Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-317

420 317. országos ülés 1911 nokká, — mondja a főinkvizitor — ugy tüntettük fel a dolgokat, mint az apokalipsysbéli asszony, a ki misztériummal a kezében egy bestián lovagol. Megkorrigáltuk művedet s ez a nép örül annak, hogy a csoda itt van előtte.« íme Dosztojevszkynak látomása, mely semmi egyebet nem akar kifejezni, mint a kornak az egyházzal szemben való álláspontját s az egyház iránt táplált nézetét. (Zaj.) Einök (csenget) : Csendet kérek. Zelenyák János: Van egy másik látomás is, rövidem jelzem. Krisztus kősziklára alapította az ő eklézsiáját, lelket lehelt bele és pedig tüzes, pünkösdi lelket; s ennek az eklézsiának jobboldalán ott vannak a kulcsok, baloldalán ott van a kard és az ölében van egy nagy könyv. "Rs felvonulnak a nemzetek és ezen könyv után kapkodnak valamennyien; a gnosztikustól kezdve le az utolsó materialistáig mind-mind ezen könyv után nyúl, egyik-másik kiszakít egy-egy lapot belőle, a másik meg beszennyezi, a harmadik böködi, szóval mindegyik ettől a könyvtől akarja őt megrabolni, s az egyház összeszedi a lapokat, újból összeköti a könyvet s ezzel a könyvvel inicziálja, ezzel a könyvvel perfieziálja a nemzetek kultúráját. S ez a könyv nagyon egyszerű, semmi egyéb, mint az evangélium, a szeretetnek evangéliumos könyve. Az a kérdés, mélyen t. képviselőház, van-e nekünk más szellemünk, van-e nekünk más könyvünk, van-e nekünk más eszménk, van-e nekünk más elvünk, a melylyel mi pótolhatnék ezt a keresztény eszmét, ezt a keresztény szellemet ? Valamikor azt mondották, hogy Mózesnek szelleme jó volt mindenkinek. Miért ? Mert rideg, mert a tekintélyt védte; mert villámokat szórt mindazokra, a kik engedelmeskedni nem akartak. Manapság ez a rideg, villámokat szóró szellem nem kell senkinek. Azt mondották : forduljunk a legújabb kor lángelméjéhez, Tolsztojhoz, hát ha annak szelleme lesz hivatva pótolni a keresztény szellemet a kultúrával. S Tolsztojnak miszticzizmusát vájjon hányan értik meg ? Azt mondották : Ibsen az a hires szellem, ez az a géniusz, a kinek szellemével embereket lehet hóditani és kultúrát lehet létesiteni. De Ibsen maga is sötét, ő maga nem érzi az ő szeUemének melegét, mert szeretet nélkül minden tudás hiábavaló. Azért mondják, hogy átkozott legyen az a tudás, a mely szeretni és boldogitani nem tud. Sokan azt mondják, forduljunk a legújabb géniuszhoz, a mely most kezd kibontakozni, a mely most kezdi kibontani a maga szárnyait, és ez az uj géniusz a szubjektivizmus, az individualizmus. Ez emeli az embert a saját tetterejének magaslatára, ez van hivatva pótolni a kereszténységet és ez van hivatva megvetni egy uj kultúra alapjait. De vájjon ki fogja megmondani, hogy ez a szubjektivizmus csakugyan arra való-e, hogy a kereszténységet pótolhassa. A szubjektivizmus ugy tűnik fel előttem, mint Sienkievicz-nek egyik regényében Boleszláv alakja, a ki nagyon sokat ád deczember 19-én, kedden. önönmagára és a ki önönmagába szerelmes. Ép igy vagyunk az individualizmussal, a szubjektivizmussal is. Sokat ád magára, de hatását, szeretetét az emberekkel még nem éreztette. Ha azt haüjuk emlegetni, hogy a kereszténység nem liberális, erre rövid válaszom az : senkisem volt liberálisabb, mint maga az ecclesia, értve a liberalizmust az ő valódi, nemes tartalmával. Mert ha voltak is differeneziák, ha voltak is divergencziák, ezek nem az egyházra vonatkoztak, hanem az egyházban levő egyes szélsőségek ellen irányultak. Vájjon mi helyettesitheti az egyház tanait ? Azt mondják, hogy a materializmus vagy a naturalizmus. Én azt gondolom, hiszen nem kell ezt a dolgot bővebben fejtegetnem, hogy ma tisztában vagyunk a materializmussal, a darwinizmussal és a naturalizmussal. Legalább is a tudomány szemében ezek ma már mint nem létezők szerepelnek, inkább mint nézet, mint egy valamikor uralkodó nézet, melynek manapság helyébe lépett az individualizmus, cserbenhagyva a materializmust. Én ugy gondolom, hogy a kultúra nem lehet más, mint eleven húsból és vérből álló, a melynek vére meleg, a melynek erejétől, hatásától az ember arczszine rózsássá válik, s a mely az ember minden erében csörgedezik. A kultúra az embert vonzza és nem taszítja el, mert fényt hoz ugyanakkor, a midőn az emberre néz, és meleget áraszt, midőn az embert keblére öleli. Én a kultúrától és a kulturembertől megkövetelem, hogy olyan legyen mint Krisztus, a ki az elemeknek parancsol. (Zaj. Elnök csenget.) A kultur embernek uralkodnia kell az egész természeten és annak erőin. A kulturembernek szivének kell lenni, hogy a legalsóbb rétegeket is keblére ölelhesse, a kulturembernek eszének és pedig magasan szárnyaló eszének kell lenni, hogy az embert a salakból felemelhesse és ha a kultúrember azt akarja, hogy minden tekintetben ő uralja a helyzetet, akkor a kultúrember kultuszát kell neki emelnie és a kultuszember kultúráját. Ugy tudom, hogy ha ebben a házban mint egy dómban, az a mozgalom támadna, hogy a kultur ember kultuszát fejleszsze és tökéletesítse és a kultuszember a kultúráját folytonosan emelje, akkor nem lennének itt divergencziák, mindenki azt mondaná, hogy igenis : a kultúrának ezt a medencéjét meg kellene vájni, ha nem volna megvájva a kultúrának kell teret hóditani, ha nem volna tér hódítva, a mely magában egyesíti a sziv- és észembert, a krisztusi kultúrát, vagyis a keresztény kultúrát. , Én mindaddig, a mig egyik-másik, legyen az dogmatikus, vagy filozofikus nézet, nem adja meg a kellő összhangot, a melyet én a kultúrára nézve szükségesnek tartok, mindaddig egyebet nem mondhatok, egyebet nem hirdethetek, mint azt, hogy igenis ápoljuk, istápoljuk, támogassuk a keresztény kultúrát minden téren. De röviden reflektálok Kelemen Samu t. képviselőtársam beszédére, nem azon értelemben,