Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-318

450 318. országos ülés 1911 deczember 20-án, szerdán. nincs többé, nekünk csak a fedezetről való gondoskodás iránt, kell intézkednünk. A mi ezt az elválasztást illeti, azt közjogi rendünk szerint nem lehet fennállónak elfogadni. Az 1867 : XII. törvény czikk ugyanis világosan megállapítja e tekintetben a kompetencziákat, megmondja, hogy »a kormány felveendi a költségvetésbe a már megáUapitott közös költségvetésből a Magyarországra eső összeget s ezen rovatok a mennyiségre nézve vitatás alá többé nem vehetők«. Mi tehát menynyiség tekintetében a delegácziók által megállapitott összegeket — a törvény is ezt a kifejezést használja —• többé rovatok szerint, mennyiségileg, felülvizsgálat alá nem vehetjük, nem kevesbíthetjük, fel nem emelhetjük, nem tehetünk rajta változtatást mennyiségileg, be kell állítanunk azokat a költségvetésbe, s akkor aztán a törvényhozás ahhoz vagy hozzájárul, vagy hozzá nem járul, de mennyiségileg azt az összeget többé vitatás tárgyává tenni nem lehet. Ez ma az alkotmányjogi állapot, a melyet akként is értelmeztek az előző kormányok és törvényhozások, hogy igenis azoknak a delegáczióknak ezen megállapítási joga megvan, de azután a törvényhozási szankczióval való ellátás, a megszavazás és a megszavazott összegeknek a költségvetésbe való beállítása, tehát a szükséglet egészének megállapítása is és az arra szükséges fedezetről való gondoskodás mind a törvényhozás szuverenitásának van fentartva. És nem is hiszem, a ház bármelyik oldalán ülünk is, hogy ebből az álláspontból engedni akarnánk, s mi törvényhozásunknak jogkörét akarnók a delegá(ziók kedvéért kevesbíteni, (Igaz! ügy van! bálielöl.) habár elismerjük, hogy a törvény a delegácziókat bizonyos mértékben másnemű bizottságaink hatáskörénél messzebbmenő vagy attól eltérő hatáskörrel ruházta fel. Ennek következtében én erre az abuzusra ez alkalommal is felhívom az igen t. képviselőháznak figyelmét, s kérném azt, hogy jövőre méltóztassanak arra az álláspontra helyezkedni, hogyha egyszer törvényhozásilag ugy Ausztria, mint Magyarország a magára eső részt megállapította, akkor egyáltalában semmi szükség sincs arra, hogy még superrevizió alá vétessék a mi eljárásunk (Helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) és egy magasabb fórum, a delegáczió döntése alá bocsáttassék és annak szankcziójától tétessék függővé azután az, hogy nemcsak az országgyűlés által megszavazott, de a király által is szentesitett törvényes intézkedésnek érvénye ezen igazgatási ágakban fennáll-e vagy sem. Az igen t. minister ur még egy argumentumot hozott fel, a melyre szintén csak röviden kívánok rámutatni és ez az, hogy mi csak a magunkra eső közösügyi kiadásokat szavazhatjuk meg s Ausztriának is a magára esőt kell megszavaznia s ennek következtében a delegácziók határozata nélkül a közösügyi költségek komplexuma nem lenne megállapítva. Erre vonatkozólag vagyok bátor kiemelni azt, hogy ennek az egész komplexumnak megállapítása — ha még ebből a szempontból indulunk is ki — már megtörtént, mert az előző delegáczió megállapította és a magyar törvényhozás a reá eső részből deriválta az ő kötelezettségét, azt a költségvetésébe belefoglalta. Ennek következtében ez a megállapítás a minister ur által kivánt arányban is már megtörtént. De itt nem foglaltatik uj tételek megállapítása, uj összegeknek megszavazása, hanem már megszavazott, fennálló tételek hatályának bizonyos időre, egy hónapra vagy az év bizonyos részére való további kiterjesztése. De eltekintve ettől, ez megint olyan álláspont, a melyet közjogi szempontból sem fogadhatunk el magunkra nézve irányadónak, mert igenis vannak olyan intézkedések, a melyekből a közösügyi törvényeink alapján Magyarországot csak egy rész terheli, mégis mi annak megszavazását önálló törvényhozási jogunknak tekintjük és követeljük. Ilyen pl. az ujonczoknak megszavazása. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az ujonczok megállapittatnak mind a két államra nézve, s Magyarország csak a magára eső részt fedezi ebből, mégis követeljük, hogy az ujonczmegajánlási és az ujonczmegszavazási törvény egész kemplexuma Magyarország szuverén jogkörébe tartozzék. A delegácziónak ehhez abszolúte semmi köze nincs, (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) annak ellenére, hogy meg kell állapítania mind a két országra eső terheket. Ennek következtében tehát Magyarország azon okból, mert itt egy olyan közös teherről van szó, a melyből Ausztriát is megilleti a maga része, nem fogadhatja el a delegáczió kompetencziáját, hanem joggal követelheti, hogy a szuverén törvényhozás a maga egészében szabályozza a jövőben e kérdéseket. Utolsó szempont itt, t. képviselőház, a törvénynek az a követelése, a melyet már voltam bátor a törvény szövegéből felhozni, hogy »a már megállapított közös költségvetésből* kell Magyarországra az őt megiüető mennyiséget beállítani. Látjuk azt, hogy ez egy kissé megfordított sorrendben következett most be. Mert mi előbb megállapítjuk az országos költségvetést és csak azután következik a közös költségvetés megállapítása, holott a törvény határozottan megmondja, hogy a közös költségvetés a prius. Ezért igen sajnálom, hogy, bár látjuk azt, hogy az országos költségvetés a tárgyalásra készen van, mégsem találtak arra módot, hogy a delegácziók összehívása által a törvény rendelkezése szerint előzetesen megállapítsák a közös költségvetés számszerű tételeit és csak aztán jöjjön a magyar költségvetés tárgyalása az országgyűlés elé. Ezt egy féléves meddő véderővita tette lehetetlenné. A kormány nem akart ennek idejéből hat hetet kiszakítani, (ügy van ! Ugy van ! balfelől.) De ha ezt nem akarta, akkor már igazán következetlenség, hogy nem szakított ki az országos költségvetés részére megfelelő időt, vagy pedig megfordítva, ha szükségesnek találta, hogy ezt kiszakítsa, akkor konzekvenczia szempontjából