Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-290

236 290. országos ülés 1911 november 16-án, csütörtökön. hozzáfogott a szervezeti kérdés rendezéséhez is, és én csak az erőteljesebb szervezeti változásokat bátorkodom figyelmébe ajánlani. Lehetetlen, hogy a mai czentralisztikus rendszer mellett a ministerium, az igazgatóság, az üzletvezetőségek irtózatos központosítási irányzata mellett a biirokráczia felül ne kerekedjék, lehetetlen az államvasutakat a mai rendszer mellett igazán üzleti szellemben kezelni, a mely üzleti szellem nélkül az állapotokat megjavítani igazán nern lehet. (Általános helyeslés.) Hogy én ezeket nemcsak ma mondom, a mikor más kormány felelős az ügyek viteléért, legyen szabad a magam igazolására, a szemrehányások elkerülésére két rövid idézettel fárasztanom a t. házat. Már 1909 Julius 29-én, tehát a volt kormány idején a következőképen nyilatkoztam az államvasutak bajairól (Olvassa) : »Államvasutunk, sajnos, oly állapotban van, hogy ha további nagy befektetésekkel és a szükséges szervezeti intézkedések gyors keresztülvitelével nem sietünk segítségére, de egyúttal nem kezeljük azt a legerélyesebb kézzel, akkor rövid időn belül igen-igen komoly bajok állhatnak ott be, a melyek azután természetes kihatásuknál fogva nemcsak az állam pénzügyeire, de az egész közgazdasági életre oly súlyos következményekkel fognak járni, melyekért lehetetlen lesz a felelősséget vállalni. A beruházási szükségletet illetőleg készen áll egy tíz évre részletesen megállapított terv. Minden előkészület meg van téve annak tervszerű keresztülvitelére, de ez legalább 700—800 millió korona befektetést fog igényelni. Első helyen áll e tekintetben a budapesti pályaudvarok kérdésének megoldása, mely szintén teljesen elő van készítve. Ez ugyan helyi jelentőségűnek látszik, de valóban országos jelentőségű. A míg ez meg nem oldatik, addig a forgalom lebonyolítása hiu ábránd. Ennek elhalasztása egyenesen katasztrofális lehet az ország egész vasúti forgalmára«. Majd a szervezetet illetőleg itt a t. házban a múlt kormány első beruházási programmja alkalmával voltam bátor a kormány nevében a következőket kijelenteni (olvassa): »Ha bajok vannak, azok másból származnak, abból, hogy ma az államvasutak igazgatásának rendszere ugyanaz, a mi 20 év előtt volt az akkori kis hálózatnál. Ma egy óriási, majd 17.000 kilométert felölelő hálózat ugyanazzal a czentralisztikus rendszerrel kezeltetik, a melylyel az akkori kis hálózat. De ha az államvasuti igazgatás túlságosan czentralisztikus, ugy annak nyomai sokkal messzebb vezetnek magában a ministeriumban. Évek folyamán át a ministerium felszívta az igazgatóság hatáskörét, a minek természetes folyománya volt az, hogy az igazgatóság viszont felszívta az üzletvezetőség, az üzletvezetőség pedig az alsóbb fokok hatáskörét, és így kialakult az a képtelen helyzet, hogy a ministeriumnak a vasutigazgatás terén apró-cseprő ügyekkel kell foglalkoznia, és természetesen még apróbbakkal az igazgatóságnak. Ennek a következménye, hogy az ügyek nem intéztetnek el azzal az intenzivitással, a melylyel azokat intézni kellene. Sokszor, t. ház, bizony bekövetkezik az, — hogy egy közmondással éljek — hogy a fától nem látni az erdőt.« Ugyanez az álláspontom ma is. Épen azért arra kérem a t. képviselő urakat és a t. kormányt, méltóztassék ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ezeket a kérdéseket dűlőre juttatni, mert ezeken fordul meg államvasutunk egész teljesítőképessége. Ha ehhez méltóztatik még a t. kormánynak egy részletkérdést is a maga tárgyalásai körébe bevonni, azt a részletkérdést, a mely a vaggonforgalom gyorsabb lebonyolítását előmozdítani alkalmas, t. i. a személyzetnek jutalomban való részesítését, a személyzetnek az üzleti eredmény előidézésébe való bevonását, a maga anyagi érdekeltségét, a mint pl. Dánia ezt igen szépen megoldotta, a mint Olaszország is foglalkozik vele ; ez, azt hiszem, igen nagyban hozzá fog járulni nemcsak az államvasutak teljesítőképességének, de pénzügyi eredményeinek megjavításához is, mert hisz méltóztatnak mindennap láthatni az állomásokon, hog}^ bizony ritka tisztviselő az, a ki azzal törődik, hogy egy vaggon egy napig, két napig, vagy három napig áll-e azon az állomáson, (ügy van !) Teljesiti a maga kötelességét minden tekintetben, de nem ugy, a mint azt az intézetnek anyagi érdeke fokozottabban megkövetelné ; egyszerűen teljesiti azt a kötelességet, a melyet minden tisztviselő teljesít a fizetéseért. Ezt a gondolatot bátorkodom a t. kormány figyelmébe ajánlani és ezzel át is térek a tarifaemelés kérdésére. Bár nem lehet tagadni, hogy teljesen jogos a kormánynak az a törekvése, hogy az államvasút kihozza azokat a kamatokat, a melyek befektetett tőkéi után előállottak, hogy az állam az államvasuti rendszerre közvetetlenül legalább reá ne fizessen, mindazonáltal a mostani tarifaemelést őszinte sajnálattal hallom. Ugy látszik, befejezett dologgal állunk szemben. A pénzügyminister ur kijelentette a pénzügyi bizottságban, hogy neki azokra az összegekre, a melyeket a tarifaemelésből vár, szüksége van. De talán lehet még a tarifaemelés módozataira nézve még kérést intézni a t. kormányhoz, a mely talán figyelembe volna vehető. Mi is — t. i. az előző kormány — emeltük a tarifát, és akkor is felmerült az a terv, hogy azon százalékos összeg erejéig emeljük, a melyet a szállítási adó kér>visel, t. i. 5—7 százalékig. Nem abból a szempontból, t. ház, a mely ujabban felmerült, hogy a szállítási adót bele kell kalkulálni a tarifába, ez tudom, hogy vitás kérdés, — de Baross óta, a mióta az uj tarifarendszer behozatott, sohasem állíttatott az, hogy a váltakozó kormányok a tarifákba az adót nem vették volna bele, Olyan fényes financziáink sohasem voltak, hogy ha ma körülbelül 25—30 millióra teszem a szállítási adót, ezt az állam a közönségnek elengedhetné. De eltekintek ettől, csak hangsúlyozni kívánom, hogy mi is foglalkoztunk a százalékos tarifaemeléssel, de rájöttünk annak hátrányaira és akkor tárgyalásokba bocsátkoztunk magával a