Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-319
319. országos ülés 1911 deczember 21-én, csütörtökön. 479 gáncs vagy dicséret érje cselekedeteért, hanem legjobb meggyőződését követve kell cselekednie, mert ha olyant tesz, a mit mások tukmálnak rá, akkor annak nem lesz üdvös eredménye. Kétségtelen, hogy senki sem csalhatatlan és hogy ha valaki jól akarja vezetni a rábízott államügyeket, figyelembe kell vennie az esetleges kritikát és a közvélemény támogatását is; ebben én még nem látok népszerűséghajhászást, s ez elől teljesen elzárkózni, azt hiszem, mégsem lehet; különösen parlamentáris kormányzat mellett. Még egyre hivatkozik a t. minister ur az ő eljárásának igazolásául, a melyre azután s Szüllő Géza képviselő ur közbeszólás alakjában megjegyezte, hogy az Nékám tanárral történt. Az az eset azonban preczedensül emerre nem szolgálhat. Ebben az esetben a kar óriási többsége előterjesztést tett gróf Apponyi Albert személye mellett; nem is adatott különvélemény arra nézve, hogy más személyt kell meghívni, csak két tanár adott be ellenvéleményt az iránt, hogy pályázat utján töltessék be a tanszék. A tanács egyhangúlag tette magáévá a kar határozatát és így a minister ur előtt csak egy meghivási javaslat feküdt. A másik esetben ellenben a kar többsége egy tanár meghívását javasolta. A kar kisebbsége különvéleményt adott be és a többséggel szemben más, t. i. Nékám meghívását hozta javaslatba. A kari előterjesztésben minden számbavehető orvos szóbakerült és maga az orvosi kar azt mondotta, hogy csak ez a két, t. i. a többség és a kisebbség által javasolt egyén jöhet tekintetbe, tehát senki más harmadik. Már most a tanács a kisebbség indokolását helytállónak találta és a kari kisebbség véleménye mellé állott. Tehát itt volt a kari tekintélyes kisebbség véleménye és e mellett a tanács véleménye a minister ur előtt. Ez tehát egészen más eset, mint a mostani, és amazzal párhuzamba nem hozható. Ezekből nem vonok le ismét más konzekvencziát, mint első beszédemben; s csak azzal fejezem be ezt a témát, hogy a minister ur csak egyéni reputácziójának, annak a nagy várakozásnak felelt volna meg, a melylyel irányában az egész ház viseltetik, ha az ő egyéniségéhez nem méltó csűrés-csavarás és vergődés helyett elismerte volna, hogy hibázott. Hibázni emberi dolog, és annál nagyobb dicsőség és igen magasra emeli az embert, ha a hibát beismeri és azt reperálni törekszik, sokkal inkább, mint ha a hibát elhomályosítani igyekszik. A minister urnak tehát most is csak azt javaslom, hogy a magyar tudományon és a magyar kultúrán ejtett ezt a sérelmet legyen szives orvosolni, (Helyeslés a baloldalon.) A másik kérdés, a melyben a minister ur védekezését szintén nem fogadom el teljességében az aradi nemzetiségi iskolák ügye. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) A minister ur itt félreértett, mert megint erősebb állítást adott a számba, mint a melyet én mondottam. Én nem azt mondottam, hogy a nemzetiségi szempontoknak rendelte alá önmagáért a magyar nemzeti szempontokat, mert én ezt az igen t. minister űrről csakugyan nem tételezem fel, hiszen ha feltételezném, sérteném vele, mert sokkal jobb hazafinak tartom és ismerem őt, mintsem hogy ilyesmit feltehetnék róla. Én ismét csak azt mondottam, hogy a nemzetiségi iskolákkal szemben tanúsított túlságos engedékenysége által a pártpolitikai szempontoknak esett áldozatul a nemzeti szempontoknak feltétlen érvényesítése, a melyet a minister ur programmjában hirdetett. (Ugy van! balfelöl.) Mert, bocsánatot kérek, majd igazolni fogom, hogy a nemzeti szempontok itt sem érvényesültek olyan feltétlenül, s a pártpolitikának érdekei azokat elnyomták, a mit jjedig a minister úrtól nem vártunk és nem i*eméltünk. T. ház! Nem ok nélkül térek én erre vissza. Igazán mondhatom, hogy ha valaki sajnálja, ugy én őszintén sajnálom, hogy ilyen erős bírálatot vagyok kénytelen gyakorolni a minister úrral szemben, de én ezt az országnak és ezzel egyidejűleg magának a minister urnak reputácziója érdekében is teszem, oda akarván terelni az igen t. minister urat, hogy a jövőben ilyen sérelmektől óvakodjék és ne engedje semmiféle pártérdek által elnyomatni a magyar nemzeti érdekek érvényesülését. (Helyeslés a baloldalon.) 184 román iskoláról volt ott szó, t. képviselőház. Az igen t. minister ur azzal védekezik, hogy a közigazgatási bizottság megtagadó határozata után az aradi görög-keleti püspök ur elment hozzá, írásban is beadta az ő kérelmét és kötelezőleg kijelentette, hogy mindaddig, míg az egyházi tanterv jóváhagyva nincs, ő el fogja kötelezőleg rendelni az állami tanterv hasznalátat. Ezzel szemben előrebocsátólag csak azt jegyzem meg, hogyha még azt mondta volna a püspök ur, — bár akkor sem lett volna a minister ur eljárása a törvényekkel egészen kongruens, de akkor még érteném — mondom, ha a görögkeleti román püspök ur nem hogy »elfogja rendelni« az állami tanterv használatát, hanem már el is rendelte ós tényekkel igazolta volna, hogy igenis, már elrendelte, akkor érthetőnek találnám a minister ur magatartását. Mert, ha valaki a törvényeket nem teljesiti, de később meghajlik azok előtt, egyszóval, ha valaki a javulás útjára tér, akkor azzal szemben én sem látom a súlyosabb retorzió szükségét fenforogni. A minister ur eljárása azonban ebből a szempontból sem indokolt, mert a püspök ur csak a jövőre vonatkozólag Ígérte az állami tanterv használatának elrendelését és nem igazolta, hogy már is elrendelte azt.. De nem indokolt a minister ur eljárása az idevonatkozó törvényeket tekintve sem, mert. a minister ur a közigazgatási bizottság véleményéhez van kötve a törvény által, ebben az esetben
