Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

180 537. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. megengedte, már abból a példából megtanulhatta azt, hogy akkor, mikor olyan jót akart tenni az osztrákokkal, fegyvert szolgáltatott az osztrák parlament kezébe, a mely fegyverrel az ó ellene fordult, és a mely fegyvert érvként használta' fel abban a bizonyos, általam már korábban egyszer említett november 22-iki képviselőházi határozatában, a melyben egyik legfőbb argumentumként épen az szerepel, hogy hiszen a magyar kormány egyszer már annak az argentínai húsnak a behozatalát megengedte. Barta Ödön : Evés közben megjött az étvágya ! Pajzs Gyula: Ugy van ! Azt mondja a t. előadó ur, hogy kiváló garancziáját képezi a jelen szerződésnek a keleti marhavész behurozolása ellen épen az, hogy a jelen szerződés végrehajtási módozatai Ausztriával egyetértőleg fognak megállapittatni. A javaslat indokolása nemcsak azt mondja, hogy megállapittatni, hanem azt is, hogy végrehajtatni is igy fognak. Hiszen azt, hogy egyetértőleg megállapítanak valamit, még értem ; elvégre a két kormány végrehajtási módozatokat egyetértőleg megállapíthat, de hogy miként 'lesz ezen egyetértőleg megállapított végrehajtási módozatoknak végrehajtása az életben foganatosítva és ellenőrizve, arra nézve mi nekünk, azt hiszem, semmiféle ingereneziánk nincs és nem lehet. És még egyet méltóztassanak figyelembe venni, t. ház. Teljesen távol áll tőlem, hogy akár az osztrák koimánynak, akár az osztrák végrehajtó közegeknek könnyelműséget vagy rosszakaratot akarnék inputálni, azonban mégis nagyon iontos tényező az, t. ház, hogy a keleti marhavész esetleges behurozolása és a német határnak a mi állatkivitelünk elől való elzárása nekünk végtelen súlyos csapás, Ausztriának pedig előny és haszon, (Mozgás jobb felől.) Nem akarok ebből semmiféle konzekvencziákat levonni, de ennek a kérdésnek pszichológiai oldala mindenesetre figyelmet érdemel. Lehet ez a szerződés politikai szempontokból nagyon kívánatos, a mint a t. előadó ur mondotta, nagyon indokolt, az osztrák ipar szempontjából nézetem szerint bir is egy bizonyos, bár nem túlozható jelentőséggel, de a mi szempontunkból — a mi a gazdasági oldalát illeti — a legnagyobb veszélyt rejti magában, a mint azt már bátor voltam kijelenteni, a mi pedig a közgazdasági egyéb oldalait illeti, jelenleg úgyszólván semmiféle jelentőséggel nem bir, tehát nem ugy van, a mint azt a t. előadó ur épen az imént mondotta — és ezt leszek bátor bővebben kifejteni — sőt meggyőződésem szerint még a nagyon-nagyon messze jövőben sem fog soha közgazdasági jelentőséggel birni. De, t. ház, ha már politikai szempontokból tényleg szükséges volt ezt a szerződést létrehozni, akkor azt a kérdést vagyok bátor felvetni, hogy végre mégis csak bizonyos jelentőséggel, bizonyos sulylyal kell, hogy birtak legyen a t. kormány előtt az egész magyar gazdatársadalom által folyton hangoztatott aggályok, s ezeknek az aggályoknak jelentékeny részét eliminálni lehetett volna abban az esetben, ha nem a mi területünkön, vagy az osztrák területen vágják le ezen behozandó állatokat, hanem levágják Montenegróban, ugy mint Szerbia és Románia saját területén vágja le ezen állatokat. Talán a földmivelésügyi minister ur lesz szives engem ebben a tekintetben felvilágosítani, de nézetem szerint ez minden . körülmények között sokkal megnyugtatóbb megoldása lett volna a kérdésnek, mint a mely ebben a szerződésben proponáltatik. Minden körülmények között azonban, — a hogy nagyon helyesen mondotta előttem felszólalt t. képviselőtársam — ha már így kellett ezt a szerződést létesíteni, akkor a t. kormánynak legelemibb kötelessége lett volna Németországtól biztosítékot nyerni az iránt, hogy arra az esetre, ha minden óvatosságunk és óvrendszabályunk daczára is a kattarói kerületben mégis a keleti marhavész egyetlen esete is jelentkezik, hogy akkor Németország nem fog azon szerződéses jogával élni, a mely Magyarország állattenyésztését hosszú időre megbéníthatja. Én tehát azt a kérdést intézem a t. kormányhoz, hogy vajion tett-e az irányban kísérletet, hogy Németország konszenzusát erre nézve megnyerje. Ha tett kísérletet és ez nem vezetett eredményre, akkor pedig ez azt mutatja, hogy Németországban a német kormány mennyivel máskép kezeli az ország mezőgazdasági ügyeit és vámpolitikáját, mutatja azt, a mire épen Darányi Ignácz t. képviselőtársam mutatott rá, hogy Németország még a vele szoros szövetségben élő államok részére sem kapható arra, hogy túllépje, lerombolja, devalválja mezőgazdasági vámpolitikájának, vámvédelmének és állategészségügyi politikájának biztosítékait. Azt mondja az indokolás, hogy Montenegró már több, mint egy évtized óta iparkodik megszerezni állatai számára a közös vámterületen a szabad forgalmat és a korlátlan behozatalt. Én azt kérdem a t. kormánytól, hogy ha több mint egy évtized óta egyetlen magyar kormány nem találkozott, a mely hajlandó lett volna Montenegrónak ezt a követelését teljesíteni, hát épen a jelen rendszernek volt az fentartva, hogy Montenegróval szemben közgazdasági tekintetből teljesen jelentéktelen indokokból a magyar állattenyésztésnek és a magyar mezőgazdaságnak ezt a nagyfontosságú garancziáját feladja ? Hiszen most megadtuk Montenegrónak azt, a mit ő egy évtized óta követelt, megadtuk állatai számára a teljesen szabad forgalmat. Mert ne méltóztassék azt mondani, hogy csak a kattarói kerületről van szó. Hiszen Montenegró a maga 300 kilós szarvasmarhájával sohasem törekedett arra, hogy akár Budapestre, akár Bécsbe gravitáljon s a legelőnyösebb értékesítése a montenegrói marhának mindig csak a kattarói kerületben lehetett, mert ott a legdrágábban tudja értékesíteni. A mi pedig a korlátlan kivitelt illeti, bátor vagyok a t. minister urnak és a t, háznak figyeh