Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-318

318. országos ülés 1911 deczember 20-án, szerdán. 45? Felvilágosítást kérek a kormánytól, hogy megtörtént-e ez tényleg és a mennyiben megtörtént, jogosan, alkotmányosan, alkotmányszerüleg történtnek gondolja-e, ha pedig nem, talál-e módot arra, hogy ez a jövőben meg ne történjék. Az indemnitást nem fogadom el. (Helyeslés bal felől.) Elnök : Ki következik ? Beszkid Antal jegyző : Csermák Ernő ! Csermák Ernő: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk !) A pártkörökön kivül álló függetlenségi és 48-as párti képviselők csoportja nevében kijelentem, hogy az indemnitást mi sem szavazzuk meg. (Helyeslés balfelöl.) Ennél a kérdésnél ki kell terjeszkednem arra is, hogy részünkről sérelemnek tekintjük azt, hogy ez a csopiort nem kapott helyet a delegáczióban. és ennélfogva a delegáczióban nem is emelheti fel szavát oly kérdésekben, a melyek oly közelről érintik összes érdekeinket, Magyarország érdekeit. Különösen három kérdéssel kivánok itt foglalkozni. Az első kérdés a delegáezió azon kérdéses joga. hogy egyáltalán szavazhat-e meg indemnitást a közös kormány részére, a második kérdés magának a delegáezió választásának kérdése, a harmadik pedig az évi ülésszakok kérdése. Az 1867 : XII. t.-ez. részletesen .és körülményesen szabályozza a delegáezió jogkörét. Kimondja egyenesen ez a törvény, a melynek kiterjesztő magyarázatot adni nem lehet, hogy a delegácziónak csak arra van joga és oly irányban képviselheti a magyar törvényhozást, a mire vonatkozólag az 1867 : XX. t.-cz. kifejezetten felhatalmazza. Az 1867 : XII. t.-cz 40. §-a szerint a közös költségvetés megállapítása leend e bizottság feladatának évenként elfőorduló legfontosabb része. Már most a gyakorlatban azt látjuk, hogy nemcsak a közös költségvetés megállapítása, hanem egy bizonyos indemnitás megszavazását is a delegáezió hatáskörébe vonták. Ennek törvénytelensége kétségkívül kitűnik az 1897 : XX. t.-cz. 19. §-ából is. a mely azt mondja, hogy ha költségvetési törvény azon év január elsejéig, a melyre szól, létre nem jöhet, a kormány külön törvényjavaslatban felhatalmazást tartozik kérni arra, hogy a legutóbbi költségvetési törvény keretében .az állam jövedelmeit folytatólag beszedhesse és kiadásait fedezhesse. Kétségtelen dolog tehát, hogy mindarra vonatkozólag, a mi a költségvetést érinti, csak törvénynyel lehet intézkedni, egy indemnitási törvénynyel, a mely törvén}^ alkotására a delegáezió jogosítva nincs. Kitűnik ez az 1867. évi XII. t.-cz. azon rendelkezéséből is, a mely szerint ugy kontemplálja és ugy rendeli el, hogy a közösügyi költségvetés rovatonként, vagyis legkisebb tételenként állítandó be a költségvetésbe, és annak csupán csak a mennyisége nem tehető vita tárgyává. Mikor a törvény igy rendelkezik, kétségtelen, hogy nem jogosította fel a delegácziót arra, a mint a múlt rfPVH. KAPLÓ. 1910 1915. XIII. KÖTET. évben is történt, hogy akként határozott a delegáezió 1910 deczember 29-én hozott határozatával, hogy a költségeket az 1911 január 1-től márczius 31-ig terjedő időre az 1910. évre -e ezimen megszavazott költségek aránylagos részében állapította meg. Ez azt hozza magával, hogy a költségvetés egész összegében volt beállítandó a magyar költségvetésbe, a mint praxisban is van, de a törvénynyel ellenkezik, mert világosan megmondja a kiegyezési törvény, hogy a költségvetés rovatok szerint állítandó be a magyar költségvetésbe. A második és harmadik kérdés, t. ház, magának a delegáezió választásának és az évi ülésszakoknak a kérdése. Megengedem, hogy vannak e tekintetben helytelen preczedensek. Kétségtelen dolog, hogy a preczedensek alkalmasak arra, hogy elhoniályositsák magát a törvény rendelkezéseit, azonban épen ily körülmények közt az ellenzék padjain a legfontosabb kötelességünk az, hogy a törvények helyes alkalmazására rámutassunk. Akkor, a mikor nekünk semmi más hatalmunk nincs a kezünkben, mint éppen ez a törvénykönyv, a melyre hivatkozhatunk, kétszeres kötelességünk a törvénykönyv rendelkezéseire nyomatékosan rámutatni, hogy annak rendelkezéseit meg ne sértsék. Már rjedig az a gyakorlat, a mely kitolja az évi ülésszakot két esztendőre, sőt ily körülmények közt akár öt esztendőre is kitolhatná, nem felel meg törvényeinknek. Különösen kitűnik ez a delegácziókra vonatkozó 1867 : XIT. t.-czikk 30. §-ábóí, mely világosan megmondja, hogy a bizottságot: csak egy évre, vagyis az országgyűlésnek egy ülésszakára választatnak. Már most akárhogy fogjuk fel ezt a kérdést, jelen esetben a törvény kétségtelenül megsértetett, és nekünk rá kell mutatnunk arra, hogy a jövőben ez a sérelem elő ne forduljon, mert vagy egy évre választatott az a delegáezió, és akkor letelt annak a hatásköre, vagy pedig egy ülésszakra választatik, és akkor nem lehet más delegácziót választani addig, míg ez az ülésszak nincs berekesztve és az uj ülésszak megnyitva nem volt. (Helyeslés balfelöl.) Ez kétségtelen jogunk, mely összefügg azzal az alkotmányos királyi felségjoggal, hogy a király hatáskörébe és a Felség jogai közé van utalva az országgyűlés évi ülésszakainak prorogálása, berekesztése és uj ülésszak megnyitása. Ámde ez a jog nem korlátlan, abból az évi ülésszakból a király sem csinálhat kétévi ülésszakot. Mikor a törvény világosan megmondja, hogy egy évre terjed a delegáezió jogköre és párhuzamba állítja ezt az évi ülésszakkal, kétségtelen, hogy az évi ülésszak sem lehet hosszabb, mint egy esztendő, melynek elteltével másik ülésszakot kell megnyitni. Kitűnik ez az 1848 : IV. t.-czikk rendelkezéseiből is, mely a következő czimet viseli: »Az országgyűlésnek évenkénti üléseiről.« Már maga ez a czim kétségtelenné teszi, mikor évenkénti ülésekről beszél, annak a felfogásnak helyességét, hogy az évi ülésszak egy évre kell hogy terjedjen. De kitűnik ez a törvény rendelkezéseiből is, midőn annak szakaszaiba hatolunk bele és a paragrafusok szövegezé58