Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-288

200 Í88. országos ütés 19Ü november li~én, kedden. kozás, hogy az esküdt, különösen főben járó bünperekben a kegyelmezési jogot összecseréli a bíráskodás jogával, holott a kegyelmezési jog nem a bíráskodásnak, hanem Ö felségének alkotmányosan fentartott joga. (ügy van I) Egyik nagy hibája esküdtszéki institucziónknak az, hogy a rágalmazási és becsületsértési perek olyan fórum elé utaltattak, a hol azoknak lebonyolítása költség- és egyéb szempontból abszolúte nem indokolt, és én csak a régmúlt harczaira utalok, utalok arra, a mikor Erdély Sándor igazságügyi ministersége idejében az eüenzéken talán magam voltam ki állást foglaltam a minister támogatása mellett a tekintetben, hogy ezek a perek ne tartozzanak az esküdtbíróság elé, hanem a törvényt alkalmazó rendes bíróság elé. Talán ha mélyebben bocsátkoznám bele, a mostani minister urat is meggyőzhetném róla, hogy ez volt a helyesebb álláspont. De én ezzel kapcsolatban csak arra akarom a t. ház szíves figyelmét felhívni : ha a sajtó terén felmerülő rendkívüli aggasztó visszaéléseket méltóztatnak napról-napra látni; ha méltóztatnak látni, miként vált kótya-vetye tárgyává az egyéni becsület, a családi szentély, a tulajdon és minden, a mi szent: akkor, t. képviselőház, talán mégis elérkezett az ideje, hogy aggódó lelkiismeretességgel közelítsük meg azt a kérdést, miként lehet a sajtószabadság igaz alkotmánykincsének tiszteletben tartott megbecsülése mellett a sajtóvisszaélések ellen a nemzetet és annak jövendőjét megmentem. De az erkölcsnek azt a pusztulását, a melyet mi ma látunk, nem szükséges statisztikákkal demonstrálni. Méltóztassanak megnézni akármelyik napisajtót ma, nem is említeni a pornografikus sajtót ; annyi jelensége mutatkozik a sajtó terén állitásom igazságának, hogy t. i. a sajtó rna, különösen a napisajtó tekintetében tulajdonképen üzleti kérdéssé lett. Nem ritkán az egyéni becsület és a családi szentély tőkésittetik és használtatik üzleti czélok szolgálatában. Sümegi Vilmos : Nem lehet általánosságban mondani! Polónyi Géza: Nem általánosságban mondom. Épen azért állitom, hogy magának a tiszteletreméltó sajtónak fog leginkább érdekében állani, hogy ezektől a parazitáktól szabadítsuk meg az államot és a társadalmat addig, a mig nem késő. Már most, t. ház, a mélyen t. igazságügyminister urnak a kúriai bíráskodásról nagyon keveset akarok mondani. Ez egy rendkívül érzékeny kérdés. A kúriai bíráskodás behozatalánál épen egyik aggodalom az volt, hogy be fog következni az, a mikor pártérdekek szolgálatában fog a bírói tekintély kritika alá kerülni. Ettől én óvakodni akarok és óvni akarom a t. képviselőházat is. De, t. ház, hogy a kúriai bíráskodás az ítélkezésnek mai eredménye szerint nem szül közmegnyugvást, sőt közaggodalomra ad okot . . . , Darvai Fülöp: Miért ? Lovászy Márton: Es közfelháborodásra! j Polónyi Géza : Én ezt a súlyos kifejezést nem akarom használni. Hajós Kálmán: Igazságosan ítél! Elnök : Csendet kérek ! Polónyi Géza: Annyi bizonyos, hogy legalább is gondolkozóba ejthet bennünket abban a tekintetben, hogy talán megint nem az a bíróság, hanem a helytelenül megalkotott bíráskodási törvény, az eljárás az, a mely megnyugtató eredményeket nem szülhet, mert magát a birót szubstituálja a törvényhozás helyébe; önmagunkra vessünk tehát. Egy kúriai bíráskodási eljárás van, a mely lehetővé teszi, hogy egy megszorított képviselő ellenfelének költségére lemondhat és menekülhet az eljárás minden konzekvencziái alól, van egy törvény, a mely lehetővé teszi, hogy 5—10 tanú helyett akár 20.000 tanút hallgassanak ki, egy ilyen eljárás nem válhat be, megnyugtató eredményeket egyáltalában nem hozhat. De talán öndicsekvés nélkül legyen szabad mondanom, hogy gondoskodni akartunk arról, hogy megfelelőíeg módosittassék. Nagy, fáradságos munkát szenteltünk e kérdésnek. Ott fekszik ma is az igazságügyminister urnái a kúriai bíráskodásnak ankettezése utján, szakférfiak meghallgatásával megállapított eredménye. Ministertanácsba is bevittem. Akkor azonban találkoztak jogtudósok, a kik megakadályozták e törvényeknek létesítését azon az alapon, mert azt mondták, hogy a választási reform úgyis napirenden lévén, először azt kell megcsinálni és azután csináljuk meg a kúriai bíráskodásról szóló törvényt. Hát, t. képviselőház, hogy kettőnk közül melyik volt előrelátóbb : én-e vagy azon barátaim, a kik ezen állásponton voltak, az eredmény igazolja. Az eredmények — talán nem szükséges, hogy bővebben részletezzem azokat — igazolják azt az álláspontot, hogy igenis szükség lett volna, sőt szükséges lenne ma is a helyes kúriai bíráskodásról szóló eljárási törvény megalkotására annál is inkább, mert hiszen azt a törvényt egy megalkotandó választási reformmal nagyon egyszerű novelláris eljárás utján mindig összhangba lehet hozni, (ügy van! a szélsőbaloldálon.) Arra pedig, hogy egy állam olyan fontos kérdésben, a minő a képviselőválasztás kérdése, fenntartson egy ilyen törvényt, a mely magát a legfőbb bíróságot is a politikai pártoskodás gyanújába hozza, semmiféle szükség nincs. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldálon.) Azonkívül szinte természetesnek tartom a bírák részéről megnyilatkozó azt az óhajtást, hogy szabadulni akarnak ettől a rájuk nehezedő rettenetes tehertől. Darvai Fülöp: De nem politikai okokból! Polónyi Géza: De a munka okából. Mert hiszen nem birói feladat az tulaj donképen ; hiszen tetszik tudni, milyen rettenetes kínokon megy ott keresztül az az előadó, midőn neki 20.000 tanúvallomást kell reprodukálni egy ülésen. T. képviselőtársam a gyakorlatból tudja, hogy vért izzad az a bíró. (ügy van! jobbfelől.) Hogy az ilyen eljárástól menekülni akarnak, azt én csak termé-