Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

138 B08. országos ütés Wll deczember 1-én, csütörtökön. A szubvencziónál azonban, t. ház, sokbal hatásosabb és jobb ipartámogatási politikát ismerek, a mennyiben a szegénység íelsegitésének sem az alamizsnaosztogatás a legjobb módja, hanem a munka és keresési alkalom nyújtása. Erre nézve hoztunk is törvényt, az 1907. évi III. törvényczikket, a melynek a közszállitásokról rendelkező §-ai és a hozzá kiadott ministeri rendeletek, -valamint a közszállitási szabályzat azt igyekeztek elérni, hogy a hatóságok és a közüzemek ipari szükséglete biztosíttassák a magyar ipar számára. Ez kétségtelenül oly intenczió, a melynek a mi törvényhozásunkban meg kell lennie. Minthogy szükséges volt ezt a törvényt meghozni, szükség lenne arra is, hogy a kereskedelemügyi ministerium a legnagyobb gondot fordítsa arra, hogy ez a törvény a legszigorúbb módon tartassák be és az ezen a téren jelentkező minden visszaélés megtoroltassék. Az érdekelt szövetségek és szakegyesületek elnökségei foglalkoztak a közszállitási törvénynyel és kimutatták, hogy ez ellen a törvény ellen az állami közüzemek is vétenek, ezt a rossz példát követik azután a vármegyei hatóságok, követik a városok, és mindezek a visszaélések eddig semmiféle megtorlásban nem részesültek. T. ház ! Lehetetlenség nekünk megengednünk, hogy a közszállitásokban rejlő iparfejlesztési erő elvonassék a magyar ipartól. Azért én arra kérem a kereskedelemügyi minister urat, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása tekintetében mindenféle melléktekinteteket kizáró szigorúsággal és erélylyel őrködjék azon, hogy a törvényben biztosított támogatása a magyar iparnak tényleg meglegyen. Az iparfejlesztéssel szorosan összefügg a munkásvédelem kérdése. Véleményem szerint ezt a két kérdést egymástól elválasztani nem lehet. Az iparfejlesztés munkásvédelmi intézkedés nélkül félmunka, és megfordítva ugyanúgy. Épen azért, az iparfelügyelőket, a kik mindkét szempontból kötelességet teljesítenek, ugy az iparfejlesztés, mint a munkásvédelem szempontjából, mentesíteni kellene minden bürokratikus munkától, hogy tényleg modern hivatallá váljon. Vétessék igénybe minden egyes esetben, a mikor valamely iparvállalat állami kedvezményt kér. Az iparfelügyelőségnek legyen a kötelessége összeállítani mindazokat a munkásvédelmi intézményeket, a melyeket oly gyártól, a mely bármiféle formában állami kedvezményt kap, a kedvezményezés conditio srne qua non-jává kell tenni. A munkásbiztositási törvénynyel a vita során többen foglalkoztak. Hegedüs Kálmán t. képviselőtársam a szeretet törvényének nevezte, a mely a gyűlölet törvényévé lett. Ezzel az elnevezéssel bennem azt az impressziót keltette, mintha ő is osztoznék abban a téves felfogásban, hogy ez a törvény valami charitativ intézményt létesített volna s a munkaadók és az állam jótékonyságot gyakorolnak a munkással szemben. Ez nagy tévedés ; sem a munkaadók, sem az állam a maga szubvencziójával nem gyakorolnak jótékonyságot. Mind a kettő kötelességét teljesiti és önmagát biztosítja. Az állam önmagát biztosítja a sok szegényellátás és betegápolási költség alól, a munkaadó pedig ugyancsak magát biztosítja üzemi balesetek ellen s a járulékot üzemi költségnek tekinti és bele kalkulálja az árakba. Hiszen köztudomású, hogy a királyi Curia olyan nagy kártérítési összegeket ítélt meg munkásbaleseti perekben, hogy a munkaadók a teher elviselhetetlensége miatt panaszkodtak. Ha így van a dolog, akkor nincs joguk a pénztárnak fizetett járulékaikat, mint jótékony adományokat feltüntetni. Az eddigi felszólalók legfőkép az adminisztrá czió hibáival foglalkoztak. Ezekből röviden meg lehet állapítani, hogy a munkásbiztositási törvény jó anyagból rosszul szabott ruha, a melyben kényelmetlenül érzi magát, a ki viseli. A bajokat az életbeléptetés ötletszerűsége idézte elő, mert hiszen azokat a szabályzatokat. a melyek a törvény kereteit kitöltenek, nem alkották meg az életbeléptetés idejére, hanem a végrehajtás egyszerűen rábízatott az állami munkás biztosító hivatalra és az országos pénztárra. Eg3Úknek sem lehetett ez hivatása, mert erejüket ez felülmúlja. Ez politikai feladat, a melyet csak a kormányhatalom oldhatott meg, a mely a törvény intenczióit ismeri, és felette áll minden érdeknek, a melyek ezekben a szabályzatokban érvényesülésre törekszenek és igy súrlódásokat idéznek fel. Szocziális szempontból azonban a törvény revízióját illetőleg igen keveset hallottunk. Ha e törvényt revideálni akarjuk, abban visszaesés nem lehet, sem az autonómia hátrányára, sem a munkásság hátrányára. Az autonómia, a mennyire lehetséges, fejlesztendő, mert ez a törvénynek bizonyára nem lesz hátrányára akkor, ha a hatáskörök világosan ki lesznek jelölve, s ha az egyikszerv nem nyúl bele akadályozólag a másik teendőinek a körébe. A másik dologra nézve, a mire szocziális szempontból a törvény revíziójánál szükség van, s részemről erre helyezem a fősúlyt, több pontot vagyok bátor felsorolni, a melyeken a törvényt a munkásság javára szocziális szempontból javítani kell. A törvénynek egyik nagy baja az, hogy nem elég kiterjedt, a biztosítottak körét nagyon megszorította. Nem vette be a mezőgazdasági munkásokat, a házi cselédeket, és azon állami- és közhatósági szolgaszemélyzetet, a melyiknél biztosítva van, hog}r húsz hétig kapják a betegjárulékot. Ugyanígy vagyunk a kisipari munkásokkal, a hol húsz embert foglalkoztató üzem már balesetbiztosításra kötelezett, ellenben 15 embert foglalkoztató üzem erre nincs kötelezve. Érthetetlen, hogy az a szabó-, vagy asztalosmühely, ha húsz embert foglalkoztat, veszedelmes üzem, mig, ha 15 embert foglalkoztat, már nem az. Megszüntetendőnek tartom az uj törvényben a vállalati pénztárt és a bányatársládát. A vállalati pénztárak arra jók, hogy kiválogatják a legegészségesebb, a legjobb elemet, vagyis ezen-