Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-318
452 318. országos ülés 1911 deczember 20-án, szerdán, dálkozunk, hogy a katonai körök is mindinkább arra a meggyőződésre jutottak — hogy midőn Németország egy nagy altiszti kar nevelésével tért át a kétéves katonai szolgálatra, nálunk hiányzik ez a berendezkedés, és valamit kellene tenni e kérdés megoldása czéljából. Hallatszik, hogy talán egy uj törvényjavaslattal szándékoznak jönni, vagy pedig, a mint ujabban, sőt épen a mai lapokban megjelent félhivatalos közlésekből látni lehet, a törvényhozástól, a képviselőháztól várják azt a kezdeményezést, vájjon a költségek tekintetében nem jönnek-e még nagyobb bőkezűséggel a kormány segítségére ? Miután ugyanis az altiszti kérdés megoldásához még tekintélyes szánra milliók szükségesek, ők pedig a megegyezés által kötve vannak, azt várják, vájjon nem jönnének-e nagyobb áldozatkészséggel segítségre, hogy az altiszti kérdés sikeresebben legyen megoldható. Bármiként áll a dolog, mikor a véderő javaslatok tárgyalását a kormány annyira forszírozta, hogy félretett a lefolyt félév alatt minden más nagyfontosságú alkotást és kizárólag ennek a czélnak szentelte a maga és a törvényhozás idejét, akkor nekünk mégis tudnunk kellene, vájjon ez irányban meg akarja-e változtatni a kormány az álláspontját ? Akar-e a hadügyi vezetőségnek kifejezett nézeteivel és aggodalmaival számolni, vagy pedig ez irányban változatlanul kivánja-e fentartani a mai javaslatokat, és kivánja-e a törvényhozástól azok megszavazását ? Ezt tudnunk feltétlenül kell a helyzet tisztázása érdekében . De kijelenthetjük, hogy ma is csak az a felfogásunk, hogy ilyen kérdéseket, miként az egész világon, ugy nálunk sem lehet megoldani más utón, mint kompromisszumok utján. Azok a nagy terhek és áldozatok, melyeket a nemzettől követelnek, egy államban sem mehettek még keresztül a maguk nyerseségében, hanem mindenütt megkeresték, hogy mik lennének azok az ellenértékek, melyeket velük szemben a nemzet javára juttatni kellene. Hiába mondják nekünk, hogy az udvar köti magát ahhoz a felfogáshoz, hogy egyoldalúan fog adni bizonyos jogokat, de nem engedi meg, hogy azokat feltételek tárgyává tegyék. Mi itt nem a magunk igazait és érdekeit képviseljük, tehát nem is keU, hogy az uralkodó nekünk tegyen engedményeket, hanem a nemzettel szemben tegyen engedményeket, és mikor a nemzettől ilyen terhek elvállalását kívánja, tegye lehetővé, hogy a terhek a nemzetre elviselhetők is legyenek. (Helyeslés balfelöl.) Nekünk, a nemzet kiküldötteinek, szószólóinak és ügyvivőinek fel kell hívnunk a fejedelem figyelmét arra, hogy a nemzetben e terhek elvállalására nemcsak az áldozatkészség, a kedv lesz meg, hanem egyúttal azon ellenállásnak, dacznak is vége lesz, mely már tiz év óta megvan, s akár a jelenlegi, akár más kormányokkal szemben mindig megnyilatkozott abban, hogy katonai áldozatokat nemzeti engedmények és nemzeti jogaink elismerése nélkül egyáltalában nem hozunk. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tehát nem makacssággal, nem erőltetésével a dolgoknak, hanem a nemzettel kötendő és keresztülviendő kompromisszummal és megalkuvással lehetne csak ilyen súlyos terheket és áldozatokat a nemzettől követelni. Nekünk egyúttal mindig az volt az álláspontunk, melyet nyíltan kifejeztünk a parlamentben és a parlamenten kívül is, hogy a mi alkotmányos viszonyaink közt pedig még egy árnak kell lenni, s ez az ár abban áll, hogy alkotmányos életünk tisztasága és erőssége megóvassék. (Helyeslés balfelől.) Rossz néven vették tőlünk, hogy bizonyos kérdésekben makacssággal mentünk előre, azt mondván, hogy makacssággal követeltük a magyar vezényszót, a zászló- és czimerkérdés megoldását, később pedig a bankkérdésben követeltük az önálló bank felállítását. Mindez miért történt ? Azért, mert a katonai kérdésekben a nemzetnek elhanyagolt jogait, mint emiitettem, az áldozatokkal szemben ellenszolgáltatáskép kívántuk ; a bankkérdésben pedig azért történt, mert létezett itt egy parlamenti többség, a mely a nemzetnek ezt a világos jogát követelte, a mely itt a képviselőházban határozatot hozott, és ezzel szemben elhangzott felülről a tiltó szó, mert mi azt hirdettük, hogy azokkal a terhekkel szemben, a melyeket a nemzetnek viselnie kell, akár gazdasági téren, akár katonai téren valami előhaladásnak kell történnie. Mennél inkább meggyőződtünk arról, hogy mind katonai, mind gazdasági téren fel vannak állítva a nemzet előtt a tilalomfák, annál inkább meggyőződéssé vált bennünk, és kell, hogy meggyőződéssé váljék az ország minden magasabb szempontból gondolkozó politikusában, hogy Magyarországnak elsőrendű szüksége van alkotmányának megerősítésére, hogy az az alkotmány többé papiralkotmánynyá, látszattá leszülyesztliető ne legyen, és hogyne jöjj ének felülről emberek, a kik összerombolhassák az egész alkotmányosságnak belső értékét és tartalmát, hanem legyen ez a parlament a nemzetnek olyan erős szerve, a melyben az uralkodónak hatalmas és mindenki által védett jogaival szemben nemzeti jogaink is törvényes védelmet találhatnak. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen az önök párturalma sem biztos, az önök kezéből is kiveszik a hatalmat, a mint jön egy másik egyén, a kinek átadják a megbízást, a melylyel együtt megsemmisül egész közjogi állásuk, megsemmisül egy egész párt, megsemmisül az egész kormány. (Vay van ! balfelől.) Ez nem valódi parlamentarizmus. Itt a lelkek irritácziója örökös. Addig, a mig nem egyforma fegyverzettel vannak ellátva a pártok, hanem az egyik oldalon az egyéni meggyőződés ereje áll, a másik oldalon pedig a rendkívül felhatalmazás minden eszköze : nem állithatjuk vissza azt a nyugalmat, a melyre épen az ország békés fejlődése