettől tartózkodom, mert min­den tendencziát mellőzni szeretnék, legalább most, és tisztán a hivatalos adatok megállapításával akarom a t. házat felvilágosítani. Az orvosi pályán ez már egyenesen megdöbbentő, de most a jogi pályáról beszélek. Méltóztassék kezükbe venni ezt a munkát, a 387. lapon találjad a következő statisztikai adatokat: Magyarország felső tanintézetei az 1909/10-ről szóló tanévben. Jog- és államtudományi hallgatók a magyar kir. buda])esti egyetemen : latin szertartású katho­likus 1512, görög-katholikus 66, református 370, ágostai hitvallású 238, görög-keleti 86, unitárius 11, izraelita 1087 és felekezetnélküli 1. Az orvos­tudományi karon 497 római katholikus, 35 görög­kath likus, 149 református, 145 ágostai volt, görög­keleti 90, unitárius 3, izarelita 942. Méltóztatik látni, itt az orvosi karon abszolút számban is á többsége nem keresztény a felsőbb oktatást igénybe vevő ifjúságnak. Itt van azután a kolozsvári egyetem, melynél 465 a katholikus. 120 a görög katholikus, 353 re­formátus, azután 94 ágostai stb. Itt vannak azután a kir. állami jogakadémiák : Kassa, Nagyvárad, Pozsony, itt vannak a felekezeti jogakadémiák : Eger, Pécs, Debreczen, Kecskemét, Máramaros­sziget, Sárospatak, Eperjes. Ezeknél együtt van összesen 1554 főiskolai hallgató, a ki nem a keresz­tény felekezetekhez tartozik. Most százalékokban fogom ide állítani ezt a kérdést, és nagyon kérem a képviselőházat, hall­gassa és szívlelje meg ezeket az adatokat, mert itt mindenkörülmények közt tennünk kell már valamit. Jakabffy Elemér: De mit ? Polónyi Géza : Majd megmondom, t. képviselő­társam. A jogkari és jogakadémiai hallgatóknak át­lagos száma volt : 41*8%, latin szertartású katho­likus, 3'7% görög, 15'9% református, — itt még meglehetős a reformátusok helyzete, majd az or­vosi karnál méltóztatik hallani, — ágostai 7' 5% azután görög keleti 3­l%, unitárius 1%, az izra­eliták 26-4%. Az orvosi hallgatóknál 26.9 a katholikus, 2.8 a görög-katholikus, 9.7 a református, — tehát itt már a lakosság számarányának aránykulcsa alatt vannak — azután 8.7 az ágostai, 5.4 a görög­keleti, 0.4 az unitárius és 46.4% az izraelitáknak a részvétele. Ezek históriai, hivatalos adatok, melyek igazolják azt az állításomat, hogy itt tényleg bi­zonyos felekezeti áramlat észlelhető, és pedig abban a szempontban, hogy a felsőbb oktatás területére rohamosan halad az izraelita lakosság, melynek átlagos arányszáma, mint voltam bátor mondani, 1907-ben 28%-ot tett ki, mig ma 29 és néhány tized %-ra szökött fel. Ez tehát egy fokozatos és állandóan emel­kedő statisztikai adatszám, melylyel szemben most megkérdezem a t. igazságügyminister urat: mit gondol ő, ha ezt a mostam javaslatát keresz­tülviszi, ebben a tekintetben fog-e a helyzet vala­melyest javulni, vagy fog-e romiam ? Nekem a prognózisom ez : Először is, a mint voltam bátor említeni, a meghosszabbított praxissal a pályára lépésnek megnehezítése kétségtelenül be fog kö­vetkezni, s a mennyiben megnehezítést jelent, ez természetesen felekezeti különbség nélkül fogja éreztetni hatását. De a gyakorlati élet tekintetében ennek konklúziója először is az lesz, hogy a vagyonosabb rétegek jobban birják ezt a kontumácziát; má­sodszor, ha leszorulnak az ügyvédjelöltek az ügy­védi pályáról, azt hiszi, t. minister ur, elmennek talán kapálni, vagy elmennek gyári munkások­nak ? Nem, t. képviselőház. Természetszerű fo­lyamata a dolognak, hogy tódulni fognak a bürokra­tikus pályákra és a birói pályára. Nem tudom, si­kerül-e a t. minister urnak ezt az aggodalmat el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom