Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-298
m 289. országos ülés 1911 november 25-én, szombaton. T. ház ! Ezen vita során két t, képviselőtársam igen élesen aposztrofálta azt a körülményt, a melyre a ma közvetlen előttem szólott t. képviselő ur is utalt, t. i. hogy néhány nagyiparos, gyáros zsebébe vándorolnak azok a milliók, a melyeket a hadsereg az ipari szállitások révén fizet. Engedje meg nekem a t. ház, hogy a mint ismételten voltam bátor e házban tenni, megtegyem most is : óvást emeljek Magyarország egész gazdasági élete és közgazdasági érdekeink szempontjából azon igazán sajnálatos felfogással szemben, a melylyel az ipari tőke elbírálásánál itt minduntalan találkozunk. Hát tisztában van az, a ki ezekkel az érvekkel igy dolgozik,? azzal a nagy gazdasági, kulturális, nemzeti jelentőséggel, a melyet a nagyipar Magyarország közgazdasági és nemzeti életében képvisel ? Tisztában van azzal, hogy mit képvisel egy ezer munkást foglalkoztató gyár egy vidékre, egy városra, annak egész kulturális és közgazdasági életére ? Hiszen, t. ház, ha van igazi vérkeringése a gazdasági életnek, akkor itt nyilvánul az meg az iparban, a munkabérek, a hivatalnoki fizetések által, azon kapcsolat által, a melyben egyik vállalat más vállalatok egész sorozatával van. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Hiszen az a pénz, a mely ilyen vállalatokhoz megy, a nemzet gazdasági vérkeringésének egyik legfontosabb része. Mi nagyipart akarunk létesíteni, mi Magyarország gazdasági megerősödését akarjuk, de minden alkalmat felhasználunk arra, hogy azon a tőkén egyet üssünk, a mely Magyarország gazdasági életében olyan nagy szerepet játszik. Széll Kálmán: Ugy van! Tiszta nevetség ! Tiszta képtelenség ! Szterényi József: Ezek a gyárak kulturmissziót teljesítenek . Széll Kálmán: Világos! Szterényi József: Ezek a gyárak a magyar mezőgazdaságnak legerősebb istápolói, és engedjék meg azok a képviselő urak, hogy kérve kérjem őket, hogy legalább ilyen irányú támadásokban ne részesítsék azt a tőkét, a mely Magyarország közgazdasági felujhodásának egyik leghatalmasabb tényezője. (Helyeslés a középen.) Megvonom most már a mérlegét, t. ház, a második kérdésnek is. (Halljuk! Halljuk! A közös hadseregre rendes kiadásként fordított 15522 millió koronából visszatérül az imént részletezett adatok szerint 120' 68 millió, a rendkívülieknél pedig 24'57 millió vagyis összesen a 188'60 miihóból, a mit a közös hadseregre fordítunk, visszatérül Magyarországnak 145-25 milhó korona. Ez a tényleg kiadott pénzből a tényleg visszafolyó pénz. Elvész tehát ezen összeállítás szerint a rendes kiadásokat véve csak, 345 millió korona, az összes kiadásokat véve kereken 43 millió. Azonban, t. ház, ha igazságosak akarunk lenni, akkor le kell vonnunk ezekből azokat a tételeket, a melyek természetszerű veszteséget képeznek és a melyek, akárhogyan alakulna is a helyzet a véderőt illetőleg, egyáltalán nem eshetnének Magyarország fogyasztása javára. Ertem ezek alatt a tengerészeinek azt a részét, a mely sem Ausztria, sem Magyarország területén nem állomásozik, hanem állandóan tengeren van, a mely, egy rossz magyar kifejezéssel élve: be van hajózva. Erre esik 2073 millió K., és ha leszámítom a véradó szerint Bosznia-Herczegovinát illetőleg minket terhelő legénységi állományt, a melynek ott kell a vezénylés szerint tartózkodnia, 6'67 milliót, akkor az imént emiitett veszteségből le kell számitanom 27'40 millió K.-t, mint olyant, a mely természetszerű hiánya ennek a számadásnak, a mely tehát nem terheli Magyarországot a veszteség számláján.. (Közbeszólások balfelől.) A tengerészeinél nem lehet kérem, mert ezek a hajók összes beszerzésüket külföldön kénytelenek eszközölni, nincsenek magyar vízen. Már most, t. ház, hozzá kell adnom ehhez a Boszniában a véradón felül előálló veszteséget 1*93 millióval s akkor a mérleg következőképen alakul: indokolatlan veszteség éri Magyarországot a kvóta szerint — tudniillik abból az összegből, a mit mi a hadseregnek kifizetünk, nem térül vissza Magyarországra, az imént emiitett természetszerű csökkenést leszámítva — mindössze a rendes kiadásoknál 9,070.000 korona, a rendkívülieknél pedig 8,810.000 korona, összes vesztesége tehát Magyarországnak abból az összegből, a melylyel a közös hadsereg fentartásához tényleg kvóta szerint hozzájárul, nem több, mint 17,880.000 korona. Barta Ödön: A régi adósságokon felül! Szterényi József: Én, t. ház, nem beszélek régi adósságokról, nem beszélek arról, hogy 68-tól a mai napig hogy ment ez a dolog ; én a tényleges helyzetről beszélek, mert álláspontom a mai állapotok elbírálásán alapszik. B. Solymossy Ödön előadó : Helyes! Szterényi József: Ha már most, t. ház, ezt az eredményt mérlegeljük, ugy azt látjuk, hogy valami tulságbamenő panaszunk a hadsereg ellen a kvóta alapján nem lehet. Mert ezt látjuk . . . ( Közbeszólás balfelől.) Kérem, ne méltóztassék, t. képviselőtársam, a 17 milliót venni, mert hiszen helyesen csak a rendes kiadásokat lehet, mint állandóan visszatérőket figyelembe venni, a rendkívüli kiadások tétele ped'g állandóan változik, s a mely perczben Ausztria területén nem építkeznek annyit, mint pl. most néhány év óta, abban a pillanatban 8,800.000 K elesik, ennélfogva tehát csak a rendes kiadások vehetők szigorúan számításba, minthogy az állandó vesztesége Magyarországnak, vagyis Magyarország effektív vesztesége abból az összegből, a melyet tényleg a hadseregre fordit, ennek körülbelül egy tizede. Joggal említhettem tehát beszédem elején, hogy ezen a téren könnyen dobunk oda bizonyos állításokat, mig ha az adatokat teljesen ismerjük és mérlegeljük, egészen más szempontból fogjuk megítélhetni a hadsereg kérdését ezekben a gazdasági vonatkozásokban. (Ugy van ! jobbfelől.)
