Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-304

40 3Öb. országos ülés lÖií deczember 2-án, szombaton. kiegyezési törvény megalkotásánál a magyar nem­zet azokat a szempontokat maga előtt lebegni látta. Az 1867. évi kiegyezési törvény szabályozta, mint mondám, a közös intézményeket, azonban már a kiegyezési törvény megalkotásánál is hibák történtek és történhettek, mert hiszen gyarló em­berek működtek közre annak a törvénynek a meg­alkotásánál. Förster Aurél : Most még gyarlóbbak ! Hegyi Árpád : De az a szomorú, hogy az akkori kiegyezési törvény megalkotásánál gyarló emberi hibákból és elnézésekből eredő félreértések és mu­lasztások oly irányban lesznek ma felhasználva, melyet mi ezen az oldalon szó nélkül nem hagy­hatunk. Nyilvánvaló, hogy a kiegyezési törvény értel­mezésénél ma Ausztria és Magyarország közt fenn­álló ellentétek egyik nagy oka már magában abban is rejlik, hogy a kiegyezési törvény szövegezése sem egyezik Ausztriában és Magyarországon. Az osztrák kiegyezési törvény és a magyar kiegyezési törvény nyelvtani és mondattani konstrukcziója is olyan, hogy az ugy az osztrákok részéről, mint részünk­ről sok esetben olyként értelmezhető, hogy a közös megegyezés úgyszólván lehetetlen. Azután a két kiegyezési törvény ezen félre­értésekre alkalmas szövege következetesen akként értelmeztetik, hogy a kiegyezési törvényben mu­tatkozó és nem preczizirozott fogalmak állan­dóan és következetesen a felségjogok hatáskörébe utaltatnak. Különösen áll ez a véderő kérdésében, melynél számtalanszor, lépten-nyomon találko­zunk azzal, hogy Ausztriában ugy értelmezik a törvényt, hogy abból kifolyólag arra lehet követ­keztetni, hogy Ausztria és Magyarország között bizonyos czentralisztikus viszony áll fenn, mely­nek tulaj dónképeni értelme az, hogy az össz­monarehia ideája mindinkább erősbödik a mi ál­lami különállásunk és nemzeti függetlenségünk ro­vására. De vannak még oly körülmények is, me­lyek indokolttá teszik, hogy a kiegyezési tör­vényből kifolyólag ebben a parlamentben a leg­hevesebb viták fejlődjenek ki. A kiegyezési tör­vény szabályozza Ausztria és Magyarország egy­máshoz való viszonyát, azonban e törvény meg­alkotásakor a szabályozás olyan irányt tűzött ki maga elé, mely kétségtelenül megállapította a mi állami különállásunkat, a mi nemzeti ön­állóságunkat és függetlenségünket. És a mikor azt kell tapasztalnunk, hogy egy­részről ezeket a szempontokat nem honorálják, másrészt pedig a kiegyezési törvény magyarázói ugy értelmezik a törvényt, mintha az megváltoz­hatatlan, soha semmilyen szempontból másként értelmezhető nem volna, akkor rájutottunk az egyik ókra, mely szükségessé teszi a közjogi enenzék ré­széről annak állandó hangoztatását, hogy a ki­egyezési törvény revizió alá vonassék, vagy pedig alkalom találtassék arra nézve, hogy a benne rejlő ellentétek és különbségek, melyek a szövegezésben fordulnak elő, kikülszöböltessenek, hogy végtére a törvénynek egységes magyarázata .révén. áldásos és békés működés állhasson be a magyar parlament életében. Hiszen nemcsak a közös véderőre áll ez az aggályom, melyet most hangoztattam, hanem akár­melyik más közös intézményt figyeljük is meg, mely a kigyezési törvényben szabályozva van, azt kell tapasztalnunk, hogy a nemzetünk részére fen­tartott különállóság nem valósittatik meg a gyakor­latban olyan mértékben, mint a mely mértékben azt fentartandónak már 1867-ben szükségesnek tar­tották, hisz akár külügyi képviseletünket, akár a haderőnek központi szervezetét, akár gazdasági érdekeinknek kifelé való megvédését, akár köz­jogi különállásunknak kidomboritását tekintjük : minden téren állandóan ellenállásra találunk, bár jogainkat törvények bizositják. (Ugy van! bal­felől) Azt kell tehát néznünk, hogy a véderő kérdé­sében, mely a pragmatika szankczióból folyólag a közös védelem eszméjét és intézményét valósitja meg, mik azok az aggályok, melyek mind a köz­jog szempontjából, mind pedig gazdasági szem­pontból a közjogi ellenzéket állandó ellenállásra birják, áUandóan arra a törekvésre kényszeritik, hogy a kiegyezési törvén}'" revíziójával az ellen­tétek elsimittassanak. És itt egy sajátságos körülményt észlelhetünk, mely ugyancsak az 1867 : XII. t.-czikk téves magyarázásából következik és a mely bizonyitja azt a felfogásomat, hogy a monarchia másik álla­mában a kiegyezési törvényt ugy szeretik és ugy akarják magyarázni, hogy az állandóan a Gesammt­monarchie eszméjének megvalósítását siettesse. Parlamentünkben állandó az ellentét e kérdés körül és bár nem vonhatja senki kétségbe, hogy minden árt, minden eszközt, mely vagyoni erőnk­ből telik, készségesen meg akarunk adni és meg is adunk azért, hogy véderőnk a szükséges erőkifej­tésre, a szükséges műveletek végzésére képes legyen, mégis ilyenkor, a mikor a véderő kérdése kerül tárgyalás alá, minden szempontot meg­ragadunk, hogy a kormánynak a véderő fejlesz­tésére nézve tett előterjesztéseit megvalósításuk­ban megakadályozzuk. Erre közjogi aggályainkon kivül az a tapasztalat is bir és kényszerit, hogy ugy közjogi, mint egyéb gazdasági és szocziális kérdésekben, bármikor és bármilyen irányban kivan valamit a magyar nemzet, a monarchia másik államának u. n. intéző köreiben mindig ellentállásra talál. A mikor azonban a véderő fej­lesztéséről van szó, a mikor arról van szó, hogy a közös hadsereget erősitsük, akkor következetesen, bizonyos fokú engedékenységet látunk azon a részen, a mely különben állandóan ellentáll. Ebből tehát az következik, hogy az ellenzék akkor, a mikor a véderő fejlesztéséről, a közös hadsereg kiépítéséről és megerősitéséről van szó, megragad minden alkalmat, hogy azt az engedé­kenységet, azt a barátságosságot, a mely ilyen kérdések tárgyalásakor Ausztriában mindig mu­tatkozni szokott, a maga részére, de természetesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom