Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-286

3Ä$. országos ülés 1911 november 11-én, szombaton. isi pénzügyi és közjogi kifogásokat, a melyek mi reánk nézve ezt a javaslatot egyszerűen elfogadhatatlanná teszik, (Ugy van! Ugy van! a szélsóbaloldalon.) Ennélfogva én a jelen alkalommal inkább a kérdésnek pusztán politikai oldalával szándékozom foglalkozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Alkalmasnak vélem a jelen pillanatot erre azért, mivel a politikai küzdelem terén egy bizonyos nyugvóponthoz jutottunk, a mely nyugvópont alkalmas arra, hogy az eddigi harczra egy visszapillantást vessünk és egy tekintetet vessünk előre a jövőbe. (Halljuk ! Halljuk !) Meggyőződésem szerint ennek a javaslatnak sorsa olyan szoros összefüggésben áll az egész politikai helyzettel, hogy én annak tárgyalása közben nem térhetnék ki az elől, hogy bizonyos tekintetben a szorosan vett tárgy keretén túl is terjeszkedjem, és ezért kérem a t. házat, hogy ugy a mint előttem szólott több képviselőtársamnak megengedte, nekem is megengedni szíveskedjék, (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy a szorosan vett tárgyon bizonyos mértékben túlterjeszkedjem. A magam részéről Ígérem, hogy ezzel az engedélylyel visszaélni nem fogok. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Helyeslés jobbfelől.) Elnök : A t. ház ehhez hozzájárul. Lovászy Márton : Azt hiszem, t. ház, hogy a mikor mi itt a véderő kérdését tárgyaljuk, akkor ennek a háznak minden egyes tagja tisztában van azzal, hogy ez a kérdés a magyar politikai életnek bár egyik legfontosabb, de egyúttal legkényesebb, legizgatóbb és legkritikusabb kérdése. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azoknak az ellentéteknek, sajnos, hosszú sorozatában, a melyek a király és nemzet között fenforognak, a véderő kérdése az egyik legfőbb ütköző pont, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és pedig azért, mert a nemzet érzi azt, hogy államiságának teljessége, nemzeti önállósága itt, ezen a ponton szenvedi a legnagyobb, a legérzékenyebb, a legfájdalmasabb csorbát. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a kérdés egy örökké égő seb a nemzet testén; ez a kérdés a nemzeti lealáztatásnak és a nemzeti keserűségnek kiapadhatatlan forrása. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) E mellett nemcsak ezekkel a súlyos erkölcsi veszteségekkel, hanem számokkal, és pedig igen nagy számokkal megmérhető anyagi károsodással is jár a nemzetre nézve. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) S annál fájdalmasabb ez a seb a nemzetre nézve, mert a nemzet érzi azt, hogy nincs arra szükség, hogy ebben a kérdésben ezekben a léaláztatásokban és károsodásokban részesüljön. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A nemzet érzi azt, hogy ő azokat a kötelezettségeket, amelyeket a pragmatika szankció reá ruház, vagyis a kölcsönös védelemnek kötelességét egy , önálló hadi szervezettel vagy legalább is egy olyan hadi szervezettel, a melyben teljes mértékben érvényesül állami önállósága, nemzeti függetlensége s a melyben érvényesül a nemzetnek katonai géniusza, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) sokkal jobban tudná teljesiteni, mint a hogy teljesiti most, a mikor szemben áll azzal az előitéletes felfogással, a mely előitéletes felfogás szerint a kölcsönös védelemnek kötelessége csakis egy közös és mereven egységes szervezettel teljesíthető czélszerüen, a mely szervezet azonban ä nemzetnek szellemi és katonai géniuszát, állami önállóságát valósággal Prokrusztes-ágyba szorítja. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az egyik nagy ellentét, a mely a véderő kérdésében a nemzet és a király között félreértéseket, súrlódásokat okoz. (Igaz I Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A másik ok, a mely igen jelentékenyen esik a latba, az, hogy a véderőnek mostani szervezete, annak tervbe vett fejlesztése igen nagy, igen súlyos áldozatokat ró a nemzetre, a mely áldozatokra a mi meggyőződésünk szerint, de én hiszem azt, hogy a nemzet nagy többségének meggyőződése szerint is, nincs szükség. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Olyan áldozatokat ró a nemzetre, a melyek a nemzetet súlyosan megterhelik. És én ebben a tekintetben nem megyek el odáig, hogy azt állítanám, hogy ezeket az áldozatokat meg nem bírja. Én igenis akkor, a mikor a nemzetnek anyagi erejét elegendőnek találom arra, hogy a nemzet önálló gazdasági életet éljen (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) s könnyű szerrel kibírja azokat az átmeneti nehézségeket, a melyek a mostani függő helyzetből a gazdasági önállóságra való átmenet alkalmával bekövetkezhetnek, akkor nem állithatom s az igazsággal is ellenkeznék az az állitásom, ha azt mondanám, hogy a nemzet ezeket a kétségtelenül igen jelentékeny, igen nagy terheket egyszerűen meg nem bírja és azoknak terhe alatt összeroskad. De igenis állítom azt, hogy ezeknek a terheknek súlya alatt a nemzet fejlődése megbénul, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy a nemzet ezekkel a terhekkel szemben a maga kulturális és gazdaságkifejlődésére, a maga hátramarad ottságának eltüntetésére nem tudja azokat az anyagi eszközöket előteremteni, a melyek erre a czélra okvetlenül szükségesek volnának. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De, a mint mondottam, a nemzetnek az is az érzése és meggyőződése, hogy e terhek és áldozatok túllőnek azon a czélon, a melyet a nemzet a véderő fentartása tekintetében szem előtt tart. En ugyanis azt hiszem, hogy abban a tekintetben mindnyájan egyet értünk, hogy a magyar nemzetnek hódító czéljai nincsenek, nem is lehetnek, és ha lettek volna, ki kellene ábrándulnunk e czélzatokból, az után a nagyon szomorú politikai és gazdasági mérleg után, a melyet Bosznia és Herczegovina okkupácziója és anneksziója maga után vont, T, képviselőház ! Azt hiszem, ma már mindenki kénytelen beismerni, hogy ez a mérleg reánk magyarokra nézve nagyon szomorúan áll. Az a gazdasági haszon, a melyet mi Bosznia idecsatolásától és hozzánktartozásából merítettünk, egyrészt igen csekély, semmiesetre sincs arányban azokkal az óriási anyagi- és véráldozatokkal, a melyeket