Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-302
536 302, országos ütés i9ii november 30-án, csütörtökön. kor életbe léptethesse, majdnem tizenhárom hónapig hevertette elintézetlenül. Tizenhárom hónap után leérkezett ez a szabályrendelet, a mely konczedálom, hogy a legjobb indulattal van eltelve a főváros érdeke iránt, a legmelegebb jóindulat vezette a belügyminister urat észrevételei megtételében, de hogy ez a szabályrendelet és ezek az észrevételek bárminő részben is igazat adnának a t. képviselő urnak és őt bárminő részben is feljogosítanák arra, hogy ebből az alkalomból kifolyólag dicsérje meg ilyen nagy mértékben a belügyminister urat, ezt kétségbe vonom és azt hiszem, hogy épen a belügytmnisterium lesz az, a mely e dicséretből nem kér. A szabályrendelet semminemű korlátok közé nem akarja szorítani a főváros igazgatását, semminemű oly korlátok közé, a melyek akár gyanúból, akár abból a felfogásból erednének, hogy a főváros rosszul vagy czélzatosan akarná vinni ennek a nagy üzemnek az igazgatását. Itt nagyon kicsinyes ellentétek vannak a belügyministerium és a főváros között. Egy hang (a balközépen) : Ez személyes kérdés ? Heltai Ferencz : Én nem személyes kérdésben, hanem a táTgyhoz szólok. A belügyministerium és a főváros között ellentétek vannak bizonyos hatásköri kérdésekben. Hogy én e hatásköri kérdések tekintetében minő nézetet vallok, az a dolgok érdemére nézve egészen közömbös, de konczedálom, hogy az a felfogás, a melynek a belügyministerium, a maga felügyeleti jogköre szempontjából, kifejezést adott, helytálló. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Hogy a belügyminister egyes kérdéseket a tanácsra akar bizni, a melyeket a szabályrendelet az igazgatóságra biz, — és itt ne méltóztassék az igazgatóságot az én személyemmel összetéveszteni, mert egy tizenegy tagú igazgatóságról van szó — ezeket a pendens kérdéseket el fogja intézni a főváros a belügyministeriummal egészen békésen, lojálisán, mind a két részről a nélkül, hogy bárkinek is az a gyanúja támadhatna, hogy ezekben a kérdésekben a belügyminister urat a főváros iránti bizalmatlanság -vezette. Ezzel el is búcsúzhatnám a képviselőtársam által felvetett érvektől. Egy megjegyzését azonban nem hagyhatom szó nélkül. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur tiltakozott azon felfogás ellen, mintha ő bárkit is gyanúsítani, vagy pláne rágalmazni akart volna. Ne is merjen senki ilyet a t. képviselő úrról mondani. Hát hogyan is csinálta, hogyan adta elő az ő vádaskodásait ? Előadta ugy, hogy elmondotta, hogy a Közúti vaspálya-társasággal kötött szerződés Márkus József polgármestersége alatt jött létre. Nóta bene, Márkus akkor nem volt polgármester, csak alpolgármester. És azután elmondotta, — horribile dictu — hogy Dániel Ernő, akkori kereskedelemügyi minister hagyta jóvá 1895-ben ezt a szerződést. Ebben természetesen semmi gyanusitás nincs. Hozzáteszi a képviselő ur, hogy 1907-ben — ez 1895-ben volt — tehát 12 évvel később, hogy Márkus József megvált a főpolgármesterségtől s 11 évvel azután, hogy Dániel Ernő megvált a kereskedelemügyi ministeri széktől, a közúti vasút igazgatósági tagjai lettek. Ebben nincs semmi gyanusitás, csak egymás mellé állítunk tényeket és rábízzuk a jóindulatú hallgatóra — ott a képviselő ur háta mögött — hogy vonja le e tényekből a következtetést. Én ezt — szabadjon véleményemet kimondanom — mérgezett nyilakkal való harczolásnak tekintem, a mely ma már csak a vadak között van megengedve. A tételt elfogadom. Elnök: Szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A tétel nem támadtatván, elfogadtatik. Farkas Pál: Személyes kérdésben kérek szót. Elnök : Tessék. Farkas Pál : T. ház ! Méltóztassék megengedni, hogy személyes kérdésben egy pillanatra a ház figyelmét kérjem. Szmrecsányi György t. képviselőtársam a felszólalásában személyemben aposztrofált az előbb és egy kérdést — mint mondotta — elintézett. Ez egyoldalú elintézéssel szemben méltóztassék megengedni, hogy a szimmetria kedvéért a magam részéről szintén elintézzem a dolgot. A tegnapelőtti ülésen, a mikor Szmrecsányi György t. képviselőtársam beszélt, idézte Nagy Dezső volt képviselő urnak egy beszédét és közben Polónyi Géza t. képviselőtársam indokoltnak találta, hogy a személyi naczionale megállapítása czéljából leszegezze, hogy Nagy Dezső szabadkőműves testvér, a mire én azt kérdeztem, hogy egy páholyban voltak-e. Ezt a kérdésemet Szmrecsányi György t. képviselőtársam — hogy az ő szavait idézzem — ma mellékvágányra terelte, a múltból áttette a jelenbe és ugy állította be, mintha azt kérdeztem volna, hogy Nagy Dezső és Polónyi Géza ma volnának-e egy páholynak a tagjai. És erre rögtön előállt egy leleplezéssel, hogy nem Polónyi Géza, hanem én vagyok ma Nagy Dezsővel egy páholyban. A képviselő urnak ez az adata teljesen igaz. Néhány esztendővel ezelőtt tényleg megalakult, a mint ő mondotta, egy »Neinzeti« czimű páholy, a mely, mint neve bizonyítja, ép a nemzeti fejlődésnek, a nemzeti eszmének a szolgálatában áll, a mely mindenféle destruktív irányzat ellen küzd, a minthogy a szabadkőmivességben is mindenféle irány van, Haller képviselőtársam ezt az ő hivatalos lapjában, az Alkotmányban, a mely a szabadkőmivesség összes ügyeivel igen behatóan foglalkozik, szintén elolvashatta, hogy a »Nemzeti« páholylyal szemben ép a radikalizmus az, a mely mindig ellenséges jelszavakat alkalmaz, épen ugy, mint t. képviselőtársam és a mely páholy tagjai igen büszkék arra, hogy egyik túlzás : sem a klerikálizmus, sem a radikalizmus nincs velük megelégedve. Ennyiben tényleg igaza van t. képviselőtársamnak. Én azonban nem ezt kérdeztem, mert igen jól tudom, hogy Polónyi Géza nem tagja a »Nemzeti« páholynak. De azt kérdeztem, hogy nem volt-e ő Nagy Dezső-