Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-260

354 260. országos ülés 1911 október 3-án, kedden. intézett hozzám a horvát hán állását illetőleg. Interpelláeziója, indokolásának első részében ugyanazon témával foglalkozott, a melyet Mezőssy Béla t. képviselőtársam is fejtegetett és ezért azt hiszem, nem méltóztatik talán szükségesnek tartani azt, . . . (Zaj a szélsőbaloldalon : Halljuk ! Halljuk !) Elnök: Csendet kérek ! Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök:... hogy ugyanarra a tárgyra még egyszer kiterjeszkedjem. Azonban interpellácziójának másik és pedig nagyobb része politikai természetű. Az egész interpelláczió arra van alapítva, hogy a t. képviselő ur az újságokból kivett szemelvények egész sorozatát adta elő a t. háznak és abból igyekezett megindokolni azt, hogy a bán politikailag nem felel meg azon állás követelményeinek, a melybe helyeztetett. Megjegyzem, hogy többnyire ellenzéki — hol horvát, hol magyar ellenzéki — lapokból vette t. képviselőtársam ezen szemelvényeket, a melyek alapján meg kívánta konstruálni azt a tételét, hogy íme, minthogy ezek a lapok ezt így írják, tehát a bán is olyan. Ez nagyon gyenge következtetés. Mert ez nem jelentene egyebet, mint azt, hogy a mit, mondjuk, a Budapest, a Magyarország, vagy a Független Magyarország ír, azért én vagyok felelős. (TJgy van! jobbfelöl.) Azt hiszem, hogy ha találkozik valaki, mondjuk a Lajtán tul, a ki azt fogja mondani, hogy alapjában véve én is csak a negyvennyolczas pártoknak politikáját követem, az urak, a kik szemben ülnek, protestálnának az ellen, hogy én az ő politikájukat csinálom. (Felkiáltások jobbfelöl: Mi is!) A t. képviselő ur interpellácziójának felépítésében tulajdonképen ugyanezt csinálja. A horvát bánt azért teszi felelőssé, a mit egyes horvát vagy magyar ellenzéki Iaj>ok írtak. így nem lehet vitatkozni és nem lehet semmit sem bizonyítani. Mert ez lehetetlenség. Kiragadni egyes ezikkeket, vagy azoknak bizonyos részeit s azokat odamutatni és ebből akarni valamit következtetni, bocsánatot kérek, ezzel szemben én ugyanazon fegyverrel nem élhetek, nem szedhetem össze az egyes czikkeknek további részeit, felsőbb vagy alsóbb részeit, hogy kimutassam, hogy t. képviselőtársam tévedésben volt, a ki talán nem tud elég jól horvátul s így nem értette meg a ezikkeket stb., mert mindez beletartozhatik. Hiszen t. képviselőtársam a horvát kvázi hivatalos lap egyik czikkét is felemlítette, pedig itt tulajdonképen egy tárczaczikkről van szó. (Mozgás a jobboldalon!) Hogy a bán legyen felelős egy tárczaczikkért, a melyet ott ír valaki. a ki magát a bán jó barátjának állítja, az csak még sem lehetséges. Ezért csak nem lehet felelőssé tenni a bánt, mint egyáltalában semmiféle, czikkért, a mely a lapokban ott megjelenik, mert azért a szerkesztőség van hivatva felelni. Ezen az utón bebizonyítani nem fog tudni semmit sem a t. képviselő ur, ez csak megtéveszthette őt, de bizonyításul nem szolgálhat. Hogy mégis valami pozitív képét adjam a dolognak, nem marad egyéb hátra, mint hogy a bánnak eddigi működését nagyjában körvonalazzam a t. ház előtt, ebből lehet azután valami következtetést vonni. (HalljuJe! Halljuk!) A mint már előbb kinyilatkoztattam, a horvát-szerb koalicziónak képviselői jelentek meg nálam, hogy velük bizonyos megegyezésre jussak a horvát politikát illetőleg. Ok képezték — s én egészen alkotmányosan akartam eljárni — az akkori horvát országgyűlésnek többségét. Ok arra az állásjDontra helyezkedtek, hogy ők a 68-iki kiegyezési törvény alapján kívánják működésüket beilleszteni s a magyar kormánynyal a jó viszonyt föltartani. Kívánságaik különbözők voltak és diskutabilisak is többé-kevésbbé. De ennél az alkalomnál is kikötöttem azt, hogy ezekről beszélhetünk ugyan, de magától értetődik, hogy maga a horvát kormány nem lehet más, mint a pártokon kívül álló, a mely teljesen a törvény alapján áll. S így történt a horvát bánnak és az osztályfőnökök kinevezése is, a kik az 2868-iki kiegyezés bázisán állottak, s ugyanazt a politikát képviselték személyükben, a melyet annak idején a megbuktatott nemzetijDárt képviselt. Ez a viszony tanti-quanti tartott egy fél esztendeig s a bán megkísérelte ezen urakkal, a volt horvát-szerb koaliczió uraival és többséggel egy megélhetési viszonyt teremteni, sőt sikerült neki egy választójogi törvényt is megalkotni az akkori országgyűlésen ezzel a többséggel, a mely azonban bizonyos fejlesztési teóriával élt az 1868-iki kiegyezési törvénynyel szemben s a meddig lehetett, fentartotta velük ezt a viszonyt. Midőn azonban már kitűnt, hogy ez lehetetlenséggé válik, akkor a múlt esztendőben a bán azt a propozicziót tette, hogy a horvát országgyűlés oszlattassék fel s uj választások utján létesíttessék egy helyzet, a mely jobban megfelel azon kívánalmaknak, a melyeket mind a magyar, mind a horvát politika szempontjából fel kellett állítani. A választások megtörténtek, s ő eltekintve attól, hogy akkor saját magának is keletkezett pártja az országban, a kiegyezési alaptörvény alapján álló koalicziós urakkal még tovább is megbeszéléseket folytatott a választások után bekövetkező helyzetre vonatkozólag, a mikből azt a reményt táplálta, hogy ily sima utón sikerül azokat abba a táborba hozni, a melyben a törvény alapján követendő politika czéljából szükséges többséget megalkothatja. Ez egy darabig megint ment ugy, a hogy, de nagyon sántikált, mert a választások alkalmával szövetkezett pártok nem tartották szükségesnek az utolsó betűig megtartani a megbeszélésekből azt, mire annak idején vállalkoztak. Elmúlt egy év. Háromnegyed évig fáradozott a bán, hogy ezeket bevonja abba a politikai körbe, a mely mind Horvátországnak, mind Magyarországnak használt volna, de végre is nem maradt