Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-296

296. országos ülés 19Í1 november 23-án, csütörtökön. 365 nemzetiségi lapot is tart a házában, de máskülönben nagyon jóravaló ember, az első gazdája a falunak, becsületes ember, teljes biztosítékot nyújt vagyoni tekintetben is, hogy a közpénzeket tisztességesen fogja kezelni; de van egy nagy hibája, ez pedig nem annyira az, bogy a nemzetiségi lapot tartja, hanem az, hogy van egy konkurrens a faluban, egy bevándorolt elem, egy magyar, vagy román, vagy tót, vagy zsidó, vagy örmény stb., a ki nem annyira mint hazafi tűnik ki, hanem azzal, hogy érti annak a rendjét és módját, tudja az utjait, hogyan kell megnyerni a szolgabiró jóakaratát. (Zaj.) A főszolgabíró, a helyett, hogy a nép akaratát vette volna tekintetbe, inkább forszírozta ezt az ellenjelöltet, csak azért, mert neki érdeke volt. Sokszor megtörtént, hogy az így megválasztott ellenjelölt mint községi! bíró közpénzeket kezelt el, és a községnek kellett azután azokat visszafizetnie. Előfordult nem egyszer az az eset is, hogy karhatalommal, csendőrséggel kellett a rendet fentartani a lakosság körében, nemcsak a mi vidékeinken, hanem a^nagy magyar alföldön is. Kérdem én, hogy vájjon midőn ezek az esetek nap-nap után előfordulnak, mikor ez köztudomású dolog, lehet-e megvédeni a főszolgabírót azzal az általános kijelentéssel, hogy ő hazafiúi cselekedetet mivelt akkor, mikor nem azt kandidálta, kit a nép kívánt, hanem a protekezióst ? Farkas Pál : Konkrét esetet! Vajda Sándor : Nem akarok ilyen detaillokkal tovább foglalkozni, de ha kívánja t. képviselőtársam, mint konkrét esetet felhozhatom, hogy ott van pl. a nemzetiségi törvény, melynek egyetlenegy betűjét sem tartják be ; mióta ezt a törvényt szentesitették, nemcsak nem vitték keresztül, de ellenkezőleg minden betűjét utólagos törvényekkel és ministeri rendeletekkel paralizálták. A mi a magyarosítás kérdését illeti, nem kell, hogy mi, lelketlen hazaárulók, agitátorok, nem tudom milyen nagy működést fejtsünk ki. . . Nadányi Gyula: Es poéták ! Vajda Sándor ". . . . elvégzi ezt a szolgabíró, a jegyző, a csendőr, elvégzi ezt a munkát az anyakönyvvezető, mert mégis furcsa egy ország vagyunk mi, hogy a szülőnek, az embernek még azt a legelemibb jogot sem adja meg az állam, hogy ugy keresztelhesse a gyermekét, a hogy jónak látja. Élőfordult magyar vidéken is, hogy magyar nevet nem akart elfogadni az anyakönyvvezető, inert az nem volt bevezetve a magyar nevek közé, A mi vidékeinken pedig mindennapos dolog, hogy az anyakönyvvezető a román nevet megmagyarositva vezeti be az anyakönyvbe, mert ez igy van neki meghagyva. (Helyeslés balfelöl.) Lehet, hogy helyes, de kérdem, vájjon nagyobb kára vagy nagyobb haszna van-e a magyarságnak és az országnak ebből az önkénykedésből? Tessék az egyenleget egyszer felállítani. Egyfelől megtörténik, hogy a kinek neve Tiberius, az Tiborrá lesz átváltoztatva, a ki Sebastian : Sebővé . . . Nadányi Gyula: Vajda meg Vojvodá-vá. (Elénk derültség.) Vajda Sándor : Majd rátérek ! Az a név ott marad abban a könyvben, mert az életben csak Tiberiusnak hívják azt a fiút és nem Tibornak az ő hozzátartozói és az ő környezete, hisz az egész román. Csak a hivatalos neve Tibor.Vájjon az államnak ez a nyeresége arányban áll-e azzal a rossz vérrel, azzal az izgatottsággal, a mit nap-nap után szül ez az önkénykedés országszerte ? (Ugy van! a nemzetiségek padjain.) Gutta cavat lapidem. Ma már odáig jutottunk, hogy az igen tisztelt közoktatásügyi miníster ur, bizonyára a belügyminister ur példáját követve, — a régi belügy minister úrét, mert hisz ez régi baj — elrendeli, hogy még a családneveket is magyarosítsák a jövőben, tehát a Suciu-t Szűcsnek, meg tudom is én minek. Ez a rendelet, a mely ki lett adva, már eddig is nagyon sok rossz vért szült, de biztosithatom önöket, hogy én ezt a legnagyobb flegmával és a legnagyobb humorral fogadtam, mert körülnéztem az országban, egy pillantást vetettem a múltba és a következő tényekre jutottam. A nemzetközi faj kongresszuson Londonban a magyarságot többek között Giesswein igen t. képviselőtársam képviselte és a Lukács nevezetű magyar névvel biró román ember, a mi volt képviselőtársunk, román részről. A múlt parlamentben a kormányelnök a német nyelvű Wekerle Sándor volt, a Curia elnöke a német nevű Günther Antal és a mostani igen t. kormányelnökünknek is gróf Khuen a jó német hangzású neve, (Derültség jobbfelől.) inig másrészről van egy Zichy nevezetű miníster, ki magát Zichy-nek írja, — mert ez privilégiuma, de nekem nem szabad ugy irni a családnevemet, a hogy jónak látom — és Zichy ezzel a tót eredetű névvel képviseli a magyarságot daczára annak, hogy a neve nem magyar. Másfelől méltóztassék erre a szerény három egyénre egy pillantást vetni. Itt ül Miháli Tivadar, itt ül Csicsó-Pop István, itt ül Vajda Sándor magyar nevű román, (Zaj.) Bánffy Dezső megyéjéből. Es azt hiszem, hogy a románság ügyét elég jól képviseljük. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez a baj !) Mit akarok én ezzel kimutatni, t. ház ? Azt, hogy nem a név teszi az embert, hanem az érzés. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ez igaz!) Ha valaki magyarnak érzi magát, az magyar, bármilyen neve legyen is ; hogyha pedig románnak érzi magát, az román fog maradni, legyen az akár Csicsó, akár Miháli, akár Vajda. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És látjuk, t. képviselőház, hogy ennek a ministeri rendeletnek a hatása miben nyilvánul 1 Csakis izgatásban, a melyet a. nép nagy rétegeiben előidéz. (Folytonos zaj a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Vajda Sándor : . . . a magyarságnak pedig nem használ semmi . önök között sok jogász van, t. képviselőház, én nem vagyok jogász, csak orvos, s igy nem értem annyira a törvényt, mint önök ; de a jogászok job-