Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

140 ä08. országos ülés 1911 deczember 7-én, csütörtökön. ben, a mikor az a programra, a mely a házban elfogadtatott, s a mely minden kereskedelemügyi ministerre kötelező és a ház által is ellenőrizhető, azzal a czélzattal és rendszerrel kell keresztül­vitetnie a dolognak, a melyet a ház megállapi­tott: véleményem szerint csak abban az esetben, lehet megállapítani ezeknek a beruházásoknak igazi értékét és hatását látni. T. képviselőház ! Meg vagyok arról győződve, hogy az igen t. kereskedelemügyi minister ur mint a kereskedelmi tárcza uj képviselője, fel van ruházva és el van látva mindazzal a belátás­sal, szocziális érzékkel, a mely ennek, a vélemé­nyem szerint ez idő szerint legfontosabb és az államnak ugy mezőgazdasági, mint merkantilis ér­dekeire egyformán elsőrangú fontosságú tárczá­nak oly adminisztrálására fogja őt képesiteni, a mely uj korszakot nyit meg az ország fejlődé­sében. Azon pártállásnál fogva, a melyet elfoglalok, a költségvetést meg nem szavazom. (Helyeslés a néppárton.) Elnök: Kivan még valaki szólani ? (Senki­sem !) Ha szólni senkisem kivan, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi minister urat illeti a szó. Beőthy László kereskedelemügyi minister: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, legalább is túlmerészség volna részemről, ha én, a ki alig egy pár héttel ezelőtt vettem át ezen nagykiterje­désű tárcza vezetését, most azzal a szándékkal kérném a t. ház szives figyelmét, hogy egy teljesen kimeritő, (Halljuk ! Halljuk !) tárczám egész ügy­körét felölelő részletes programmal lépjek a t. ház elé. (Halljuk! Halljuk!) Mert nézetem szerint egy ilyen programmnak csak az adja meg a súlyát, az adja meg a jelentőségét, de az adja meg a jogo­sultságát is, ha ez a programmban megérintett kérdések egész komplexusának teljesen alapos és minden részletre kiterjedő ismerete alapján épül fel, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) nekem pedig ezen alajios tájékozódásra legjobb akaratom da­czára még a fizikai idő sem állhatott rendelkezé­semre. Méltóztassék ennélfogva megengedni, hogy arra kérjem a t. házat, hogy ezen felszólalásomban főleg csak a vita folyamán megérintett egyes kér­désekkel foglalkozzam és ezekre vonatkozólag igyekezzem felvilágosító, tájékoztató megjegyzé­seimet megtenni és csak beszédein végén, mintegy felsorolásképen érintenék meg egy pár fontosabb teendőt, a melyek a vezetésemre bizott tárcza tevékenységét a közel jövőben foglalkoztatni fogják. (Halljuk! Halljuk !) És én azt hiszem, t. ház, hogy ezt annyival inkább kérhetem, mert hiszen a mi az én teendői­met a legközelebbi időben ületi e tekintetben. a szükség és irányítást megadja számomra az a költségvetés, a mely most tárgyalás alatt van, mert az én teendőm a legközelebbi időben nem lehet egyéb, mint hogy igyekezzem ezt a költség­vetést minél eredményesebben végrehajtani, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) igyekezzem ennek aköltség­yetésRek intenczióit megvalósítani, a mely költ­ségvetést én a tárcza átvállalásával természetesen átvettem és a melyért a felelősséget viselem nem­csak azért, mert erre alkotmányjogi szempontból kötelezve vagyok, hanem azért is, — és e tekin­tetben megnyugtathatom Egry Béla t. képviselő­társamat — mert ennek összes rendelkezéseivel azonosítom magamat. De kérnem kell erre a t. házat még azért is, mert az a meleg érdeklődés, a mely igazi örö­mömre tárczám iránt a költségvetés során meg­nyilatkozott, olyan nagyszámú és olyan fontos kérdéseket vetett fel, hogy legnagyobb sajnálatomra még ezekre sem tudok olyan kimeritőleg kiterjesz­kedni, a mint ezt tenni óhajtanám, mert tekin­tettel kell lennem a ház kimért tárgyalási idejére. Mielőtt azonban a részletekre átmennek, mégis méltóztassanak megengedni, hogy egy ál­talános jellegű kijelentést tegyek (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy szerintem a kormány azon tagjának, a ki elsősorban van hivatva és kötelezve az ország ipari és kereskedelmi érde­keit támogatni, a dolog természetéből kifolyólag teljesen tisztában kell lennie azzal a kiválóan nagy jelentőséggel, a mely a nemzeti összterme­lés szempontjából az ipari és kereskedelmi tevé­kenységet megilleti (Elénk helyeslés a jobbolda­lon.) és azért birnia kell azzal az eltökélt szán­dékkal, hogy ezen jogos közérdekek védelme szempontjából mindig hajlandó legyen a leg­nagyobb nyomatékkal közbelépni és ha szüksé­ges, ezeket az érdekeket megvédelmezni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ez a tudat, ez a felfogás engem is teljesen áthat, t. ház; de én azt hiszem, hogy téves utón járnék, sőt egyenesen hibát követnék el, ha ezen eljárásom közben csak egy pillanatig is szem elől téveszteném azon tétel megdönthe­tetlen igazságosságát, hogy egy ország közgazda­sági életének egészséges fejlődése csakis a köz­gazdasági téren érvényesülni hivatott összes jo­gosult s érdekelt tényezők teljesen harmonikus, teljesen arányos közreműködése utján lehetséges. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) És épen azért hiba volna valamely érdek- vagy foglalkozási kört olyan módon elősegíteni, hogy az egyik vagy másik körnek hátránya következzék belőle. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De nemcsak hiba volna ez, hanem nincs is erre szükség. Hiszen ezen érdekeknek harmó­niája épen abban nyilatkozik meg, hogy midőn valamely foglalkozási vagy érdekkört erősítünk, ez erősiti önmagától automatice a többi fog­lalkozási és érdekkört is. (Igaz! Ugy van!) Azt a védelmet és támogatást illetőleg, a melyet a kormány és elsősorban a kereskedelemügyi kor­mány a közgazdaságnak általában és ennek körén belül az iparnak és kereskedelemnek nyújt, nézetem szerint a legnagyobb sulylyal esik a mérlegbe az, ha igyekszünk a közgazda­ság számára a forgalom szabályosságát, zavar­talanságát biztosítani, (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) ha igyekszünk számára biztosi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom