Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-320

320. országos ülés 1911 deczémber 22-en, pénteken. 537 hozta, mert legalább végre valahára egy zsidó vallású képviselőnek alkalma nyílik itt kijelen­teni, hogy senki jobban a politikai értelemben vett cionista törekvéseket nem kárhoztatja, mint a zsidó felekezetnek mindaz a fia, a ki itt ezen a földön csak magyar akar lenni, a ki mikor a nemzeti értelemben régen letűnt zsidó fajnak múltjába tekint vissza, ezt azért teszi, hogy mai szülőhazája iránti szeretetét táplálja, és hogy azokból a hős bibliai példákból merítsen erőt és buzgalmat a magyar haza szeretete iránt. (Ugy van! balfelöl.) Azt hiszem, cionizmust emlegetni ebben a házban nagyon felesleges do­log. (Helyeslés.) Ezek az állapotok, a melyeket néhány sta­tisztikai adattal kötelességemnek tartottam illusztrálni, azt hiszem mindenkit meggyőzhet­nek arról, hogy abban az irányban kell a bajokon segíteni, a melyet voltam bátor meg­jelölni, különösen figyclembevéve még azt is, hogy az a képesítési fok, a melyet a fennálló rendelkezések ismernek, olyan alacsony, hogy ezzel ma már Magyarországon semmiféle állást elérni nem lehet. Négy polgári iskolának elvég­zéséhez köti a rabbi állást egy 1884. évi mi­nisteri rendelet. Az akkor még felekezeti anya­könyvek szabályzata szintén ezt a feltételt állítja fel, de tudjuk nagyon jól, hogy az állami anyakönyvek behozatala óta a felekezeti anya­könyvek vezetése nagyon sok helyen a zsidó felekezet kebelében meg is szűnt, ugy hogy a képesítésnek eddig fennállott ez a feltétele ipso facto meg is szűnt az állami anyakönyvek meg­szűntével azokban a községekben, a melyekben ez a helyzet van. Én azt hiszem, teljes joggal ajmellálhatok a t, ház minden tagjának hazafias, és a magyar kultúráért és annak egységeért lelkesedő szivére és meggyőződésére, mikor arra kérem a t. házat, hogy emelkedjünk ebben a kérdésben minden­féle párttekinteten felül, ne tekintsük ezt poli­tikai vitatkozás anyagának, hanem igenis emel­kedjünk arra a magas álláspontra, a melyről Hock János t. képviselőtársam szólott az álta­lános vita során elhangzott értékes felszólalásá­ban. Ez a megértésnek az útja, ez a magyar kultúra kiépítésének legfőbb érdeke. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) JSTem lehetetlen, hogy én ezért a felszóla­lásomért is, a melyben pedig mindenféle érzé­kenységet messzire elkerülni igyekeztem, ismé­telten támadásoknak leszek bizonyos helyről kitéve, de én ugy vagyok meggyőződve, hogy nem volnék méltó arra, hogy helyet foglaljak ebben a törvényhozó testületben, a melybe egyik legmagyarabb város, Debreczen küldött, ha nem teljesíteném azt a kötelességet, hogy ha már egyszer ismerem ezeket az égető sebeket, ne kérjem és ne sürgessem a t. házat és a t. kor­mányt arra, hogy ezeket mielőbb gyógyítsa meg. Ezeket tartottam kötelességemnek elmondani. (Helyeslés a baloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. XIII. KÖTET. Elnök: Polónyi Géza képviselő ur kivan szólni. Polónyi Géza: T. képviselőház! Igyekezni fogok feldúlt kedély állapotom ellenére igen rö­viden és teljes objektivitással válaszolni azokra, a miket Bakonyi Samu t. képviselő ur előadott. Valóban nem értem azt a túlságos érzékenysé­get, a mely épen az ő felekezete részéről ebben a kérdésben megnyilvánul. Én semmi egyebet nem tartozom e pillanatban tenni, mint. kon­statálni azt, hogy a t. képviselő ur, felteszem jóhiszemüleg, nyilvánvaló tévedésből olyan állí­tás alakiján támad meg engem, a melyet én nem tettem. Miről volt szó ? A mint köztudomású do­log, a t. közoktatásügyi minister ur egy régi tradiczió alapján lépéseket tett az orthoclox és neológ zsidó hitközségek egyöntetű szervezése tárgyában. Erre nézve publikácziók jelentek meg. Méltóztatnak tudni, hogy csak a legköze­lebbi napokban tartottak az orthodoxok ülést, a melyen — sajnálattal kell megjegyeznem és kiegészítenem a t. képviselőtársam tudomását — egyenesen abba történt belekapaszkodás, hogy nem akarták, hogy csak magyar nyelven olvas­tassanak fel a határozati javaslatok. Ezek oly dolgok, t. képviselőtársam, a melyeket talán sza­bad a magyar képviselőházban érinteni. Bakonyi Samu: Én magam tettem. Polónyi Géza: A tényállás röviden a kö­vetkező : Históriai tény, hogy Magyarországon megtörtént az emanczipáczió, a reczepczió és soha a magyar kép viselőházban semmiféle kon­fesszió nem követeltetett; hangsúlyozom, hogy magam sem követeltem. Mikor az egyházpoli­tikai javaslatok tárgy altattak, felmerült az a dolog, hogy a zsidó hitközségek élén álló férfiak bizonyos Ígéreteket tettek az iránt, hogy a szer­vezés meg fog történni. Kongresszusok is tar­tattak, azonban ez a kérdés még dűlőre nem jutott, Most a legutolsó időben a vallásügyi minister ur kezdte ezt a kérdést újból napi­rendre hozni és elintézését kívánni. A költség­vetési vita során állottam én fel és azzal a históriai ténynyel kapcsolatban óhajtottam azt, hogy a két felekezet közöti . .. Rosenberg Gyula: Nincs két felekezet! Polónyi Géza: Látja t. képviselő ur, meny­nyire szükség van arra, hogy ez a kérdés rendbe hozassák; itt van egy kéjtviselő, a kinek az a véleménye, hogy nincs két felekezet. A ki az objektív fejtegetésekhez hozzáférhető, az méltóz­tassék visszaemlékezni arra, hogy mikor ezt a kérdést tárgyaltam, felolvastam a rabbik által aláirt jegyzőkönyveket, határozatokat, és hivat­koztam az orthodoxoknak most három-négy nap előtt publikált határozatára, a hol 700.000 ortho­dox nevében jelentik ki ugyanezt. (Zaj és mozgás.) Hivatkoztam arra, hogy a kultusz­ministeriumban rakásszámra vannak memoran­dumok, melyekben az orthodoxok kézzel-lábbal védekeznek az ellen, hogy őket nem szabad egy 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom