Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-301
510 301. országos ülés 1911 november 29-én, szerdán. gyár hadseregnek nem leket más a vezényleti nyelve, mint csak a magyar. (Elénk helyeslés balés a szélsőbaloldalon.) Hogy az egész hadsereg kiegészitőrészét képező magyar hadseregnek is a német a szolgálati nyelve, ez csak tűrt állapot, de soha még a sorok között sem ismertük el törvényben, hogy a közös hadsereg szolgálati nyelve törvényesen német legyen Magyarországon, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez csak tűrt állapot ez a mai, ezt csak Ö felsége parancsolta, de a nemzet a maga becsületéből vagy becstelenségéből még ehhez soha hozzá nem járult. (Vgy van l a szélsőbaloldalon.) Nem is hiszem, hogy a nemzet ehhez az öngyilkossághoz hozzájárulna, mert a mikor valamely nemzet saját nyelvéről lemond, akkor nincs többé czélja a világegyetemen élő államok sorában, akkor az a nemzet önmagát küszöbölte ki az önczélu tényezők sorából, akkor az a nemzet lehet egy idegen állam uszályhordozója, lehet egy idegen államnak kiszipolyozásra szánt gyarmata, melyet csak ki akarnak fosztani, de mint nemzeti állam, különösen mint többnyelvű népességgel biró nemzeti állam a saját polgárai, saját szülöttei előtt és más nemzetiségiek előtt nem bir imponálni, ha azt mondja., hogy bár te Magyarországon született tót vagy, de azért magyar vagy, azért a magyar nemzeti kultúra áldásait ki akarom rád is terjeszteni, hogy te is részesülj bennök : mert azt feleli rá, hogy te vagy az a nemzeti államot alkotó tényező, a mely a saját nyelvedet sem tudod érvényesiteni legfontosabb állami szervezetedben? (ügy van! a szélsőbaloldalon.) , Én nem mondom, hogy ez teljes lemondás, a mi itt foglaltatik, sőt szives készséggel honorálom, hogy igenis az eddigi állapothoz képest javulás mutatkozik, javulás tényleg, azonban jogi szempontból romlás, mert tűrt állapotból jogi állapotra megyünk át és habár kedvező a magyar szempont, azért mégis bizonyos tekintetben kedvezőtlenebb, mert a mit az erőszak elvesz a nemzettől, azt idők jártával visszaszerezheti, de ha a nemzet mond le róla, mint a hogy mi le akarunk mondani arról, hogy a magyar nemzet szolgálati nyelve csak a magyar lehet és semmi más : sirhatunk utána és hiába követeljük majd vissza, a mikor egyszer már törvénybe iktattuk, a mikor törvényesen elismertük azt a tényleges állapotot, a melyet eddig csak bitorolt a közös hadsereg, de a melyhez Magyarország soha kifejezetten hozzá nem járult és a melyhez csak most járulna először hozzá. (Ügy van! bal/elől.) Ezt mi meg nem tehetjük, nem szabad megcselekednünk, mert múló haszonéit, múló pillanatnyi előnyért ilyen nagy nemzeti érdeket, ilyen nagy nemzeti elvet fel nem adhatunk. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én ezekben elmondtam ugy nagyjából a magam gravémeneit, hiszen voltak és vannak nálam hivatottabb emberek, a kik már, behatóbban, részletesebben, alaposabban elmondották, De el kellett nekem is mondanom, elmondtam azért, hogy tanúbizonyságát szolgáltassam annak, hogy a véderőről itt elmondott beszédek nemcsak a felszólalók egyéni nézetei, az ő szempontjaik minket valamennyiünket áthatnak, mert mi megmaradunk régi álláspontunk mellett, mi ennek a véderőnek mai szervezetében, mai szellemében fejlesztő erőt adni nem akarunk, majd adunk neki fejlesztő erőt akkor, mikor azt a nemzet emelésére, a nemzet megvédelmezésére, a nemzeti erő fokozására alkalmasnak látjuk, de addig nem, inert addig ezt nem a nemzeti erők fokozásának, sőt ellenkezőleg nemzeti erőnk háttérbe szorításának látjuk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Minél jobban fejlődik ugyanis a német szolgálati nyelvvel biró közös hadsereg, annál hátrább vetjük a magyar nemzetet saját czéljainak elérésében és ép> ezért, sajnos, de ugy áll a kérdés, hogy ennek a véderőnek fejlesztése nem a mi erőnknek fejlesztését, hanem annak gyengítését jelenti. (Ugy van! balról.) Éjjen ezért nem hazafi atlanság, nem a haza megvédelmezése körüli kunktátoroskodás, nem vonakodás a hazának megadni azt, a mi védelmére szükséges, (Ugy van! balfelól.) hanem kizárólag ez a nemzeti szempont, ez a mindennél szentebb önczélt alkotó nemzeti czél az, a miért indíttatva érezzük magunkat mindnyájan, az egyes ugy, mint egyeteme annak a tábornak, a mely itt ketté oszolva bár, de ebben a kérdésben együttesen foglal álláspontot, hogy t. i. mi ennek a véderőnek ilyen szellemben, ifyen keretekben, ilyen szerkezetben való fokozására semmi ujabb meg ujabb fejlesztő erőt adni hajlandók nem vagyunk. (Ugy van! balfelól.) De vannak szempontok, a melyeket fel kell említenem, nemcsak mint nemzeti sérelmet, hanem mint olyan dolgokat, a melyek a hadseregnek, a hadsereg harczkéj>ességcnek hátrányára válnak, a melyeken segíteni, a melyeken javítani lehet. Legnagyobb kifogásom a közös hadsereg ellen az, hogy nem akar együtt haladni a korral, nem halad együtt a fejlődő korszellemmel, elzárkózik az ujitások mindama módjai elől, a melyek alkalmasak volnának közelebb hozni a közös hadsereget a kultúrához, közelebb hozni a nemzethez. Elzárkózik még azon társadalmi követelmények elől is, a melyek hozzáfűződnek a hadseregnek különösen tisztikarához, a mely tisztikar mégis a nemzet, az állam vagy mindkét állam intelligéncziájának nem kicsinylendő, sőt igen tekintélyes részét foglalja magában. Öriási szellemi tőkeveszteség az, a mi elvész a közös hadseregben gyümölcsözetlenül. Elvesznek ezek az értékek visszahozhatatlanul. Társadalmi téren, társadalmi tekintetben pedig csak illúzió a polgárság és katonaság jó viszonyának emlegetése, mert ez csak a polgármesteri felköszöntőkben létezik, (Derültség balfelól.) a mikor egy-egy polgármester elmondja a maga konvenczionális hivatalos felköszöntőjét és felköszönti Ö felségét, a mi szeretett és hódolattal környezett öreg királyunkat, a kit az isteni Gondviselés éltes-