Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-326

146 326. országos ülés i9í a pénzügyi viszonyok súlya alatt az állami szénbányászat inveszticziójával szemben bizonyos mértékig túlságos takarékosságot tanúsított. Mikor ugyanis ez az akczió a t. ház elé került, a volt pénzügyminister ur már akkor kijelentette, hogy nagymértékű beruházások nélkül, a melyek öszszegét 15—30 millió körül kontemplálta, ő maga sem gondol a szénművek jövedelmezőségére. Ugy tudom, hogy ez összegnek egy harmadrésze lett beruházva. (Mozgás a középen.) Ugy tudom, egy harmadrésze, és a mit beruháztak, azt is inkább munkásházakra, szocziális dolgokra ruházták be, és csak egy részt felszerelésekre. Nem akarom a t. házat 3-datokkal untatni, de az a lényeg, hogy nem méltányos és nem helyes, ha egy üzem fejlesztéséhez szükséges eszközöket nem adjuk meg, abból azt a konzekvencziát levonni, hogy üzlet nem prosperál. Végzem szavaimat, végzem azzal, hogy én az általam előadott fontos közgazdasági indokok alapján nagyon kérem a t. pénzügyminister urat, hogy az állami szénbányászatnak azon intenczióját, a melyet Wekerle Sándor e bányák megvásárlásával maga elé tűzött, hogy t. i. az állam maga legyen ura saját bányáinak, semmi körülmények között meg ne változtassa és ne méltóztassék bármely indokból és bármely czélból is a kőszénbányászat kezelését vagy a szén értékesítését magántársaságra bizni. A költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kivan még valaki szólni ? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Az ülést j>edig öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. A pénzügyminister ur kíván szólni. (Halljuk! Halljuk!) Lukács , László pénzügyminister: T. képviselőház ! Én is abban a véleményben vagyok, a melynek előttem felszólalt t. képviselőtársaim kifejezést adtak, hogy t. i. kívánatos, hogy az állami költségvetési törvény mielőbb tető alá hozassék. Épen azért nem kívánok felszólalásommal nagyobb vitát előidézni és csak kötelességem teljesítésére szorítkozom, a midőn igyekszem válaszolni azokra a direkt kérdésekre, a melyek hozzám intéztettek és megteszem észrevételeimet, s megadom a felvilágosításokat egyes kérdésekre nézve, a melyek a vita folyamán felmerültek. És itt mindenekelőtt az első felszólaló, Désy Zoltán t. képviselő ur beszédével kell foglalkoznom, a ki a többek között visszatért a vámbevételek preliminálásának és a közösügyi költségek alakulásának kérdésére. Xem akarok t. képviselőház azon könnyű és olcsó védekezéssel kitérni e kérdések pertrakíátása elől, hogy arra hivatkozzam, hogy hiszen január 16-án, kedden. a közösügyi kiadások, valamint a vámbevételek preliminálása formailag nem tartozik a pénzügyi tárczához, és hogy az az u. n. kisebb tárczák körében már letárgyaltatott és hogy ott a t. ház már állást foglalt e tekintetben. Mondom nem akarok ezzel a kifogással élni és szivesen felveszem a fonalat a nélkül, hogy szükségem volna arra, hogy t. képviselőtársammal ez alkalommal élesebb ellentétbe jussak. Mert, a mint az ő nyilatkozataiból kivettem, itt inkább csak egy aggály merült fel az ő részéről és konstatálhatjuk, hogy a legtöbb kérdésben teljesen egyetértünk. Ennélfogva szorítkozhatom arra, hogy megállapítsam azokat a pontokat, a melyekben ő velem egyetért és akkor eldönthetjük könnyű szerrel a kérdést: vájjon ezek után indokolt-e, szükséges-e, hogy a vámbevételek preliminálásában az eddigi eljárást megváltoztassuk. T. képviselőtársam egész lojálisán megállajütja, hogy az az eljárás, a mely e tekintetben követtetik, megfelel az 1867. évi XII. t.-czikknek, a mennyiben ez a törvény elrendeli, hogy a közös kiadásokból mindenekelőtt a vámbevételek vonassanak le: szivesen konstatálja azt is, hogy sem a jelenlegi, sem az ezelőtti kormány e tekintetben nem tett semmiféle változtatást az eljáráson, hanem ugyanaz az eljárás követtetik a preliminálásban 1867 óta. Tehát ide a tova 45 esztendő praxisa szól e mellett. Abban, a mitől t. képviselőtársam tart, hogy t. i. a preliminálásnak e módja következtében elhomályosul a vámbevételek jellege, és hogy ebből egy uj közösügy származhatik, — azt hiszem, arra fekteti a súlyt, hogy ez megakadályoztassák — erre nézve teljesen egyetértek vele. De megjegyzem, hogy senkinek, sem nekem, sem másnak nem jutott eszébe abból a tényből, hogy a vámbevételek így prelimináltattak, azt a következtetést vonni le, hogy ez egy közös természetű intézkedés. Először a két állam külön költségvetésében ezek a vámok a bevételben és a kiadásban külön ki vannak tüntetve. Másrészről a közös természetű ügyeket az 1867. évi XII. t.-cz. taxatíve felsorolja; ezek között a vámügy nincsen benne. De az 1867: XII. t.-ez. világosan intézkedik, a mennyiben kimondja, hogy a közösügyeken kivül vannak bizonyos más ügyek is, a melyek nem közösek, de czélszerűségi okokból, ha lehetséges és ha megállapodás jön létre, közösen kezelendők, s ezek közé sorolja a kereskedelmi ügyeket és a vámügyet is. Tehát a törvény is expressis verbis kimondja, hogy ez abszolúte nem közösügy. A mi pedig azt az axiómát illeti, hogy a közös vámbevételekből kvóta szerint ránk eső összegről mi rendelkezünk, ez is igaz. Ezt sem vonhatja senki kétségbe. Mert habár ez sehol kifejezetten megmondva nincs, de kifejezésre jut ez azáltal, hogy tulajdonképen az osztrák vámbevételek egy része kiegészíti a mi belföldi határainkon beszedett vámilletékeink