Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-293

302 293. országos ülés 1911 november 20-án, hétfőn. itatóvizük. (ügy van.!.ballelől.) Tessék már most egy szerencsétlenséget, egy tűzesetet elképzelni! (Ügy van ! baljelől.) És ilyen viszonyok között az előadó ur még mint rendkivüliséget emeli ki, hogy az eddigi százezer koronát felemelték további 50,000 koronával, (Halljuk! Halljuk !) Hiszen, hogy tovább ne menjek, legprimitívebb életszükségletünknek kielégítésére elengedhetetlen a viz. (ügy van ! baljelől.) Generácziók, a magyar nemzet fizikai és gazdasági megerősödése íügg ettől, a mi többet ér minden Mannlicher-szuronynál, minden gyorstüzelő ágyúnál és minden pánczélos hadihajónál, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha még egy pillantást vetek a néjúskolákkal összekötött népfürdői intézmény megvalósításának kérdésére, a mely elemi követelménye az egészségügynek, valóban — látva ezt a 170.000 koronát — csak ismételhetem, hogy difficile est satiram non scribere. (ügy van ! baljelől.) Megtartom szavamat, nem veszem tovább igénybe, a t. ház szives türelmét, (Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) hanem befejezem előadásomat és ismétlem, hogy bizalmatlanságomnál fogva, melylyel a kormány iránt viseltetem, nem fogadom el a belügyi tárcza költségvetését. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsobaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra ki következik? Szász Károly jegyző : Cserny Károly ! Cserny Károly: T. képviselőház! Csak egy igen rövid kérést akarok intézni a t. kormányhoz. Ezt a kérést kénytelen vagyok beleilleszteni a belügyi költségvetés általános vitájába, mert olyan költségvetési tétel, a melyre az vonatkozik, nem foglaltatik ez előirányzat részletei között. Bő megokolásra, vagy egyáltalában megokolásra nincs is tulajdonképen szükség, mert a főváros szabályozásának és a fővárosi éjátkezéseknek ügyét akarom röviden szóvá tenni és erre vonatkozólag akarok kérést intézni a t. belügyminister úrhoz. Általános az a meggyőződés és nincs is eltérés arra nézve, hogy a főváros szabályozása és fejlesztése évtizedek óta igen rossz mederben folyik. A fennálló tervek szerint sem terek, sem gyermek-játszóterek, sem ligetek, sem általában olyan közterületek, a melyek megfeleltek volna a lakosság rohamos szaporodásának, nem létesíttettek, sem pedig — a mit utoljára kell hagynom — az esztétikai követelményeket nem elégítették ki legkevésbbé sem. Beszélünk és akcziókat indítunk a tüdővészesek szanatóriumának létesítése érdekében, ankéteket tartunk a gyermekek testi neveléséről, és e mellett azután olyan építkezés folyik az ország fővárosában, a mi mindennek megvalósítását nemcsak lehetetlenné teszi, hanem a legsúlyosabb, ellensúlyozni szándékolt bajokat előidézi, ugy, hogy azt lehet mondani, hogy a főváros ezen a téren ma Európában, talán az egész világon unikumszámba megy, annyira nincs ezekről a fontos dolgokról gondoskodás. Épen tegnap egy könyv került a kezembe, a hol azt olvastam, hogy már Julius Caesar végrendeletében igen nagy területű kertjeit a római népnek hagyományozta. A fejedelmi családok e tekintetben mindenütt a nagyvárosokról gondoskodtak. Azelőtt a fővárosok leginkább a fejedelmi családok székhelye körül keletkeztek . . . Preszly Elemér: A hol nemzeti fejedelmek voltak ! Cserny Károly : . . . . ott, a hol nemzeti fejedelmek voltak, keletkeztek nagyvárosok, és ezek a fejedelmek mindenütt fővárosaikban nagy területeket ajándékoztak nemzetüknek közkertek czéljaira. A hol nem voltak abban a helyzetben, hogy ilyen előzmények folytán közkertek birtokába jussanak, mint pl. Amerikában, ott minden város legelső teendői közé tartozik, hogy nagy előrelátással és gondossággal közterületeket szerezzen és azokat mentesítse a beépítéstől. Például New-York városa a central parkot, gondolom, mintegy 340 acre területen létesítette, még pedig olyan időben, — ha jól vagyok értesülve, az ötvenes években — a mikor ennek ára olyan volt, mint most, az utolsó években hasonló czélra szerzett négy acre-nyi területnek az ára. A modern városfejlesztésnek, azt hiszem, az alfájához tartozik, hogy százezreknek nem lehet egy helyen lakást adni, nem lehet őket összezsúfolni, a nélkül, hogy az ifjúságnak kellő területeket bocsátanánk rendelkezésére. Lehetetlen, hogy az ilyen mulasztások nemzedékekre kihatóan, nemzedékek testi és lelki elsatnyulásával ne járjanak ; és a lakosságnak oly depressziójával, a karakternek oly depraválásával ne járjanak, a mely a legsúlyosabb aggodalmakat kell hogy felkeltse. A mint már a múlt évi közoktatásügyi költségvetés tárgyalásánál jeleztem, az ifjúságnak egy nagy része tulaj donképen börtönben tölti az egész idejét, nincs neki terrénuma, nincsen köztér, a hol játszhatnék, játék nélkül pedig a gyermek nem exisztálhat. Ezek olyan súlyos hibák, t. képviselőház, a melyeknek javításáról végre-valahára gondoskodni keU, vagy legalább is el kell kezdeni a javítást, annyival is inkább, mert ezek az állapotok az utóbbi időkben még súlyosabbak. A képtelenségig elmegyünk a monstruózitásokban, a melyeket elkövetnek. Egészen szűk, néhány méternyi széles utczákon öt-hatemeletes házakat építenek és a mit másutt, külföldön már részben kiküszöböltek vagy a_ minek kiküszöbölése folyamatban van, azt kezdjük meg mi és megengedjük, hogy szűk utczákban óriási értékeket képviselő vagyon-objektumok keletkezzenek, ugy hogy ezen bajnak a jóvátétele mindinkább nehezebbé válik. Ebből a czélból az a kérésem a t. kormányhoz, hogy elsősorban a főváros építési szabályzatát sürgősen revízió alá vétetni méltóztassék. Nézetem szerint a ma fennálló alapokkal és anyagi eszközökkel, a melyek e részben rendelkezésre állanak, lehetetlen a bajokon segíteni. Azt hiszem, hogy ez okból czélszerű lenne egy várost szabályozó vagy, mondjuk, park-alapot létesiteni, a mely