Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-325
12 január Í5-én, hétfőn. ÍM 325. országos ülés 19 ur által hivatkozott paragrafusa egyebet nem jelent, mint hogy a vámközösség tartama alatt a vámbevételek a mindenkori kvóta arányában illetik a két államfelet. Hát ebből a szempontból és a paritás, a méltányosság szempontjából, továbbá a jövőre vonható konzekvencziák szempontjából is, kifogásolnom kell a magyar költségvetések összeállítását. Határozottan rá kell mutatnom arra, hogy az az eljárás pedig, midőn az osztrák költségvetésekben és az osztrák zárószámadásokban mint saját bevétel ós mint saját közösügyi kiadás állíttatik be az az egész összeg, a mely az osztrák vámvonalon át befolyt, az 1867 : XII. t.-cz. rendelkezésével homlokegyenest ellentétben áll. (TJgy van! a baloldalon.) Nem akarok a felett vitatkozni, hogy ha a vámbevételek a fogyasztó országok között oszlanának meg, milyen arányban illetnék az egyik vagy a másik országot, elfogadom a törvényes alapot, elfogadom a mindenkori kvótatörvények által megállapított alapot és ennek alapján állítom fel azt a tételt, hogy mindaddig, a mig a vám közösség fennáll, a közös vámhatáron át beszedett és pedig mind az osztrák, mind a magyar vámhatáron beszedett vámbevételek a mindenkori kvótatörvények alapján illetik a két államfelet. Arra vonatkozólag, hogy az 1867: XII. t.-cz. tulajdonképen csak egy eljárási módozatot állapított meg, nem bízva nemcsak az ország fizetőképességében, de nem bizakodva talán ezen ügyekkel szemben a fizetési készségben sem, miután akkor ezek a közösügyek valami nagy népszerűséggel nálunk nem birtak, Gr. Apponyi Albert: Azóta sem! Désy Zoltán: . .. egyszerűen csak rámutatok az 1867: XIV. t.-cz. intézkedésére. Az 1867: XIV. t.-cz., vagyis az első kvótatörvény, midőn a hozzájárulási arányt megállapítja, lényeges változtatást eszközöl az 1867 :XII. t.-cz.nek ezen az intézkedésén, mert, ha jól emlékszem, 3. §-ában kimondja, hogy a közös vámjövedelem, a közös vámból eredő tiszta bevétel elsősorban nem a közösügyekre, hanem elsősorban a közös vámvonalon át kivitt adó alá vetett adótárgyak utáni adóvisszatéritésekre fordítandó. Ez mutatja azt, hogy itt tulajdonképen nem egy uj közösügy megteremtéséről, nem egy közös bevételi forrás megteremtéséről, hanem csak egy modus procedendiről volt szó. Alkalmasnak látszott akkor az akkori intéző körök előtt a közösügyek kiadásainak elsősorban való fedezésére a vámbevételeket jelölni ki abban az értelemben, hogy a mint az összes közösügyi kiadások, a kiadásoknak ez a része is a kvóta arányában terheli a két felet és a kényelmességnek erre az eljárására reádupláztak akkor, a midőn ugyanezt a kulcsot és ugyanezt az alapot használták fel arra, hogy az adóvisszatéritésekre vonatkozólag, a melyek pedig épen nem közösügyi arányban, nem á kvóta arányában kell, hogy terheljék a két államfelet, szintén ezt a kulcsot állapították meg és fentartották változatlanul egészen 1887-ig. 1878-ban mindössze annyi változás történt ezen a téren, hogy belátva azt, hogy ez a kulcs egy enormis igazságtalan kulcs, 1878-ban egy utólagos leszámolást állapítottak meg arra vonatkozólag, hogy minő arányban járuljon hozzá a két államfél az adóvisszatéritések összegéhez. Az általam elmondottakból tehát világosan áll az, hogy az 1867: XII. t.-cz. 64. §-a, amikor a közös vámvonal bevételeit közösügyekre rendelte fordíttatni, nem akart ujabb közös ügyeket teremteni, egyszerűen egy eljárási módozatot akart megállapítani, úgyszólván egy felosztási kulcsot állapított meg a vámbevételekre vonatkozólag, másfelől pedig az akkori kezdetleges pénzügyi viszonyok között valami biztosítékot akart adni arra vonatkozólag, hogy a közösügyi kiadások első részlete minden körülmények között befizettetik. Mutatja ezt magának az 1867: XIV. t.-czikknek 4. §-a, a mely rögtön továbbmenőleg intézkedik, t. i., hogy mindkét államfél bevételeinek ilyen és ilyen részét köteles havonta beszolgáltatni a közös állampénztárba. Ez mutatja azt a gondolatmenetet, hogy tulajdonképen nem bíztak abban, hogy különös rendelkezések, különös források kijelölése nélkül ezek a kiadások fedezve lesznek; megjelölték tehát erre vonatkozólag elsősorban a vámbevételeket, azután utasították a kormányokat, hogy saját bevételeiknek milyen hányadát kötelesek beszolgáltatni. Azt hiszem, ha ma kötnők meg ezt a kiegyezést, az erre vonatkozó részből mindezeket nyugodtan ki lehetne hagyni, mert hiszen az ország mai pénzügyi helyzete és a mai felvilágosultabb és — mondjuk — modernebb pénzügyi felfogás mellett sem különös forrásokat nem jelölnénk meg, de viszont Magyarország pénzügyi helyzete nincs abban a szomorú állapotban, hogy kényszerítő klauzulát kellene arra megjelölni, hogy milyen részletet fizessünk a közös kiadásokra, mert hiszen nemcsak mi vagyunk arról meggyőződve, hogy vállalt kötelezettségeinket akarjuk és tudjuk minden körülmények között teljesíteni, hanem azt hiszem, a másik államfél részéről sem forognak már fenn e tekintetben kételyek. A kérdés tehát ott áll, hogy a közösügyi kiadások végösszegéből levonatik a vámbevétel. Az igy fenmaradó részt elosztjuk a kvóta arányában és ez a rész állíttatik be a magyar költségvetésbe. Hát ez a rész sem lesz mindig beállítva. Igenis, elismertem a pénzügyi bizottságban és újból is kénytelen vagyok elismerni, hogy a pénzügyminister ur jelenlegi költségvetésébe be van állítva az egész részlet, mert hiszen méltóztatnak tudni, .a közösügyi kiadások terén egy sajátságos visszafejlődési folyamattal találkozunk.
