Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-310
310. országos ülés 1911 deczember íl-én, hétfőn. 151 így a vidéki növénytermelési kísérleti telepek és az akadémiáknál levő kísérleti telepek költségeire összesen 8000 K van felvéve, és egy fillér emelkedés sincs. Elismerem azt, hogy arra — ami mostanában Magyarországon a jelenlegi konjunktúrák mellett nagyon fontos —t. i. a czukorrépa-termelés javítására és ily czélu kísérletekre 30.000 korona mégis fel van véve, de meg vagyok győződve arról, hogy egy valamire való nagy cseh czukorgyár egymagában szokott kísérleti czélokra legalább is 30.000 koronát fordítani, a mennyi erre a fontos czélra az egész magyar állam budgetjébe fel van véve. . A jelenleg nagyon aktuális burgonyabetegségek tanulmányozását czélzó kísérletekre összesen 10.000 korona van felvéve. Erre nézve megint azt mondhatnám, hogy egy valamirevaló porosz vagy osztrák szeszgyár a saját zsebéből szokott 10.000 koronát kísérleti czélokra áldozni, (Mozgás balfelől. Halljuk 1 Halljuk !) tehát annyit, a mennyit az egész magyar állam budgetjében fordítanak erre a fontos czélra. Itt van a vetőmag kérdése is. Konezedálom, hogy ez ä kérdés — a mint azt a legaktuálisabb kérdésekről az egész budgeten végig meg lehet állapítani — nem kerülte el a földmivelésügyi minister ur figyelmét, de a rendelkezésére álló szűk anyagi viszonyok között és a tárcza megszorított keretében nagyon kevés fog állani az ő rendelkezésére. A vetőmag kérdésében örömmel konstatálom, hogy végre van itt egy 67.000 K-ás emelkedés, a mit nem győzök eléggé hangsúlyozni és kiemelni, mert hiszen tudjuk, hogy vagyonokat fizetünk a külföldnek vetőmagokért, holott Magyarországon, tekintve a magyar viszonyokat, lehetne vetőmag-pepineriákat teremtem, ugy hogy mi szállítanánk a külföldnek a vetőmagot és nem megfordítva, (Ugy van t halfelől.) A többtermelésnek egyik főtitka azonban a nép gazdasági művelése, a szakmának helyes tudományos művelése és a kísérleti, valamint a vetőmagkérdések után elsősorban az öntözés kérdésében rejlik. A mint röviden alább még ki fogok rá térni, Magyarország klimatikus viszonyai az utolsó évtizedekben, az utolsó emberöltő alatt elkövetett erdőirtások és erdőpusztitások következtében, (Igaz I Ugy van ! halfelől.) annyira megromlottak, hogy épen ezen megromlott klimatikus viszonyok miatt föltétlenül szükséges, hogy az öntözés kérdésével intenzivebben foglalkozzunk. (Halljuk ! Halljuk !) Lássuk, hogy mennyi áldozatot fordít erre a magyar állam. Találunk itt társulati öntöző-csatornák kiépítésének segélyezésére és egyébnemű öntözések támogatására egy 200.000 koronás tételt, azonban e tekintetben, sajnos, egy krajczár haladást, egy fillérnyi emelkedést sem találunk és kérdem a t. házat, — hiszen valamennyien tudjuk, hogy az öntözési munkák mibe kerülnek — mit lehet kezdeni 200.000 koronával ennél a fontos kérdésnél? Találunk azután még némi emelkedést (Mozgás jobbfelől. Halljuk ! Halljuk!) a vizimunkák tételénél Magyarországon és Horvátországban, nemkülönben a társulati öntöző-csatornák építésének költségeinél; itt egy 80.000 koronás emelkedést látunk, de ezek oly kicsinyes és szegényes eszközök, a melyekkel a földmivelésügyi kormány a legjobb tisztikar és a legjobb munka mellett sem bir hathatós és emberöltőkre kiható eredményeket elérni. Tessék államilag ilyen öntöző-csatornákat és műveket létesíteni, vagy legalább is kezdeményezni, szervezni, támogatni az öntöző-társulatok alakítását és meg vagyok győződve róla, hogy a t. ház a kormánytól nem fogja megtagadni e kérdésben a legmesszebbmenő támogatást. (Ugy van! halfelöl.) Hiszen eddigi vízügyi politikánknak az volt a főbaja, hogy levezettük, leszabályoztuk a vizet a helyett, hogy a meglevő vizet felfogtuk volna és öntözésre, hasznos, termékenyítő munkára használtuk volna fel. (Ugy van! halfelől.) Az öntözés kérdése szorosan összefügg a konyhakertészettel és a mostanában annyira divatos drágaság kérdésével. Ha az ember végigutazik az országban, látja azt, hogy Trencséntől egészen Brassóig, minden város szélén idegen állampolgárok, bolgárok, telepednek meg. Már kora tavaszszal ezerszámra jönnek Bulgáriából a szorgalmas szakértő kertészek, a kik felverik az ő gjékénysátraikat a folyók partján, a városok mellett s reggeltől késő estig dolgoznak, az öntözés segélyével háromszor-négyszer aratnak és szednek terményt ugyanarról a földről, a melyért ők 80—100 forint béreket fizetnek (Ugy van! Ugy van !) és novemberben nehéz aranyakkal megterhelve mennek vissza hazájukba. (Ugy van!) S világraszóló szégyene a magyar mezőgazdaságnak az, bogy ha a Balkán nem küldene nekünk kertészeket, akkor a magyar városok talán éhen halnának, mert a magyar emberek nem tudják a városokat zöldségnemüvel ellátni. (Ugy van! jobbfelől.) Nagy szégyene ez a magyar agrikulturának, mert az agrikultura legmagasabb nívóját, a kertészetet, magyar gazda kevés kivétellel alig üzi, (Ugy van!) hanem kénytelenek vagyunk évente ezer és ezer kertészt importálni az általunk annyira lenézett Balkánról. Elismerem, hogy e tekintetben is van haladás a budgetben a kertészet tételénél, de azok az anyagi eszközök, a melyek itt, ennél az aktuális és fontos kérdésnél is a földmivelésügyi tárczának rendelkezésére állanak, igazán oly kicsinyek, hogy azokkal nagyot alkotni és ezt a fontos ügyet érdemlegesen előmozdítani alig lehet. Megemlékeztem arról is, hogy a magyar klimatikus viszonyok megromlása elsősorban visszavezethető az erdőknek botrányos kipusztítására, a mi az utolsó 30—40 esztendőben valóságos nemzeti szégyen és csapás. Erre a kérdésre a földmivelésügyi kormány már hosszabb idő óta meglehetős nagy figyelmet fordít, és találunk is a jelenlegi budgetben egy 100.000 koronás emelkedést a kopár területek befásitásának előmozdítására.