Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-303
14 303. országos ülés 19ÍÍ deczember 1-én, pénteken. 24 fillérbe, ha pedig kétszeri megtelését számítjuk a völgyelzáró öbölnek, 12 fillérbe kerül. Daczára annak, hogy ott ennek a nagy vállalatnak géptelepei már is be vannak rendezve, ugy, hogy ujabb motorikus erőre nincs szükségük, és igy ennek a viznek erejét ki sem használják s azt csakis ivóviz és gépviz nyerésére használják fel, a völgyzáró létesitését nagyon jól sikerültnek, ezéljának teljesen megfelelőnek, sőt gazdaságosnak vallják. Hasonlóképen volt szerencsém már arra is rámutatni, hogy a földmivelésügyi ministerium kebelében az országos vizépitészeti igazgatóság néhány évvel ezelőtt igen jelentékeny tanulmányokat végzett a Magyarországon létező, ilyen alkalmas völgynyilásoknak felderítése végett, a mely völgynyilások völgyzárók létesítésére czélszerüek lennének, ugy hogy voltaképen külföldi példákhoz sem szükséges folyamodni; megvan minden adat, csak a jóakarat kell hozzá és munkához kell kezdeni. A mi pedig ezeknek a müveknek a rentabilitását illeti, t. ház, e tekintetben is igen könnyű a dolog, mert hiszen itten csak egyszeri befektetésekről van szó és azután az energia elvezetésének a költségeiről. Üzemköltségek alig vannak, igen minimálisak, és igy nagyon könnyű a számitás, hogy minő nagy különbség van a természetes erőforrások üzeme és a mesterséges motorikus erőforrások között. T. ház ! Nincs tehát más hátra, és az az én kérésem a t. kereskedelemügyi minister úrhoz, mint hogy mielőbb akczióba kell lépni ezen a téren, és ha a t. kormány nemcsak állitja, hanem valóban cselekedni akar abban az irányban, hogy a mikor az országnak az erőforrásai katonai és egyéb czélokra olyan nagy mértékben czéloztatnak igénybe vétetni, (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon.) ha gondoskodni óhajt uj erőforrásokról a nemzet szükségleteinek a teljesítésére, akkor nincs mit gondolkozni, hanem minden erőt és erélyt oda kell irányitani, hogy ezen természeti erőforrásoknak felhasználására mielőbb minden intézkedés megtörténjék. (Ugy van! a baloldalon.) Tagadhatlan, t. ház, hogy ez nagy költségbe kerül, de mégse olyan horribilis költségbe, mint a hogyan azt sokan képzelik. Az én igénytelen véleményem szerint, ha erre a czélra évenként, esztendők sorozatán át, 10 millió koronát budgetiroz az állam, véghetetlen nagy eredményeket lehet elérni. És nem is lehet késni vele, mert Magyarország regenerálásának a lehetősége itt áll előttünk és ezzel lehetne a. szocziális bajoknak igen jelentékeny részét szintén szanálni. (Ugy van! a baloldalon.) Ezeket az üzemeket, t. képviselőház, magának az államnak kell kezébe vennie. Elsősorban, hogy rentabilitás szempontjából az állam a maga részére biztositsa azon erőforrások hasznát, másodszor pedig, hogy minden illetéktelen nyerészkedést, vállalkozást ezekből kiküszöbölni lehessen/ Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De, t. ház, az államnak igen jelentős érdekei vannak a tekintetben is, hogy egyes uj iparágakat ő vezessen be s ezáltal azon iparágak megerősödésének lehetőségét biztositsa, munkásokat neveljen és ezáltal azoknak az iparágaknak el szélesedését lehetővé tegye. A mikor a diósgyőri állami gyárat létesítették és több állami gyárat felállítottak, az volt a terv, hogy bizonyos üzemeknek a magyar állam kezében megtartása szükséges a czélból is, hogy árszabályozó hatással bírjanak más, hasonló nagy gyárak ármegállapításaival szemben. A diósgyőri gyárnak is az volt egyik rendeltetése, hogy a hatalmas rimamurányi, salgótarjáni és a nagyhatalmú krassószörénymegyei gyárakkal szemben, a melyek egymással kartellben állottak, ármérséklő hatást érvényesítsen. Sajnos azonban, ez a czél a kivitel folyamán meglehetősen eltorzult, mert nagyon is dominálóvá lett a diósgyőri állami gyárak vezetésében a túlságos üzleti haszonra való törekvés, ugy hogy ma az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy tulajdonképen a magyar állami gyárak is benne vannak a kartellben és a magyar államvasutak óriási gépezete, a mely a magyar gyárak leghatalmasabb, legtekintélyesebb fogyasztója, az ő vas-, aczél- és egyéb szükségleteinek nagy tömegét, ugy értesültem, drágábban kénytelen megfizetni a diósgyőri vasgyárban, mint a magánfogyasztó viczinális vasutak és mások. T. ház ! Meg kell tehát itt emlékeznem a magyar iparpártolás visszafejlődéséről is. Szomorú, sajátságos tapasztalattal állunk itt szemben, azzal, hogy — miután annyira elharapództak a kartellek és trösztök, — ma már nagyon megfontolóvá vált a magyar közönség ; megfontolja, hogy az alatt a czégér alatt, hogy ő a magyar ipart pártolja, kidobja-e a jjénzét, meggondolja, érdeklődik a külföldi ipari készítmények iránt, és csak akkor vesz magyar portékát, csak akkor fejleszti tovább magyar ipartermékekkel az üzemét, ha a magyar ipar pártolásában érdekeire csakugyan előnyt lát. És hogy ez igy van s a kellő körültekintésnek (Zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) valóban van megokoltsága, ez sajátságos viszonyainkból, a magyar ipartermékek elárusitásánál tapasztalható gyakori visszaélésekből következik. (Zaj.) Itt egy példa áll előttem : Szegeden, a közúti vasúti társaság néhány évvel ezelőtt kocsiparkjának szaporítását határozta el, miután a forgalma igen kedvezően, eredményesen fejlődött. Érintkezésbe lépett tehát a győri vaggongyárral. (Zaj. Elnök csenget.) Förster Aurél: Tanulni lehet! (Mozgás a jobboldalon.) Reök Éván : A gyár és a szegedi közúti vasúti társaság megállapodott abban, hogy a gyár a társaság rajzai szerint készíti a kocsikat, darabját 8500 koronáért. Sajátságos módon rövid idővel a tárgyalás megindulása után, az a belga nagy
