Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-290

29Ö. országos ülés 1ÖH november 16-án, csütörtökön. 233 közei. Vagyis, t. ház, a mellett, hogy mezőgazdaságunkat nagy arányokban kell fejlesztenünk, belterjesebbé kell tennünk, többet kell termelnünk ugyanazon területen, a mellett hogy malomiparunkat is a kenő védelemben kell részesítenünk : ezeket az iparágakat kell elsősorban fejlesztenünk, mert méltóztassék elgondolni, milyen hatása volna annak, ha azt a 400 millió korona értékű textilárut magyar munkások és magyar iparosok termelnék. (Igaz ! ügy van ! a jobb- és a (baloldalon.) Midőn ezeket az eredményeket a t. ház elé állítom, legyen szabad a t. kormány figyelmét egy hatalmas iparfejlesztési eszközre felhivnom, arra az eszközre, melyet a természet nyújtott nekünk a vizierők képében. T. ház ! Egy nagy természeti kincs a pénzügyminister ur kezében — tegnap méltóztattak erről röviden beszélni — a földgáz. Nagy területen, Erdélyben, remélhetőleg előbb-utóbb kedvező eredményekre fog vezetni iparilag is és más irányban közgazdaságilag is az az akezió, a melyet a t. pénzügyminister ur e téren megindított. De ott vannak, t. ház, a mi hegyi vizeink, ott van az a nagy természeti kincs, a mely óriási jelentőségű közgazdasági szempontból. Nem ajánlhatom elég melegen a t. kormány figyelmébe, hogy méltóztassék reátérni, méltóztassék odahatni, hogy hegyi vizeink tárolva, felfogva értékesíttessenek közgazdaságunk nagy előnyére. Egy kis összehasonlítás mutatja, milyen szegényesen vagyunk képviselve a kulturállamok sorában a vizierő felhasználása tekintetében. Szemben Francziaországgal, a mely vizierejének 33%%-át, Olaszországgal, a mely 13, Ausztriával, a mely 12, Norvégiával, a mely 11, Svájczczal. a mely 11, Oroszországgal, a mely majdnem 7, Svédországgal, a mely majdnem 6%-át a maga felhasználható vizierejének értékesiti már iparilag, mi, t. ház, mindössze szinte nyomorúságosan 1'83%-át értékesítjük annak a felhasználható nagy természeti kincsnek, a mely bőségesen áll rendelkezésünkre. Hogy ez az iparban mit képvisel, t. ház, arra nézve méltóztassék figyelembe venni, hogy 1908-ban az elektro-kémiai iparban egymagában 490.000 lóerő volt Európában képviselve és ebből 450.000 lóerő vizierő volt. Ez egy óriási tér az iparfejlesztés számára, különösen lia elég olcsón tudjuk szolgáltatni. Svédországban a Nottodeni műtrágyagyárnál — nitrogén, salétromsav — egy vizi lóerő a telep helyén 15 koronába kerül. Nálunk természetesen a mi hegyi vizeink természete, s földrajzi fekvése szerint, a melyek nagyobb építkezéseket igényelnek, ilyen olcsón nem, sőt talán a kétszeres árban sem fogjuk azt megszerezhetni. De még akkor is aránytalanul olcsóbb minden más rendelkezésre álló motorikus erőnél. Már pedig egy igen fontos feltétel, hogy lehető olcsó motorikus erőt nyújtsunk az iparnak ; az uj berendezésű gyárakkal akkor tudjuk a versenyt felvenni. KÉPYH, NAPLÓ 1910 1915. XII. KÖTET. Hogy miképen érik el a vizierő értékesítését, arra nézve legyen szabad utalnom arra, a mit nálunk is követni kellene, hogy t. i. a völgyzárgátak létesítése az, a mit a kormánynak minden rendelkezésére álló eszközzel elő kellene mozdítania. Ez az ut az, a melyet a külföld követett. Németországban 100 milliónyi befektetések létesültek e czélra ; Svájczban a nagyipar, akár a gépipart, akár az elektrotecknikai ipart, akár a 40.000 szövőszéknél többet foglalkoztató háziipart méltóztatnak tekinteni, mind ez alapon létesült és ez alapon áll fenn. Ez az az ut, a melyet követnünk kell, de természetesen állami eszközök nélkül ez teljesen lehetetlen, mert azt a nagy befektetést, a melyet ez igényel, a magánvállalkozás egyedül nem biztosithatja. És hogy nemcsak mi kiáltunk állami támogatásért e téren ; hogy ezt a czélt más országok is csak az állam eszközeivel érik el, arra nézve legyen szabad hivatkoznom Poroszország és Ausztria e téren klasszikus példájára. Poroszország a völgyzárgátak teljes építési költségét, ott, a hol azokhoz közgazdasági érdekek fűződnek, teljesen kamatmentes kölcsönökkel biztosítja, Ausztriában pedig egy 6,600.000 korona költséget igénylő völgyzárgáthoz az osztrák kormány, illetve a tartomány csak a következő segélyeket nyújtotta : A Görlitzer-Neisse-forrás területén létesült egy völgyzárgát, a mint emlitém, 6,600.000 korona költséggel. Érdekelte az osztrák ipart és földmivelést egyaránt. Az építési tőkének 20—20, tehát összesen 40%-át részben az állam, részben a tartomány vissza nem térítendő segély formájában nyújtotta ; az építési tőkének 10—10-%át az állam és a tartomány kamatmentes kölcsönben adta. Minthogy pedig ez, mint voltam bátor emliteni, Porosz- és Szászország területét érintette vízszabályozási szempontból, a porosz kormány és a szász kormány szintén anyagi segélyt nyújtott, kereken 500.000 korona erejéig, ugy hogy egy 6,600.000 koronát érő, illetőleg ennyibe kerülő völgyzárgát kajDott 3,100.000 korona vissza nem térítendő segélyt és 1,320.000 korona kamatmentes kölcsönt, vagyis marad körülbelül nem egészen 20%-a a költségeknek a magánvállalkozás terhére. Méltóztatnak látni, hogy egész más fejlesztési eszközökkel dolgoznak ott, a hol az ipar becsét és jelentőségét közgazdasági szempontokból kellően méltányolják, mint mi azokkal az igazán — bocsánat a kifejezésért — nyomorúságos eszközeinkkel, a melyekkel akár a gyáripart, akár a kisipart támogatjuk. De nem folytatom a gyáriparra vonatkozó észrevételeimet és fejtegetéseimet. (Halljuk ! Halljuk ! baljelöl.) Itt csak egész röviden utalnék az állam iparfejlesztési irányzatának második részére, a kisiparra. Ha komoly iparfejlesztési akcziót akarunk, — és akarnunk kell, mert nem akarnunk nem is lehet — akkor nem szabad elzárkóznunk a kisipar nagy szocziális, nemzeti és gazdasági jelentőségének méltánylása elől. A hány kisipari 30