Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-310

2U 310. országos ülés 1911 deczember 11-én, hétfőn. síkvidéki vadászterületek kicserélendők hegyvidéki vadászterületekkel és a sikvidéki területek a földmivelés czéljaira a népnek adandók ki. Ilyen intézkedést már radikális intézkedésnek tartok, azt a legmelegebben üdvözöltem is, és csak sajnálom, hogy a jeleidegi földmivelésügyi kormány elejtette ezt a törvényjavaslatot. Sőt a mi még furcsább előttem, maga Darányi Ignácz, volt földmivelésügyi minister ur is, a ki ezt a javaslotot a képviselőház elé terjesztette, az idei kecskeméti gazdanagygyülésen, mondhatni, visszaszívta ezt a javaslatát és nem kivánta alkalmazni. Az a nézetem, hogy ilyen könnyű, sima eszközökkel a birtokpolitikát Magyarországon soha megváltoztatni és azt a népet, a mely földre van utalva, földhöz kellő mennyiségben hozzájuttatni nem tudjuk. Egész általánosságban azt vagyok bátor indítványozni, hogy Magyarországon ki kellene mondani a népnek, a kisbirtokosságnak elővételi jogát. A részletek előterjesztésére nincs időm, különben is ez olyan nagy kérdés, a melylyel igen komolyan és behatóan kell foglalkozni, ha a részleteket ki akarja dolgozni az ember, én csak figyelmébe ajánlom ezt a t. földmivelésügyi kormánynak. A hogyan lehet elővételi jogokat másfélekép is alkalmazni, azt hiszem, nem ütköznék a tulajdonjogba az, ha a törvényhozás kimondaná, hogy a hol eladó, vagy bérbeadásra szánt földek vannak, ott elővételi jogot biztosit a helybenlakó kisbirtokosságnak, jobban mondva a nép egyetemének. Mert utóvégre ha földeladásról van szó, esetleg az a kisiparos is szívesen vesz egypár hold földet, hogy legalább termeszthessen valamit, a mi az életfentartásához szükséges. Azért mondom, hogy itt nem kizárólag a kisbirtokosságról, hanem úgyszólván a népről van szó. En igen nagy eredményeket várnék ettől az elővételi jogtól. Azért természetesen nem következhetnék be az, hogy a kisbirtokosság most már ezen elővételi jog ozimén minden birtokot megvegyen, mert ez képtelenség és lehetetlenség, úgyszintén az sem következhetnék be, hogy a kisbirtokosság minden birtokot bérbevegyen, mert ez is képtelenség és lehetetlenség. Én magam sem vagyok ennek a hive, mert múltkori beszédemben is már egyszer kifejtettem, hogy a kisbirtokosságot csak ereszszük most be a földvételekbe és a földbérletekbe, de nem erején felül; én is annak vagyok hive, hogy csak a körülményekhez képest és annyi földterületet engedjünk át a kisbirtokosságnak, akár örök áron, akár bérletben, a mennyi anyagi erejével arányban áll, a mennyivel megbír, a mennyit meg tud munkálni. Azonban mostani birtokpolitikánk mellett nem tudjuk elérni azt, hogy olyan földterületek megszerzését is lehetővé tegyük a kisbirtokosság számára, a melyekre annak a kisbirtokosságnak feltétlenül szüksége van, s a mivel azután csak hasznot hozhatna családjára, az államra és az egész társadalomra. Ezért vetem fel ezt a kérdést és valószínűleg a t. földmivelésügyi minister úrhoz ebben a tárgyban egy kérvényt is fogok benyújtani abban az értelemben, hogy én igenis követelem az elővételi jogot a kisbirtokosság részére a határában ]évő területeknél. Már nem beszélhetek és nem is akarok beszélni azokról a bérleti visszaélésekről, a melyek Magyarországon végbemennek, hiszen köztudomásúak mindenki előtt ezek az állapotok, Baross János t. képviselőtársam is foglalkozott ezekkel a dolgokkal. Baross János t. képviselőtársamnak a kisbirtokosságot érintő birtokpolitikára vonatkozólag tett megjegyzései közül szemembe ötlik még az, a hol t. képviselőtársam hivatkozott arra, hogy a vámoknak megvan a hatása abban, hogy a magyar földmivelő nép most már vagyonosodik, mert a községeket nagyobbítja, értékes épületeket épit, szóval, hogy a vagyonosodás jelei látszanak meg rajta. Erre nézve a magam részéről annyit mondhatok, hogy tény, hogy a magyar nép, a magyar kisbirto,kosság,minden nehéz körülmények daczára helylyelközzel némileg jobb létre tett szert és ennek külsőségekben is láthatók a jelei, elismerem, hogy van a mostani vámpolitikának is része abban, hogy jobb árakon tudja értékesíteni a dolgait. De valójában csak ott tudott a kisbirtokos jobblétre vergődni, a hol a mai kor divatjai után futó törekvések nem kapták el és megmaradt egyszerűségében, óriási erőfeszítést fejtett ki, egész családját munkára használta fel, mindenféle ipari dologhoz is ért, semmiféle szórakozást magának meg nem enged, igy aztán egész életén keresztül folytonosan futva, fáradva, rongyoskodva, nélkülözve, valahogyan eléri, hogy a második generáczió már jobb életet, egy kis vagyont tud magának biztosítani. Ezekről a dolgokról igen sokat lehetne beszélni, de sajnálom, most nem foglalkozhatom ezekkel részletesebben. Csak rátérek még arra, a mit az előttem szóló t. képviselőtársaim is szóba hoztak, az állatsegélyek ügyére. Erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a mit a kormány a kisbirtokosságok részére állatvásárlások czimén mint segélyeket kiutal, az nem felel meg a czéhiak. Tapasztalatból mondhatom, hogy bármilyen jó az intenczió, hiszen mindenesetre azért ad a t. földmivelésügyi kormány, hogy segítsen a kisgazdákon, a végrehajtás mégsem jó, és a mig a segély ;ä kisgazdához ér, már igen sok esetben baj és kár lesz belőle. A segélyt a megyei gazdasági egyesületek egyenesen a kormány kezéből kapják, és ezek az egyesületek a titkárokra bizzák a felhasználást. Nem szoktam gyanúsítani senkit, de az alkalmazás módja nem helyes, nem czélravezető, és sok visszaélésre ad okot. (Mozgás a jobboldalon.) A megyegyűlésen felhoztam a dolgot, hogy járásonkint erre megalakított bizottságokban intézzék ezeket a dolgokat a kisbirtokosok, középbirtokosok és nagybirtokosok bevonásával, intézzék a helyi viszonyoknak megfelelően. De azt mondták, hogy, ez nem tartozik a törvényhatóságra, mert