Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-285
november ÍO-én, pénteken. 130 A országos ülés Wii i nak megengedni, ha őszinte örömömnek adjak kifejezést a felett, hogy a legizzóbb pártharczok közepette is a kormány és a pártok közül elsősorban a kormány háta mögött lévő többség, megragadta az alkalmat, melyet törvényes rendelkezések nyújtottak számára, hogy az országnak ezt a nagy érdekét, a költségvetésnek törvényerőre emelkedését biztosítsa. (Helyeslés a jobboldalon.) Abban a gondolatmenetben, a melyet a t. előadó ur követett, én is követem őt. Követem abban, hogy az 1912. évi költségvetés tetőpontja, befejező pontja a költségvetéseinkben eddig elért eredményeknek. Tényleg olyan számok jelentkeznek itt, a melyek — nem is beszélve a távoli múltról — egy évtizeddel ezelőtt talán ijesztőleg hatottak volna a legkomolyabb pénzügyi egyénekre is, azonban olyan számok ezek, a melyekből teljes megnyugvással lehet meriteni a tudatot, hogy kellő óvatosság és takarékosság mellett a magyar állam pénzügyi helyzete tovább haladhat ezen az utón rázkódtatások, veszélyek nélkül. (Helyeslés jobb/elő .) A t. pénzügyminister ur, illetve a kormány a költségvetéssel egyidejűleg beterjesztette az 1910. évi zárszámadást. Ennek adatai — eltekintve a horribilis végszámoktól, a melyekben azonban konverzionális műveletek eredményei is foglaltatnak — megint azt a tételt igazolják, a melyre t. barátom, az előttem szólott t. előadó ur is ezélzott, hogy a rendes kezelésnek mérlege pedig nincs megzavarva. Nemcsak nincs megzavarva, de a rendes bevételek feleslegei az átmeneti és beruházási kiadások egy részét is fedezik. De valamit jelez ez az 1910. évi zárszámadás, egy sajátságos körülményt, hogy az, a mit tulaj donképen veszélynek és bajnak tartunk, a költségvetés hiánya, az indemnitással való kormányzás bizonyos tekintetben rejthet előnyt magában. Ez épen a kiadások emelkedésére vonatkozik, mert a kiadásoknak az az emelkedő folyamata, a mely, a mint majd bátor leszek rátérni, az 1912. évi költségvetésben is mutatkozik, az 1910. évi zárszámadásban egy álló ponthoz jutott, mert hiszen az előző év 1392 milliót tevő rendes kiadásával szemben mindössze 1428 millió a kiadások emelkedése. Ez egy intő jel számunkra, nem abban a tekintetben, hogy indemnitásokkal kormányozzunk tovább, de hogy a kiadások növekedése útjába lehetőleg akadályokat állítsunk. Ugyanakkor pedig, midőn a kiadások épen azért, mert költségvetés hiányában esetleg a tényleges szükségletekről nem lehetett itt gondoskodni, csak ilyen mérvben emelkedtek, a bevételeknél egy sokkal, az előző évinél 91 millióval nagyobb emelkedést látunk. így állott elő az az állapot, hogy a rendes kezelés tekintélyes nagy felesleggel záródik. De, igen t. ház, épen azok a szempontok, a melyeket a t. előadó ur jelzett, hogy tudniillik adóügyi politikánk válponton álló, másfelől a takarékosságnak nagy és sohasem eliminálható érdekei követelik azt, hogy elemezzük egy kissé qzeket az eredményeket; visszapillantást vessünk a múltra, ezeknek az eredményeknek a fejlődésére ; megállapítsuk azt, hogy mi ebből a bevételi emelkedésből a természetes emelkedés, mi esetleg ujabb jövedelmi források igénybevétele; megállapítsuk a kiadásoknál azt, hogy mi az egyfelől, a mi mint nem szorosan állami feladatra teljesített kiadás jelentkezik, másfelől pedig mi az, a mi a szorosabb értelemben vett áüami feladatokra fordittatik. Pénzügyi életünknek egyik legkiválóbb] a : Széll Kálmán t. képviselőtársunk tett egy visszatekintést a múltra. Ebben a visszatekintésben ahhoz az eredményhez jutott, hogy a számoknak az az óriás mérvű emelkedése nagy mértékben korlátolható és csökkenthető akkor, ha ezekből a számsorokból kiválasztjuk azokat a tételeket, a melyek talán a távoli múltban meg sem voltak, hanem későbbi fejlődésnek következményei és kiválasztjuk elsősorban azokat a tételeket, a melyek az állami gazdálkodásra, az állam üzemeire esnek. Összehasonlítva az 1910. évi zárszámadásnak adatait az 1900. évi zárszámadás adataival egy óriási emelkedést látunk, mert — és itt csak a rendes kezeléssel foglalkozom — az 1900-ban 1042 milliót tevő rendes bevételek az 1910-ik évi zárszámadásban már 1543 millióra emelkedtek. Ebből az 500 millióból azonban — s erre figyelmeztetnem kell a t. házat, — egy igen tekintélyes rész esik a tulaj donképeni üzemi bevételek emelkedésére s ezeknél az üzemi bevételeknél egy jelentékeny rész esik az államvasutak jövedelmezőségének emelkedésére. Hiszen, ha jól emlékszem a számokra, 209 millió ebből az összegből az az összeg, a mely a kereskedelemügyi tárcza jövedelmezőségének emelkedését képezi, a mely pedig, a mint tudjuk, két főtételre, az államvasutak és a posta-, távirda és telefon tételeire vezethető vissza. Pénzügyi szempontból minket most a másik tárczának, a pénzügyi tárczának bevételi emelkedései érdekelnek elsősorban, a melyek ezalatt a 10 év alatt 267 millióra menő összeget tesznek ki. Ebből az óriási összegből csak egyre hivom fel a t. ház figyelmét, mindössze arra, hogy benne 52 millióval szerepel az egyenes adók bevételeinek emelkedése, ugy, hogy az egyenes adólikai szemben az egyes más bevételi ágak jövedelmezősége nagyobb emelkedést mutat; igy például a fogyasztási és az italadók 71 millióval emelkednek ug} r anezen idő alatt, mig a dohányjövedéknek jövedelme 53 millióval emelkedik ezen időszak alatt. Ebből csak egy konzekvencziát vonhatok le : azt, hogy az egyenes adók szerepe az államháztartás keretében veszített és veszít fontosságából nap-nap után. (Ugy van ! balfelől.J Ezért át kell térnünk adózási rendszerünkben valami más, kiadóbb adózási rendszerekre, a mint hogy már át is tért az élet s a magyar államháztartásban is már tulajdonképen átmentünk, nevezetesen a .fogyasztási adók, a jövedékek és az állami üzemek jövedelmeire. Engedjék meg, hogy ez alkalommal t. barátom fejtegetéseihez csak egyet fűzzek. (Halljuk!
