Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-305
305. országos ülés 1911 lé'tes számai, óriási adatai világit] ák meg azokat a nagy előnyöket, a melyeket ennek az intézménynek fennállása a munkaadó javára produkált a nyugateurópai államokban. Semmi sem áll inkább a munkaadók érdekében, mint ennek az intézménynek biztosítása, mint ez intézmény életképességének megmentése, mert hiszen ez az intézmény a legbiztosabb eszköz arra, hogy erőteljes, egészséges és produktív munkásnemzedék keletkezzék. (Ugy van ! a jobboldalon.) Különösen nagy szükségünk van erre az intézményre a mai körülmények között ebben az országban, a hol sokkal rosszabbak a táj)lálkozási és lakásviszonyok, a hol sokkal nagyobb a megbetegedési arány, mint a nyugateurópai államokban. De különösen nagy szükség van erre, a mikor azt látjuk, hogy nyugaton a munkásvédelemnek különböző intézményei épülnek és virágoznak. Ezekkel az intézményekkel a mi intézményeinknek is ki kell államok a versenyt, mert különben jövő ipari fejlődésünket teszszük tönkre. (Ugy van ! a jobboldalon.) Elégedetlen a munkásbiztositás intézményével az a tisztviselői kar is, a mely az ő szolgálatába szegődött. Ebben igen nagy veszedelmet látok magára az intézményre nézve. Lehetetlennek tartom ugyanis, akármennyire nagyra becsülöm a munkásbiztositás tisztviselői karát, hogy a legkiválóbbak is azzal a kitartással, azzal az ambiczióval, azzal a szorgalommal és lelkiismeretességgel teljesítsék kötelességüket, melylyel csak azok működhetnek, a kik az állásuk véglegességébe, pozicziójuk biztonságába vetett hittel dolgozhatnak és nézhetnek nyugodtan a jövőbe. A végleges átszervezés az állami munkásbiztositó hivatal miatt egyre késik, mert a hivatal a szolgálati és fegyelmi szabályokat még nem hagyta helyben és az illetmények kérdésébe illetéktelenül beleavatkozik. A tisztviselők tovább dolgoznak abban a bizonytalanságban, mely egész munkájukat megbénítja, abban a tanácstalanságban, vájjon az országos pénztár, vagy a munkásbiztositó hivatal rendelkezéseit respektálják és foganatositsák-e, pártokra szakadnak a szerint a jelszó szerint, hogy vagy az országos pénztár vagy az állami munkásbiztositó hivatal szűnjék meg. Képzelhető, hogy milyen rettenetes hatással van ez arra a fegyelemre, a melynek pedig minden hivatali szervezet körében meg kell lennie. Ennek természetes következménye az, hogy az a tisztviselő, bármily kiváló is, kissé meglazulván a lelkiismerete, nem fog évtizedekre menő terveket kidolgozni, mert sohasem tudja, mikor veszik el állását, mikor veszik el a lehetőségét annak, hogy ezeket az intézmény érdekében kidolgozott terveket végrehajtsa. (Igaz ! Ugy van !) Nagyon természetes azután, hogy az uj állásokra igazán rátermett, igazán kiváló tisztviselő csak ritkán akad. Az állami munkásbiztositó hivatal hatásköri tultengésben szenved, olyan esetekben is magához ragadja az intézkedés jogát,- a mely esetekben őt cleczember í~én ; hétfőn. 51 az még nem illeti. Viszont az országos munkásbiztositó pénztár tehetetlen, mert saját szerveivel, a kerületi pénztárakkal sem rendelkezhetik. Az országos pénztár évekkel ezelőtt csaknem vala mennyi ministeriumhoz folyamodott, hogy területet bocsássanak rendelkezésére a szanatóriumok, üdülőhelyek létesítésére. A ministeriumok a kérés teljesítését megtagadták. Akkor az országos pénztár négy és félmillió korona kölcsönt kért a Pesti Kereskedelmi Banktól. A bank a kölcsön megszavazását az állami munkásbiztositó hivatal jóváhagyásától tette függővé, a mit különben a törvény is megkövetel. Az állami munkásbiztositó hivatal jóváhagyása mind a mai napig késik. Hegedüs Lóránt (közbeszól). Hegedüs Kálmán: örömmel veszem tudomásul Hegedüs Lóránt t. képviselőtársamtól, hogy most már megvan a jóváhagyás, ennélfogva minden konklúzió, melyet ehhez fűznék, magától elesik. (Helyeslés.) Heltai Ferencz előadó : De az idő ! Hogy ennyi idő kellett! Hegedüs Kálmán : Azt az egyet bátorkodom kiemelni, hogy ez alatt a hosszú idő alatt a betegek ezrei hiába várták a gyógyulást. (Igaz ! Ugy van !) A hat napi járulékok szedését már annyiszor megvitatták ebben a házban ; én csak egészen röviden akarok rámutatni, hogy a hat napi járulék szedése révén körülbelül 7 millió koronát veszített a munkásbiztositási intézmény. Hét millió koronába került az intézménynek az, hogy az állami munkásbiztositó hivatal négy évig gondolkodott, míg helyes belátásra jutott. Hogy gondolkodása naponta mennyibe kerül az intézménynek, annak kiszámítását valamely német tudósra bizom. (Derültség. Halljuk ! Halljuk!) Világért sem akarom én vádolni ezért az állami munkásbiztositási hivatalt, melynek élén tiszteletreméltó egyének állanak. A rendszerben, a törvény homályos szövegezésében van a hiba, a mely férleértésekre adhat okot. Hiba van a törvény financiális szerkezetében, a mely azt a pénzügyi lehetetlenséget akarja megvalósítani, hogy egy ily intézményt léptet életbe, a melynek keretében a járulékokból lehetetlen fedezni azokat a szolgáltatásokat, a melyeknek a fedezését a törvény az intézmény szerveinek a kötelességévé teszi. Vannak olyan kerületi pénztárak, a hol egy korona táppénz kifizetése 2 koronába kerül. (Ugy van ! jobbjelöl.) Ez az anyagi csődnek mathematikai képlete. Hiba van nemcsak a törvény szövegezésében, hiba van azután a nyomán kifejlődött betürágó judikaturában is. (Ugy van ! jobb felől.) De a legnagyobb hibát mégis abban látom, hogy az intézmény nem részesül abban a jóakaratban és abban a támogatásban, a melyet igazán megérdemel azok részéről, a kiknek kö élességük, a kiknek módjukban áll az intézményt támogatni és jóakaratban részesíteni. Heltai Ferencz előadó: így van! Hegedüs Kálmán : Hiszen nem kívánom én, hogy Németországgal versenyezzünk, a hol körül7*
