Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-290

S9Ö. országos ülés Í91Í november 16-án, csütörtökön. 231 Iparoktatásunk egy szilárdan megalapozott intézmény, a mely ugy az abban működő személyzet tekintetében, mint ama működés erőteljességét illetőleg ma már európai szinvonalon áll. Ma már nemcsak mi megyünk külföldre iparoktatási intézményeket tanulmányozni, kanem évek óta a külföld is jár mikozzánk, és mondkatom, osztatlan elismerés kiséri Európaszerte a magyar iparoktatás intézményét. Ha tehát azt a pártolást látjuk, a melyben a t. kormány a maga működése óta az iparoktatást részesiti, továbbfejlesztve az intézményt és a mostani költségvetésben is uj iskolák alapját vetve meg, csak azt a reményt táplálhatjuk, hogy ezt az irányt az uj kereskedelemügyi minister ur is magáévá teszi és ezt az intézményt, s annak személyzetét szeretetteljes gondozásába fogja venni. Behatóbban akarok foglalkozni magának az iparfejlesztésnek kérdésével, mely, sajnos, az utóbbi időben teljesen megrekedt, (Ugy van! balfelöl. Ellenmondás jóbbfelől.) Sajnos, de ha tárgyilagosak akarunk lenni, — és közgazdasági kérdésekből kapcsoljunk ki minden politikát, (Helyeslés baljelöl.) ismerjük el, hogy a közgazdasági kérdéseket csak önmagukért kell tárgyalnunk — akkor be kell ismernünk, hogy az iparfejlesztésnek ez a megrekedése tulajdonképen már az előző kormány utolsó évére vezethető vissza, a mennyiben az akkori politikai és kormányválságok egész sorozata megakasztott minden közgazdasági tekévenységet, jeléül annak, hogy az egészséges közgazdasági fejlődésnek alapfeltétele, hogy a politikai viszonyok konszolidáltak legyenek. Ha tehát valaki tárgyilagosan akarja iparfejlesztésünk megakadását birálni, nem zárkózhatik el azon tény elől, hogy iparfejlesztésünk fennakadása a maga tulajdonképeni és kezdő okát politikai bizonytalanságunkban találja, a melyből végre-valahára ki kellene jönnünk, hogy egy nagyarányú közgazdasági politikát folytathassunk. (Helyeslés a közéfen.) Az iparfejlesztés tekintetében egy nagy kérdés az, a mely a kritikát különböző irányban foglalkoztatta, nevezetesen, hogy az állami iparfejlesztés — értem alatta a szubvenezió-rendszert — helyes-e vagy nem. E téren a legkülönbözőbb felfogásokkal találkozunk, nem ritkán a legélesebb elitélésekkel. Ha van valaki, t. ház, a ki azt hiszi, hogy a szubvenczió-rendszer a legideálisabb rendszer, — jómagamat sem véve ki, a ki ezzel a rendszerrel azonosítottam magamat — az nagy tévedésben van. A szubvenczió-rendszer egy szükségképeni kisegitőeszköz másnak hiányában, a mely specziális viszonyaink között, midőn semmiféle vámvédelmet iparunknak nyújtani nem tudunk . . . Lovászy Márton : Közös vámterület mellett! Szterényi József: . . . egy eszköz, a melyre — a közbeszólásra mondom — az irányitás szempontjából még önálló vámterület esetén is szükség lenne, oly eszköz, a mely a nagy osztrák ipart a XVIII. század elején megteremtette. Hock János: A cseh ipart! Szterényi József : Igen, a cseh ipart. . . olyan eszköz, a melyhez annak idején a német államok is folyamodtak vegyes specziális iparágaiknak megteremtése végett és a melyre ujabban megint visszatérnek nagyobb ipari államok is. Az állami iparfejlesztés rendszeréről és eredményéről volt szerencsém itt a t. házban több Ízben nyüatkozni; akkor a magam adatait használtam fel, mert más adatok nem álltak rendelkezésemre, ma abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a jelenlegi kormány adataira hivatkozhatom és kétségtelen előttem és azt hiszem mindenki előtt, hogy lényeges változást idéz elő a kritika szempontjából, ha a mostani kormány adatait veszem a birálat alapjául, azokat az adatokat, a melyeket a boldogult kereskedelmi minister ur a kritika gyakorlása szempontjából összeállít/tátott, személyről-személyre, t. i. gyárrólgyárra szóló bírálatot gyakoroltatván szakközegeivel az 1881 óta nyújtott állami segélyekről és az egész 30 éves akczió eredményeiről. Ennek a vizsgálatnak eredményét a kereskedelmi minister ur közzététette a ministerium hivatalos lapjában, a Közgazdasági Értesítőben, és így azok az adatok, a melyekre itt hivatkozom, immár ezen hivatalos adatok. Ezen adatok szerint 1881-től 1910-ig 296 gyár részesült pénzsegélyben, engedélyeztetvén erre a czéka 41 millió korona, 51 gyár kölcsönben 3 millió koronával és 360 gyár gépsegélyben 5 millió koronával. Összesen tehát engedélyeztetett 49 millió. Mártonffy Márton: Mikor engedélyezték a legtöbbet ? Szterényi József: Tizenöt év óta, az utolsó 15 évre esik ennek háromnegyed része — ha kíváncsi a t. képviselő ur. Ennek a segélyezésnek ellenföltétele volt 150 millió korona állótőke befektetése — a forgótőkén kívül, a melyet körülbelül ugyanannyira veszünk fel, de a mely nem mutatható ki pontosan, ennélfogva nem is köthető ki — és 53 ezer munkás alkalmazása. Már most ugyanez a hivatalos kimutatás azt is feltünteti nagyon bölcsen és okosan, hogy hogyan használtatott fel ez a segély és mi veszett el belőle. Elveszett 296 szubvencziós gyárból 26 gyár, a mely megszűnt, összesen 8.8 százalék. Kijelenthetem azonban, bármilyen örvendetes még így is az eredmény, a megszűnt gyárak közt egyetlenegy nagyobb gyár sincsen, mind kisebb vállalkozás, a mely vagy szakértelem, vagy tőke nélkül kezdte az üzemet, ugy hogy okszerűleg be kellett következnie annak a katasztrófának, a mely azokat elsodorta. Az összes elveszett segély pedig mindössze 436.150 korona, vagyis 1.1 százalék. A 367 segéryből mindössze 21 gyártól vétettek vissza az adományozott gépek, a mi 5.8 százalék, mindössze 290.000 korona értékben, és végül az 51 kölcsönben részesülő gyárnál 241.000 korona veszett el, vagyis 8.3 százalék,