Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-298

428 298. országos ülés 1911 november 25-én, szombaton. tűrni, hogy a horvát bán abban az intézetben bentüljön, mert, ha tényleg a részvények többsége, az országos kormányzat kezében van, akkor bárkit ültet oda bele, módjában van, hogy az intézetet ugy vezettesse, a hogy ő, mint a részvények többségének képviselője és a mellett az országos kormány nagyhatalmú vezetője akarja. Különben is igazán nem szorult rá az az intézet, hogy itt valami politikailag specziális felügyelet alá helyeztessék, mert eltekintve attól, hogy ott ugy is kormánybiztos ellenőrzi annak működését, ennek az intézetnek vezetőségébe olyan kiváló független férfiak ülnek, a minő gróf Erdődy Rudolf, báró Madarassy-Beck Miksa és Széll Káknán t. képviselőtársam ; egy intézet, a melyben ilyen urak ülnek, nem szorult rá arra, hogy még a horvát bánt is a nyakára ültessék, csak azért, hogy ezek az urak ott valami hazaellenes, vagy unióellenes politikát ne csináljanak. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ettől eltekintve azonban, ha már a t. ministerelnök ur olyan mereven ragaszkodik ahhoz a junktimhoz, . . . Bakonyi Samu : Mégis van junktim ! Gr. Batthyány Tivadar: ... a melyet a horvát báni és különböző bankdirektori állások között felállitott, akkor kénytelen vagyok figyelmeztetni a t. házat, hogy itt még más junktimok is állanak fenn, a mennyiben ebben az intézetben nemcsak a horvát bán ül, mint igazgatósági tag és alelnök, hanem benne ül Chavr&k Levin ő méltósága, a vicze-bán és a belügyi osztály főnöke, benn ül —• és ezt a pénzügyminister urnak különösen a Magyar Bank ügyében a múltkor tett felszólalására utalva ajánlom szives figyelmébe —• Macsvánszky József ur ő méltósága, a ki mellesleg Horvát-Szlavonországok országos pénzügyigazgatója, benn ül az igazgatóságban egy és a felügyelőbizottságban egy horvátországi főispán. Polónyi Dezső : Csinos dolog ! Gr. Batthyány Tivadar : Engedelmet kérek, ha van összeférhetlenség, nagyobbat, mint a melyet itt konstatálni kénytelen vagyok, el nem képzelhetek. Egy pénzintézetben benn ül a horvát bán, a bánhelyettes és horribile dictu, az országos pénzügyigazgató, tehát az a pénzügyigazgató, a ki köteles ellenőrizni azt, hogy miképen vetik ki erre a pénzintézetre az adót, (FelMáltások a baloldalon : Abszurdum !) a ki köteles felügyelni és ellenőrizni és megállapítani azt, hogy minő alakon adóztassák meg ne csak az intézet jövedelmeit, hanem az igazgatósági tagok jövedelmeit is, mert méltóztatnak tudni, hogy itt lehet differencziát csinálni és lehet bizonyos beosztással tantiérneket stb. III. vagy IV. osztályú kereseti adó alá vonni, a mi végeredményében a kincstárra ép ugy, mint az illetőkre, meglehetős differencziákat idéz elő. Én kérve kérem az igen t. kormányt, szüntesse meg ezt a skandalumot, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert az már igazán tarthatatlan állapot, hogy Horvátországban, a mi rovásunkra, a magyarság rovására ilyen állapotok továbbra is fentartassanak. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) En kérdezem, hogy az a többi konkurráló pénzintézet miképen állhat ki ezzel az intézettel a harczban —• minő gondolatokkal és felfogással nézhetik nemcsak a konkurráló intézetek, de azoknak a klientélája is azt a helyzetet, hogy egy amúgy is a kormány által privilégiumokkal felruházott intézetben, a hol ilyen privilegizált helyzetben van az egész országos kormány fővezetősége az igazgatóságban, a mellett, még az országos pénzügyigazgató is benne ül és az intézettől jövedelmet huz. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez, t. uraim, már nem balkáni, hanem a legsötétebb ázsiai állapot; ezt meg kell szüntetni, ennek a megszüntetése, ennek a kormánynak és ennek a törvényhozásnak pártkülönbség nélkül erkölcsi kötelessége. (Elénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) A ministerelnök ur múltkori felszólalásában volt szives reflektálni beszédemnek azon részére is, a melyben én utaltam a Pesti Hírlapban megjelent czikksorozatokra és az azokban foglalt különböző igen erős vádakra. Én még ma nem megyek odáig interpellácziómban, hogy ezeket a vádakat itt egyáltalában részletesen taglaljam és külön interpelláczió tárgyává tegyem. Ha azonban Horvát-Szlavonországokban a legközelebbi jövőben rendet nem csinálnak, akkor igenis kötelességünk lesz mindezeket az ügyeket, ha már a sajtóbiróság elé vinni nem akarják, itt a képviselőházban tisztázni. Egyelőre a ministerelnök urnak csak két állitására akarok kiterjeszkedni. Az egyik vonatkozik a Pesti Hirlap azon vádjára, hogy a horvát bán ur ő exellencziája bizonyos hivatalnokokat, a kik vele sógorsági vagy rokonsági viszonyban vannak, soron kivül léptetett elő. A ministerelnök ur e hó 17-iki beszédében ezzel szemben azt állítja, hogy semmiféle sérelem ott nem történt, a mennyiben az a bizonj^os tisztviselő soron volt és a sorban léptettetett elő. Hogyha ez a dolog így állana, magam is a legkészségesebb lojalitással jelenteném ki, hogy a ministerelnök urnak igaza van. Azért, hogy valaki egy magas funkczionáriussal rokonsági viszonyban van. azért az illető nem szenvedhet, és ha soron van, előléptetendő. Azonban, ha valakit az a szerencse vagy szolgálati szempontból szerencsétlenség ér, hogy egy magas funkczióban álló férfiúval van rokonságban, akkor annak a férfiúnak magának, de még inkább a magas funkczionáriusnak meg kell, hogy legyen az az érzése, hogy ő addig, a mig rokona abban a magas állásban van, soron kivül előléptetésre nem számithat. A ministerelnök ur azt mondja, hogy nem történt soron kivül előléptetés. Én azonban másként vagyok informálva. Én ugy tudom, hogy az az egyik ur, a ki valamelyes rokonságban van a horvát bán ur ő excellencziájával, Gáy Szvetiszláv, 1909. év végén a hivatalnoki státusban a 17., vagyis az utolsó volt a rangsorban, a IX. rangosztályban. 1910. év végén azonban kettővel előbbre, tehát a 15. helyre került és ekkor mint a 15-ik helyen levő,