Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-320
540 320. országos ülés 1911 deczemher 22-én, pénteken. eredményt akkor érek el, ha azt nézem, hogy a szerint az erkölcs szerint él-e valaki, a mely erkölcs szerint élek én. Én nem akarom a művelt és haladni akaró zsidóságot, a mely velem teljesen egyenlő társadalmi erkölcsöket vall, „ a keresztény világnézet diadalából kiszakítani. Ok is Krisztus hitét és felekezetét gyakorolják, mikor az ő törvényét, a felebaráti szeretetet gyakorolják és a szerint cselekszenek felebarátaikkal. Rátérek már most magára a kérdésre, a melynek lényege bizonyára a papkérdés. Kétségtelen, hogy a papnevelés kérdése az egész vonalon összefügg az autonómiák szervezésével. Kincs az a kormány, a mely, ha belenyúl az ilyen kérdésbe, ne keltene fel óriási érzékenységet s ne találkoznék nagy ellenállással. Ez egy kulturharcz világos megkezdése, a melytől Isten óvja Magyarországot, mikor a társadalmi ellentétek úgyis már kifejlődtek a szoczialista világnézet folytán. Ez egy kulturellentétet hozna bele a vallási hozzátartozás alapján, s igy ezt a legnagyobb szerencsétlenségnek tartanám az országra nézve. A papnevelést tehát szerintem az autonómiák lesznek hivatva a maguk vallási eszméinek megfelelően kezelni és megoldani. De azt hiszem, ennek a törvényhozásnak liberális álláspontja mindig az volt és a jövőben is az lesz, hogy lelkiismereti kényszert hitdolgokban alkalmazni nem fog, a jus supremae inspectionis-t, az állam felügyeleti jogát azonban teljesen érvényesiti. Már most minden felekezet papnevelése lényeges kulturkérdés; csak arról van szó, megfelel-e a nemzeti feladatoknak, az állami szempontoknak, igen, vagy nem ; ha nem, az állam kiirtja azt a hibát, de ha igen, istápolja a kulturmissziót a felekezeteknél is. Az kétségtelen, hogy szerkezetileg a két izraelita álláspont között bizonyos ellentétek vannak. JN ózzuk például a bíróságaikat. Egészen más szervezetük van a kongresszistáknak, mintáz orthodoxoknak. Az egyik például az ő kerületi bíróságaival intézi el dolgait, a másik, az orthodox, a választott bíróságokban. Miben áll tulajdonké]3en ez a választott bíróság ? Abban, hogy minden ortodox zsidó, a Id ellentétbe jut egyházával, vagy hitközségével, az ő ügyét választott bírósághoz apjaellálja. E választott bíróságba két tagot jelöl a község, kettőt kijelöl ő és ezek közösen választanak elnököt. Ha dogmatikus természetű kérdésről van szó, akkor a bíróságnak csak rabbi lehet a tagja. Ha nem dogmatikus természetű kérdésről van szó, tagja lehet világi ember is. Csakkogy ez a választott bíróság 300 koronától 3000 koronáig szokott költségeket felszámítani. így kölcsönösen tönkretehetik egymást, a hitközség a hívőjét, a hivő pedig a hitközséget. Miért? Egyszerűen azért, mert minden hitközségnek joga van olyan adót kivetni egyházközségének a tagjára, a milyet akar. Eelebbezés nincs, mert nincs autonómia. Ha egy hitközség tönkre akar tenni egy hívőt, olyan adót vet ki milyen neki tetszik, és annak a közigazgatási fórumnak, a melyhez esetleg a felebbezés kerül, csak arra van joga, hogy megkeresse, vájjon az illető ahhoz a községhez tartozik-e, adózó polgár-e. De hogy menynyit vetettek ki rá, az ő réá nem tartozik. Tehát a hitközség tönkreteheti a maga hívőjét. Viszont az a hivő is tönkreteheti a hitközséget, mert folyton választott bíróságra appellál. Miután pedig neki esetleg vagyona nincsen, a választott bírósággal szemben lévő óriási költséget egyszerűen ráróják a hitközségre. Én azt hiszem, a zsidókérdés megoldása is az lesz, ha megadják neki a mozgási szabadságot, az autonómiát. De addig is a papkéj)zés terén mutatkozó sebeket orvosolnia kell a kormánynak, mert ott csakugyan vannak olyan hiányok, a melyekre rámutatni a magyar jaarlamentben kötelességem, (Helyeslés a ssélsohaloldalon.) A budapesti kongresszista rabbiképzés minden kívánalomnak megfelel. Érettségit tett embereket képeznek ki rabbikká, a kik azon a magaslaton állanak, a hova a türelmetlenség nem juthat be. Mert az erkölcsi életnek, a kiművelt agyvelőnek megvan az a tartalma is. hogy a türelmetlenséget a felekezeti élet átkának tekinti, mert a felekezeti élet lényege mindig az összeolvasztó szeretet. Ellenben az orthodox hitközség hogyan képez rabbit ? Rabbiképző intézete nincs, de vannak u. n. jesivá-i; ilyen a pozsonyi jesiva, a mely a többi közül ki van emelve és önkéntességi jogot adományozhat. Az orthodox rabbikat a hatarah alapján fogadják fel; a jesiva kiad egy bizonyítványt, azt kéthárom rabbi ellenjegyzi, és e bizonyítvány alapján az illető megválasztható rabbinak. De itt bizonyos visszaélések csúsztak be. Sokan, a kik az önkéntességi joghoz egyéb alapon igényt, nem formálhatnának, a pozsonyi jesivától kapnak bizonyítványt; a rabbi pályára nem mennek, de azért mégis élvezik az önkéntességi jogot. Bakonyi Samu: A katonai kötelezettség alól való mentességet! Hock János: Ugy értem, hogy a papokat megillető katonai kedvezményekben részesülnek. A pozsonyi jesiva ezeket a bizonyítványokat egyenesen katonai czélokra állítja ki; valamely jegyet tesz rá, a melyből megtudható, hogy az illető rabbinak nem alkalmas, mert képzettsége arra nincsen. Ez visszaélés és ezt a minister urnak meg kell szüntetnie. Haller István: Kormánybiztost kell kiküldeni! (Zaj. Elnök csenget.) Hock János: Mikor a kormány figyelmét felhívom, a kormány bizonyára megtalálja a módját, hogy érdemlegesen intézkedjék, megtalálja a nélkül, hogy a felekezeti érzékenységet sértené,