Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-332
332. országos ülés 1912 január 23-án, kedden. 315 hatalmi állást veszélyezteti, és e jól kieszelt furfangos mentsvárba bújva, minden gondolkodás nélkül akarják megszavazni azokat a horribilis költségeket, a melyeket ez a nemzet meg sem bir. (TJgy van l a szélsőbáloldalon.) Ha ennek szabad utat engedünk, t. képviselőház, ha ez igy megy tovább, akkor elkövetkezik az az idő, a mikor is először teljesen összeroskadunk vagyonilag és anyagilag, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és másodszor sohasem jön el az az idő, a mikor a hadsereget a magunk hadseregének, magyar nemzeti hadseregnek nevezhetjük. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez az idő csak akkor következhetik el, ha védelmi rendszerünket önnállósitjuk, hazánk részére a teljes állami önnállóságot és függetlenséget megteremtjük. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Bizalmatlansággal viseltetem a t. kormány iránt azért is, mert annak a hírhedt véderőjavaslatnak a forszirozásával — hiszen az még mindig kisért, a leányzó nem halt meg, csak alszik (Felkiáltások a szélsőbáloldalon: De nem támad az fél! Majd teszünk róla!) — a nemzettől elviselhetetlen anyagi áldozatokat kivan és kivánja ezeket a nélkül, hogy a nemzeti vágyak, a nemzeti törekvések kielégitésére még csak gondolna is. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbáloldalon.) Es a mikor azt mondjuk, hogy a magyar nemzeti hadseregnek ilyen módon való felállítása a magyar jjénziigyi viszonyok mellett nem lehetséges, akkor a t. túloldalról, a jobboldalról, jön egy jó tanács, a mely azt mondja, hogy majd felemeljük az adókat progresszív alapon és ha ez megtörtént, lesz alap azoknak a költségeknek a viselésére, a melyek szükségesek ahhoz, hogy ezen véderőjavaslat törvénynyé válhassak és életbe léphessen. Zalán kéjjviselő ur volt az a jő tanácsadó, a ki ezt elmondotta és én ezt a tanácsot a magam részéről nagyon helyeslem és elfogadhatónak tartom, csakhogy két részre osztom azt. Az első részét elfogadom, a másikat azonban, bírálat nélkül, nem fogadom el. Elfogadom azt a részét, hogy az adókat progresszív alapon emelhetjük, igenis erre részünkről bármikor hajlandók vagyunk, hiszen ez a mi jjrogrammunk egyik integráns részét képezi. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) De nem vagyunk hajlandók arra, hogy az országnak jövendőben remélhető jövedelmeit is lekössük ennek a hadseregnek a számára. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Es ha még volna valami vigaszunk, hogy ezen nagy költségekkel szemben majd némi rekompenzácziót kapunk, akkor lehetne erről a dologról beszélni. De a jelenlegi viszonyok, a jelenlegi körülmények között ehhez sincsen semmi reményünk. Nem vagyok hajlandó a törvényjavaslatot megszavazni és bizalmatlansággal viseltetem a t. kormány iránt azért is, mert programmjával ellentétbe jővén, ellentáll a demokratikus haladásnak. Kormányok buktak, pártok törtek össze a tiz év óta a választási jogért folytatott harczban és ennek az országgyűlésnek a kormánya, a mikor az országgyűlés a trónbeszéddel megnyittatott, egyenesen beígérte az általános, egyenlő választási jogot. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldalon. Ellenmondásoh jobbfelöl.) Gr. Batthyány Tivadar: Talán ez ellen is tiltakoznak? (Zaj.) Veszprémy István: Nekünk tehát jogunk van követelni az általános, egyenlő választói jogot, a mely után jöhet a választási reform, jöhet a közigazgatás államosítása, jöhet a házszabálymóclositás, ha az akkori népparlament ugy fogja akarni; én a magam részéről akkor sem fogom akarni mindaddig, mig hazánknak ez a szerencsétlen közjogi helyzete Ausztriához fennáll, mindaddig, mig megtörténhetik az, hogy a magyar országgyűlés feloszlatására a magyar honvédséget veszik igénybe. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbáloldalon.) A jelenlegi korhadt választási rendszer mellett ugyanis Magyarországon nincs valódi alkotmány. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Beteg a parlamentáris élet is. Be kell ezt látniok mindazoknak, a kik bizonyos idealizmussal szolgálják a közéletet, a kik az etikai követelményeket nem rendelik alá a mindig önérvényesülést kereső realizmus béklyóinak, a kiket nem abszorbeál a régi szabadelvüjoárt által hirdetett elv, hogy nincs erkölcs a politikában. Mert vájjon szabad-e az, hogy a XX. században egy 20 millió polgárral biró államban alig legyen egy milliónál több választó; vájjon egészséges állapot-e az, hogy egy népképviseleti alkotmánynyal biró országban vállalkozhatik egy férfiú a kormányra, a kinek pártja sincs, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a kinek elvei nem ismeretesek, a ki csak később szerez magának pártot — legitim vagy illegitim eszközökkel, nem keresem, - mindenesetre a lekötött szavazatok felhasználásával. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Vájjon nem beteg állapot-e az, a midőn nem a párt szüli a kormányt, hanem a kormány a pártot. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Egy egészséges államban a pártok a jogrend keretén belül, a népéletben megnyilatkozó jDolitikai szellem különböző áramlatainak letéteményesei. De vájjon lehet-e népéletből meritett szelleme egy olyan pártnak, a melyet a kormány hoz létre: az ilyen párt nem politikai párt, hanem csak egy hatalmi párt, (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Almássy László: Hatalmas párt! Veszprémy István: . . . egy mindenkori kormánypárt, a mely a népszuverenitás inferioritását kihasználó kormányhatalom által mint báb vezettetik mindenkor és követi azt a kormányt, ha konzervatív, nem marad el tőle, ha liberális, utána megy, ha radikális irányba viszi. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Bendkiv ül egészségtelen állapot az ilyen, és hogy ez megszün40*
