Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-301

301. országos ülés 1911 november 29-én, szerdán. 513 csak Poroszországban. Nincs meg Olaszországban. Francziaországban is csak bizonyos kautelák vannak felállítva. Mi tehát a porosz hadsereget utánoztuk. Amde egészen mások a viszonyok Poroszországban és mások Magyarországban. Magyarországon igen kevés olyan uri család van, a mely, ha egy páT eladó leány a katonatiszthez akar férjhez menni, minden akadékoskodás és minden kunyerálás nélkül elő tudja teremteni a házassági óvadékot. Poroszországban talán helye van az óvadéknak, mert az virágzó gazdasági viszonyok közt élő állam, de Magyarországon, a hol a társadalom ki van rabolva, ez a körülmény egyszerűen megfosztja a tisztikart attól, hogy tagjai nekik megfelelő polgári állású leányt választhassanak élettársul és ezzel igen gyakran az emberi élet legfőbb boldogságát zárja el a katonatiszttől, A harezképesség szempontjából ez az óvadék nem jelent semmit. Én jobban bizom annak a tisztnek az önfeláldozásra való készségében, a ki tudja, hogy nejét és gyermekeit védelmezi, akár csak nőstényét és kölykeit a megtámadott him oroszlán, a mely azokat karmaival is megóvja, ha kell, mintsem annak a tisztnek harczkészségében, a kit nem hevit egyéb, mint a Standes-Ehre lélek nélküli holdvilága és letett katonatiszti esküje, a melyet azonban én kisebbíteni semmiképen nem kívánok. Mindenesetre szép, ha odafejlődik a jellem, hogy ez is elegendő az önfeláldozásra. A história számos példáját mutatja is ennek, de a ki az emberi sziveket vizsgálja, a kinek van életfilozófiája, az jól tudja, hogy sokkal bátrabb katona az, a ki családját védelmezi, mint a ki a napi zsoldért és a a porté épeért küzd. Hogy a polgárság meg a katonaság nem forrhat össze és hogy a polgárság és katonaság közti jó viszony csak a polgármesteri felköszöntőkben létezik, annak egyik oka a párbaj, (ügy van! balfelől.) Ezt a középkorból ránk maradt intézményt már régen ki kellett volna küszöbölnünk. Mi szeretünk Anglia példájára hivatkozni, hogy közjogunk és alkotmánytörténetünk fejlődése meglehetősen lépést tartott az angolokéval. Kétségtelen, a magyar fajban megvan a fogékonyság a czivilizácziónak minden ujabb posztulátuma iránt, be is fogadta ezeket. Nem is fordult elő az emberiség művelődéstörténetében egy olyan előbbre vivő progresszív mozzanat sem, a melyet a magyarság a maga abszorbeáló kéjjességével be ne fogadott volna és a saját nemzeti géniuszán keresztül szűrve a maga élő nemzeti organizmusába fel nem olvasztott volna, (ügy van! balfelől.) Ha mi is Anglia példáját követnők, a becsületnek nagyobb tisztelete volna Magyarországon, jobban büntetnék a becsületsértést, jobban meg volna alapítva az egyéni integritás, a polgári becsület, csak az kellene, hogy ne volna párbajnak a középkorból ránk maradt istenitéletszerű intézménye. Hálásak lehetünk azoknak, a kik a párbaj ellenes mozgalmak élén állanak és igyekeznek ezt a kérdést a megoldáshoz közelebb vinni. Kétségtelenül XÉPVH. SAPLÓ 1901 —1915. XII. KÖTET. vannak néha összekuszált társadalmi kérdések, a melyeknél a maczedóniai Nagy Sándor példája szerint azt hiszik, hogy legjobb a gordiusi csomót karddal ketté vágni, azonban bizonyos, hogy akármilyen opportunusnak és könnyűnek mutatkozik is ez a megoldás, a párbajnak czélja, rendeltetése annyira inhumánus, erkölcstelen és ostoba, hogy azt minden művelt társadalomból ki kell küszöbölni. (Ügy van ! a baloldalon.) Nagy akadály az, hogy a katonaságnál fennáll a párbaj kényszer és egészen más felfogást vall az a polgárember, a ki tartalékos tiszt vagy a tisztikarhoz tartozik, mint a ki nem az. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy különbséget tesznek polgári és katonai becsület között, pedig becsület csak egy van : vagy becsületes és akkor becsületes az polgárnak és katonatisztnek egyaránt, vagy nem becsületes és akkor se polgárnak, se katonatisztnek nem az. (ügy van ! balfelől.) A becsület fogalma egységes, szent és ezért azt jobban kellene megvédelmezni tudni, de ki kellene küszöbölni a becsületvédő eszközök közül a párbajt, ezt a középkorból ránk maradt sötét intézményt, a mely a katonaságnak, mint corpus separatumnak egyik intézménye, (ügy van! balfelől.) Ezek volnának azok a kifogások és ellenvetések, a melyek kiáltó bizonyítékai annak, hogy a hadsereg rnai szervezetében, mai felfogásával nem felel meg czéljának és rendeltetésének, mert ez nem néphadsereg, nem a nép lelkével összeforrott hadsereg, hanem még most is az a hivatásszerű osztrák szoldateszka, a melynek kebelében nem hangzik fel egyéb, csak a legfőbb hadúr parancsszava, (ügy van ! bal/elél.) Azt akarják most is, hogy olyan legyen ebben a hadseregben élő magyar katona, mint a muszka katona, a ki, mert megparancsolták neki, hogy délután négy és hat óra között locsolja fel a kaszárnya elejét, még záporesőben és a szakadó esőben is locsolt és a ki a kaszárnyavizsgálatra jött tisztnek, a midőn azt kérdezte, hogy: »mit csinálsz te marha, nem látod, hogy zuhog az eső ?<< azt válaszolta : »Jelentem alásan, ez van kiadva parancsban. Az, hogy esik az eső, az Isten dolga, de hogy locsolok, az az én dolgom. Nekem így adták parancsba.<< (Derültség.) Azt hiszem, egyébre is való a katonának feje, mint hogy a gallérja fel ne esuszszék. A szellemet, a gondolkozást, az öntudatot, az önérzetet és a mellett a kötelesség átérzését, a harczkészséget, a hazaszeretetet, a jellemet: ezeket kell ébrentartani és fejleszteni a katonában ; nem kell megbecstelenítő különbségeket tenni katona és katona között, azért, mert az egyik tiszt, a másili pedig Mannschaft, és megalázni azt a szerencsétlen katonát, a ki vérével és önfeláldozó munkájával szolgálja hazáját. Ha maj d nem tesznek különbséget katonaság és polgárság között, akkor talán létrejön a kívánatos összhang a katonaság és a nemzet között, akkor talán elmondhatjuk nemzeti szelleműnek és a polgársággal összeforrottnak a katonaságot. 65