Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-317

414 317. országos ülés 1911 deczember 19-én, kedden. órát töltsenek el az elemi iskolában, és ha a beemlékelést az iskolában elvégzi is a tanitó, szükséges az is, bogy lelket öntsön abba a lelkész az ő nagyobb theológiai tudásával, élettapasztalataival, mondjuk, esetleg szinezni képes szónoki képességeivel jobban bozzáféikőzve a gyermek szivéhez, jobban, mélyebben vésse bele szivébe a vallásos érzéseket. A római katholikus felekezetet kivéve, a hol vannak papok meglehetős nagy számmal, a kik vallástanitással foglalkoznak, — több mint a fele cselekszi is — a többi felekezeteknél alig tudok rá példát, hogy a lelkész vegyen magának annyi fáradságot, hogy a vallás tanításával foglalkozzék, és az egyház jövőjét teljesen a tanítókra bizza. Legutóbb pedig, a mint volt alkalmunk hallani, pl. a mezőgazdasági élet fellendülését a földmivelésügyi minister ur is az elméleti tudástól teszi függővé, a melyet a maga részéről a tanítók révén vél a nép között kifejleszteni, a mint hogy nem is lehet máskép, mert senki sincs közelebb a néphez a gyermekek révén, senki sem befolyásolhatja jobban ezt az ügyet sem, mint épen a tanitó. (Igaz! JJgy van! balfelól.) Nincs is más eszközünk, más közegünk erre úgyszólván, csakis ők. De továbbmegyek, t. ház, legutóbb a honvédelmi minister ur is kegyes volt épen a tanítókra bazirozni az egész hadseregnek átalakulását és rekonstruálását, mert a katonás nevelés révén képzelhető csupán a katonaságnak intenzivebb fejlesztése, sőt az egész katonai emberanyag átdolgozása. S mondjuk, egyben a testedzés, a testfejlesztés kultúrájának nagy munkájára nem tud találni más anyagot és közeget a honvédemii minister ur sem, mint csupán csakis a tanítókat, a mint hogy nem is tudom máskép elképzelni ezen nagy horderejű kérdésnek egészséges megoldását, mint a tanítóknak hazafias, szolgálatkész, szakértő közreműködésével. S remélem, hogy ha a tanítók a katonai neveléssel járó minden teendőkben mint önkéntesek kiképeztetnek, ezen a téren is igyekezni fognak megfelelni a rájuk rótt munkának és kielégíteni a hozzájuk fűzhető reményeket és várakozást. Ha egyház, nemzeti kultúra, katonaság, földmivelés, szóval minden az ő munkásságukon bazirozik, mindent arra építünk, azt hiszem, hogy akkor ezeket az embereket, a kiktől olyan sokoldalú munkát várunk, kellően honorálni elsősorban kötelességünk. Én bizom az igen t. minister úrban, a Id a tanítók iránt már annyi jóindulatot tanúsított, hogy jogos kívánságaikat végre-valahára a rendelkezésre álló szerény anyagi eszközök daczára is, de mégis igyekezni fog kielégíteni. Ezzel tartozunk elsősorban gyermekeinknek is. A tanitó egy-két év alatt egészen ráleheli az ő énjét az ő kicsiny csapatjára, növendékeire. Ha az a tanitó egy kissé bohém természetű, vagy, mondjuk egy pedáns vagy talán egy kissé frivol, vagy mondjuk laza erkölcsű, vagy egyéb sajátsága van, ez visszatükröződik, a gyermekek egész seregében ; egy-két év alatt rájuk leheli az ő egész énjét. És én ennek tiilajdonitom azt, hogy ritkán látok ez idő szerint gyereket jókedvvel játszani, nem hallja az ember olyan jókedvűen csiripelni, beszélni, dalolni a gyerekeket, nem látja az ember őket vigan, kedélyesen és a kívánatos munkakedvvel. Mintha az a kesernyés hangulat, melyben a tanitó él, átszármazott volna az iskolás gyermekek sokaságára is, mintha önkénytelenül is megmételyezték volna az egész uj nemzedéket, azt a nemzedéket, melyet ez a kesernyés ízű, kedvetlen tanitósereg nevel ez idő szerint. Tartozunk különösen magunknak ennek megváltoztatásával, mert hisz minden nagy reménységünket az ő nmnkásságukhoz fűzzük. Az a nemzet, a melynek nincs se pénze, se hatalma, se fegyvere a kezében, és egyedül a kultúra fegyvereivel képes magát fentartani, jövőjét biztosítani, annak a tanügygyei igenis kell foglalkoznia és a tanitó munkáját rendesen honorálni, emelni kell azokat, a kik biztositékául szolgálnak az ő jövőjének. (Ugy van! balfelól.) T. ház ! A tanitó talán inkább elviseli azt a nyomort, a mit már részben meg is szokott; hiszen mindent meg lehet szokni, még az éhséget is, hanem elviselhetetlenné teszi a nyomort az, mikor a tanitó gyermekeit látja nélkülözni. A szegénységgel járó sok mellőzés, nélkülözés mély nyomokat hagy minden egyes fiatal ember kedélyén, befolyásolja egész jövőjét. Talán sohasem érzékenyebb a kedély, mint a sziv akkor, a mikor először megy ki az idegenbe és mikor kénytelen összehasonlítást tenni maga és mások között; és a tanitógyermek lépten-nyomon érzi a mellőzést, nélkülözi a tudás megszerzéséhez szükséges segédeszközöket, a komoly munkához szükséges szórakozást, és a száraz, kiszabott tananyagon kívül a szivet-lelket nemesbitő egyéb tudást, zeneismeretet, nyelvismeretet ; talán az ő szülője bizonyára jobban érzi azt és szive talán jobban fáj, mikor nem nevelheti őt akként, a mint óhajtaná ; és a legnagyobb csapásnak, azt hiszem, mindegyik tanitó mindig ezt tekinti. Azért kell, t. ház, az ő gyermekeikre is egy kicsikét több jóindulattal és több méltánylással gondolni. Ha a postásoknál, a katonaságnál, a vasxitasoknál jogosult az, hogy az azon munkakörben jelentkező előnyös pozicziókat elsősorban az ott munkálkodó szülők gyermekével töltik be, ha a hadseregnél előnyben tudják részesíteni — és részesitik mindig is — a katonatisztek gyermekeit, hasonlóképen méltányos volna, hogy a mi tanintézeteink terén nyújtható előnyökben is elsősorban a tanügy embereinek, tanárok, tanítók gyermekeit kellene részesítenünk. (JJgy van ! baljelöl.) Pedig az ellenkezőjét tapasztaljuk. Én nem veszem rossznéven a szülőktől azt, hogy ha nem engedi módjuk, anyagi helyzetük és nem tudják leányaiknak megadni máskép a felső kiképzést, mert a felső leányintézetek rendkívül drágák arra, hogy leányaikat képezdékbe küldjék, a hol a felsőbb kiképzés mellett oklevélre is tehetnek szert, de tény az, hogy a magasabbrangu tisztviselők