Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-288

"288. országos ülés Í9ii november li-én, kedden, 151 meg — nem tudom, hogy ez a csere legitimálni fogja-e a jövendő eredményeit. Hogy e helyzet kesze-kuszaságát még egy körülménynyel kiemeljem, rá kell mutatnom arra, hogy a napi sajtó még Őfelsége személyét is belevonta. Méltóztatnak olvasni, hogy ennek a létrejött fegyverszünetnek az egyik félhivatalos kommünikéje szerint Ö felsége örül, a másik szerint nem örül. Székely Ferencz igazságiigyminister: Meg van czáfolva ! Senki sem tudja ! (Zaj. Elnök csenget.) Polónyi Géza: Hiszen épen erről beszélek. Én azt hiszem, minden további kommentár mellőzésével szabad azt a konkluzumot levonnom, hogy mind a két kommünikének igaza van. a mennyiben felteszem azt, hogy Ö felsége feltétlenül örvend annak, hogy a költségvetés sima letárgyalása biztositottnak látszik, és feltétlenül nem örül annak, hogy a hónapok óta feleslegesen és hiába forszírozott véderő javaslat most már csak félerővel kerülhet napirendre, sőt annyival sem, a mennyiben annak napirenden való állandó tartása tényleg szünetel. Mindezeket én csak azért mondom el, hogy egy helyzet van, a melyben tanácstalanul állunk ma még, ha az elvek teréről lesiklunk. Olvasom azt is, — és erre mindjárt reflektálni is fogok — hogy igen t. barátom Justh Gyula, a mi már nem is újság a házban, felszólítja a házat és illetőleg a nemzetet arra, hogy igyekezzék a liberális és konzervatív táborok külön való egyesítése mellett a nagy problémákat megoldani. Justh Gyula t. barátom szabadkai beszédéből azt kellene következtetni, hogy ez a csoportosulás a választói reform érdekében lehetséges is. Ez a felszólítás nem is uj. Ebben a parlamentben elhangzott már onnan a munkapárt padjairól, gondolom Antal Géza t. képviselő ur részéről, én azonban engedeknükkel annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy ez csak kegyes óhajtás, a melynek gyakorlati tartalmat a mi életünk, politikánk, történelmünk abszolúte nem adna. A liberális és konzervatív alapon való csoportosulás eszméje elsősorban megkövetelné, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus politikai programmok szempontjából kellőleg definiálva és törekvéseire nézve kodifikálva legyen. Ez a definiczió más országokban sem sikerült, nálunk sem sikerült és bizonyára igazat fognak nekem adni, hogy a liberalizmus és konzervativizmus kérdésének nemcsak minden államban, de úgyszólván minden kérdésben más és más a jelentősége, más és más a jelszava. Megpróbálták Magyarországon is az irodalom terén a liberalizmus és a konzervativizmus definiálását. Asbóth János volt képviselőtársunk igen értékes munkát irt erről a kérdésről és végül ő maga is kénytelen volt elbúcsúzni ettől a témától, mint olyantól, a .mely Magyarországon megoldhatatlan. De gyakorlati eredmények mutatják, hogy sehol a világon a választójog reformálása a pártoknak liberális vagy konzervatív alapon való szervezését maga után nem vonta és illetőleg azokat meg nem előzte. Méltóztatnak látni, Angliában a liberális és a konzervatív áramlat és a két nagy pártnak egymással szemben való állása sokkal előbbeni keletről való, mint a választási reformnak általános szavazati jog alapján való keresztülvitele. Más államokban pedig abszolúte nem következett be, hogy a pártok az ő történelmi és gazdasági alapjaikat a választói reformnak ilyen vagy olyan megalkotása okából megváltoztatták volna. Nem szükséges mondanom, hogy a magyar jDarlamentben a választói reform a liberális és konzervatív áramlatoknak különválására már csak azért sem lehet alkalmas, mert hiszen minden párton — ezt joggal mondhatjuk — a választói reform tekintetében fi legtúlzóbb szélsőségek találkoznak, a mondjuk, moderátusabb, vagy mondjuk reakczionáriusabb álláspontokkal is. Es, t. ház, a mi történelmünk és pártéletünknek múltja, bármint igyekezzünk szabadulni annak nyűge alól, nem a saját jószántunkból, rajtunk kivül álló tényezők és mindenek felett államjogi viszonyunk okából egyenesen rákényszeritenek bennünket arra, hogy mi közjogi alapon álló pártokként mérkőzzünk egymással. Nem mondom, hogy szerencsés dolog, de kényszerű dolog, és mindaddig, mig maga a magyar nemzeti állam függetlenül kiépítve nincs, ez nem is lehet, nem is lesz másként. Hiszen, t. ház, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus szempontjából csak egy példára utaljak, a függetlenségi és 48-as párt évtizedek során át szemben állt egy magát szabadelvűnek nevezettpárttal. De méltóztassanak nekem megengedni, levonhatta volna-e valaki azt a konzekvencziát, hogy a függetlenségi párt nem volt liberális, vagy kevésbbé volt liberális, mint a szabadelvű párt ? Hiszen ha a liberalizmus és a konzervativizmus szempontjából állitjuk mérték alá a kérdéseket, Irányi Dánielnek vagy mondjuk egy Helfy Ignácznak liberalizmusát talán szabad mindig odaállitanunk Tisza Kálmánnak és társainak liberalizmusa mellé ? Nyilvánvaló tényként tehát levonhatom azt a konzekvencziát, hogy a múlt abszolúte nem zsenirozta a pártokat abban, hogy habár.a közjogi vonalak köztünk megvoltak, a liberalizmus tekintetében való csoportosulást egyszerűen lehetetlennek tartottuk, mert számtalan más kérdés van napirenden, a melyek köztünk választóvonalat képeznek. Hiszen, ha szabad egész eszmemenetemnek illusztrálására egy konkrét példát felhoznom, mit szólanánk hozzá, ha egy napon, mondjuk Justh Gyula igen t. barátomat és gróf Batthyány Tivadart együtt találnánk egy pártban Várady Zsigmond t. barátommal és Antal Géza t. képviselőtársammal ? Gr. Batthyány Tivadar: Csak a választói jogot akarjuk megcsinálni ! Polónyi Géza : Erre a kérdésre, elhiszem, lehetséges ez ; a választójog kérdésében elfoglalt álláspontban lehetnek egységesek, de itt van. a. vámteriüet és az önálló bank nagy kérdése : a legelső