Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

S^7. országos ülés Í9Í2 január tí-en, szer&áú. m megfagyott. A vasúti alkalmazottnak soha sincs se hideg, se meleg. És a vasúti alkalmazott nem rukkolhat be délben a gyakorlótérről. Neki el kell mennie szolgálatának legtávolabbi pontjáig, ránézve nincs sem éjszaka, sem nappal, sem tél, sem nyár, pedig a szolgálatából kifolyólag nemcsak emberben eshetik kár, ha baj történik, hanem százezrekre és milliókra menő károk^ származnak az üzemre nézve is. És mégis az állam a katonatisztekkel szemben egész más mértékkel mér fizetésben is, a lakbérben is. Mig a VI. fizetési osztályban lévő vasutasnak 1250 K lakbére van Budapesten, addig a katonatiszt lakbére és butorpótléka 2272 K-t tesz ki. Az V. fizetési osztályban az 1500 K-ás lakbérü vasutassal szemben a katonatiszt lakbére ugyancsak 2272 K és ugyanezek a különbségek fennállanak a többi tisztekre nézve is, attól eltekintve, hogy a katonatisztnek tisztiszolgája, lótartása és más egyéb pótlékai vannak. T. minister ur, a déli-vasutasok lakbére is magasabb, mint a magyar állami vasutasoké. Méltóztassék tehát megengedni, ha én, mikor azt látom, hogy a porosz vasutasokról szóló legutóbbi törvényjavaslat a hivatalnokoknak 50°/okal, a többieknek pedig 30%-kal emelte a lakbérét és a mikor azt látom, hogy a természetbeni lakásnál az, a ki azt kapja, sokkal jobban jön ki, mint a ki lakbért kap, mert a lakbérből nem tud magának megfelelő lakást tartani, és a ki természetben való lakásul az előirottnál kisebbet kap, ezért külön pótlékot kap, akkor az államvasutaknak abban a tekintetben is segíteni kell a viszonyokon, hogy az alkalmazottaknak legnagyobb része természetben kaj>kasson lakást, de abban is, hogy a lakbérek megfelelően emeltessenek. Hogy a családi pótlék mennyire nem felelt meg feladatának, azt egy konkrét példával igazolom. Az ellenőrök kaptak drágasági pótlékot, de már a főellenőrök nem kaptak. Az ellenőrnek a fizetése 3800 K, családi pótlékkal volt a múlt évben összesen 4000 K; a most kinevezett főellenőrnek 4200 K a fizetése és ha ennek a hat évvel idősebb tisztviselőnek, kinek esetleg nagyobb a családja és idősebbek a gyermekei, összehasonlítom a fizetését a levonásokkal együtt, akkor a mig az ellenőrnek 376 K 82 fillér levonása van, addig a főellenőrnek a szolgálati dijjal együtt, a mely igaz, hogy ez csak egy évben jön számításba, 639 K 70 fillér a levonása, ugy hogy egy ellenőr, a ki családi pótlékot kapott, végeredményben 3623 K 18 fillér fizetést élvezett, a főellenőr pedig, a ki nem kapott, 3561 K 30 fillért. Ez csak egy eset. De ha még csak a 3600 koronás fizetésű tisztviselőkről volna szó! De ott van a munkásoknak és az altiszteknek rengeteg nagy kategóriája és ezeknek a kétségbeejtő helyzete, a melyről méltóztassék az üzletvezetőségek és az igazgatóság utján jelentést kérni. Micsoda állapotok ezek és ennek minő következményei vannak? Méltóztassék megengedni, hogy hivatkozzam a napról-napra tartott gyűlésekre, a hol már nem is az elégedetlenség, hanem úgyszólván a teljes reményvesztettség mutatkozik meg és nem szeretném, ha ez tovább harapódznék. Nem szeretném, ha ebből bármiféle katasztrófa, vagy egyéb következnék. Mert igaz, hogy ma nem az a hangulat, hogy sztrájkba megyünk, hanem az, hogy ha nem segítenek rajtunk, mi se bánjuk, akármi történik is. És ez a hangulat 420 millió évi költségvetéssel dolgozó nagy üzemnél milliókat jelentő károkat jelent. Ha ellenben a szocziális gondoskodást látják, és jó kedvvel dolgoznak, jövedelmező befektetés minden fillér, a mit e czélra fordítanak. A legutóbbi költségvetési beszéd alkalmával emlegettem a szocziális kiadásokat és ezekből 580.000 koronát, a mely jutalmakra és segélyekre fordíttatott. Ez történt a múlt év deczember 5-én; és deczember végén a jutalmakat és segélyeket kiosztották, kiosztották akként, hogy az alantasabb kategóriában kaptak 50— 60—80—100 korona karácsonyi ajándékot, a megmaradt pénzt pedig, a többletet kiosztották a vezetőknek 6—8000 koronányi összegekben azon a czimen, hogy ez megmaradt. Ha ez csupán ez alkalommal történt volna így, és ha csak arról lenne szó, hogy az igazgatók magasabb fizetést kapjanak, — elvégre is elismerem, hogy megérdemlik — akkor nem szólottam volna ez ellen; de visszatetszést szül az elosztás, a mely azon a czimen történik, hogy ennyi meg ennyi összeg megmarnád, mert ugyanazok intézkednek az iránt is, hogy mennyi maradjon meg, a kik a maradékot azután maguk között felosztják. Ennek az lehet a következménye, hogy rendszeresitik a dolgot és kevesebb fog jutalmakra és segélyekre kiosztatni, hogy igy még több maradjon meg, vagyis redukálja az időközi segélyeket, hogy minél több legyen a felesleg. Mikor sok ezer meg ezer éhes ember várta a drágasági pótlékot, a mikor a vidékiek nem is kaptak semmit, pedig a vidéken sok helyen még súlyosabbak a viszonyok, mint a fővárosban, és ugyanakkor karácsonyi ajándékképen az igazgatóság maga között osztja fel a segélyek és jutalmak megmaradt részét, a kisembereknek pedig, a kik igazán rászorulnak, 60—80—100 koronákat juttatnak, akkor én igazán azt hiszem, hogy ez nem jó példaadás volt és nem mozdította elő a bajok orvoslását. Nagyon kérem a minister urat, méltóztassék a vasutasság társadalmi intézményei utján felmerülő becsületes kívánságokat és közvetítéseket meghallgatni, a mely intézmények — mint főként a Vasutas-Szövetség — arra valók, hogy a vasutasság óhajait, követeléseit a minister ur legkegyesebb szine elé vigyék, a bajokra pedig idejében figyelmeztessenek és ez által az elégedetlenséget