Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-259

259. országos ülés 1911 október 2-án, hétfőn. 327 csak a lovas szolgálatot kellene tanulniok. A lovasságnál pedig meg lehetne oldani a kérdést ugy, hogy vagy egyszerűen áttérünk a kétévi katonai szolgálatra, a mint rátért a honvédség, vagy pedig a harmadik évre önként jelentkezőket vesszük fel, a kiknek hasonló fizetést adunk, mint most a csendőrlegénységnél. Jól tudom, hogy mindezek a reformok az államnak nagymérvű megterhelését jelentenék, de, t. ház, vagy képesek vagyunk a kétéves katonai szolgálattal járó terheket elviselni, vagy nem vagyunk képesek. Ha nem tudjuk elviselni, akkor hagyjuk még a dolgot és készítsük elő az államot, hogy képes legyen e terhekre, de torztörvényt, egy tételes igazságtalanságot ne szavazzon meg ez a tisztelt ház soha. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A mi különben csekélységemet illeti, nem vagyok a kétéves katonai szolgálatnak ab ovo hive. Különben is ennek igen sok kiváló katona sem hive, ma már még sok olyan sem, a ki valaha lelkesedett érte. Hiszen tudjuk, hogy Francziaországban a katonai körökben mozgalom indult meg a hároméves katonai szolgálat visszaállítása érdekében. (Felkiáltások a jobboldalon ' A lovasságnál !) A mi e mozgalom létalapját képezi egyrészről az, hogy mindenképen jobb kiképzést lehet adni a három évig szolgáló katonaságnak, másrészt azonban, és ez a fontos, a mi emberanyagunk nem oly kiapadhatatlan, mint Németországé. Nálunk, sajnos, igen nagy, különösen a felvidéken, az amerikai kivándorlás, és egyáltalán a népesség, ugy látszik, testileg satnyái. Mindezek alapján nem hiszen, hogy olyan nagy fölösleges bőség volna jó emberanyagban. Kénytelenek leszünk tehát a kevésbbé alkalmas egyéneket is besorozni e törvényjavaslat életbeléptetése után. Mindenki, a ki némileg érdeklődik e dolgok iránt, tudja, hogy már évekkel ezelőtt ment ki rendelet a sorozó orvosokhoz, hogy ne vizsgálják annyira túlontúl a legénység kisebb hibáit és ne legyenek oly rigorózusak. Azt hiszem, ennek inditó oka az volt, hogy már nehezen lehetett a magasabb harczképességre nézve az egyének szoros vizsgálata mellett kihozni az ujonczíétszámot, vagy ha ki akarjuk hozni a magasabb ujonczíétszámot, még nehezebb lesz és még kevésbbé harczképes egyéneket kell besorozni. Az elmúlt háborúk tanúsága világosan bizonyitja, hogy az egyén testi erejére igenis nagy szüksége van a hadseregnek, az egyén testi ereje, edzettsége és egészsége igen fontos, mert most nem fogunk rövid háborút viselni, hanem %alószinüleg ép ugy, mint az orosz-japán háború, ha háborúra kerül a sor, ez eltart hónapokig és akkor igen nagy fáradalmakat, sőt a legjobb élelmezés mellett még nélkülözéseket is kell a katonának esetleg elviselnie. Ezeket pedig gyengébb szervezetű egyének semmikép sem lesznek képesek elviselni, csakis a tábori kórházakat fogják megtölteni a gyengébb szervezetű legénység. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egyáltalában azt a benyomást kelti a mi hadvezetőségünk, nemcsak ezzel a törvényjavaslattal, de egész viselkedésével, mint hogy ha tovább akarná folytatni az eddigi, parádéra való kiképzést, és nem a tulaj donképeni háborúra képezné ki az embereket. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem parádés marsokra, nem defilékra van most szükség, hanem edzett, sokat kitartó, jól lövő, fegyelmezett legénységre. (Filénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nálunk mindenre fordítanak súlyt, de arra, hogy jó lövőket neveljünk a hadseregben, nem gondolnak. (Mozgás.) Látjuk, hogy a mi hadseregünkben egy gyalogos évente 70 éles lövést tesz, (Zaj. Halljuk! Halljuk !) mig Angliában 800-at, Francziaországban 400-at, Olaszországban 450-et; de ha nem is e nagy pénzösszegekkel rendelkező nagyhatalmakat nézzük, hanem a csekély anyagi erővel rendelkező kisebbeket, akkor is azt látjuk, hogy Bulgáriaiján 160-at, Romániában pedig 180-at. Méltóztassék elhinni, hogy a harezrendszerü vaktöltésekkel való puskázások helyett sokkal jobban begyakorolja a legénységet háború esetére, ha éles töltést adunk a kezébe nagyobb számmal. Az éles töltéssel bánni tudó legénység mindig erősebb, nehezebb ellenfél a háborúban, mint a csupán parádéra kiképzett, defilirungot, harczászati lövést tudó igazán békés hadsereg. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De vizsgáljuk most, vájjon e rengeteg áldozatokért, melyeket emberben és anyagi javakban követel tőlünk e törvényjavaslat, mit nyújt nekünk ? (Halljuk ! balfelöl.) Mindjárt bátor vagyok megjegyezni, hogy tévedésnek tartom az osztrák hadi Íróknak azt az elméletét, hogy a hadseregbe fektetett tőke nem vész el, mert benn marad az országban. Elsősorban nálunk — sajnos — nagyrészben nem marad benn, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) másodsorban elvész a nagy kamatveszteség, mert improduktív befektetés, (Ugy van! balfelöl.) harmadsorban pedig senki sem számítja azt a számos munkanapot, melyet az a dolgos parasztlegény éveken keresztül eltölt a kaszárnyában. Jól tudom, hogy erre azt mondják, hogy tekintsük ezt biztosítási díjnak, mert belbékénket és a külellenség támadásától való biztonságunkat ezzel biztosítjuk, tehát ezt meg kell adni. De azt hiszem, hogy ilyen esetben ugy kell tenni, mint az egyszeri ember, a ki vizsgálta, mikor a házát bebiztosították, hogy nem megy-e tönkre esetleg a biztosítási dijaktól, mert mindegy, ha valakinek azért kell eladnia a házát, mert a biztosítási dijakat nem bírja fizetni, avagy talán esetleg felgyújtják neki a házát. T. ház ! E térre nem akarok kiterjeszkedni, mert ezt Pajzs Gyula t. képviselőtársam nagyon részletesen és olyan gyönyörűen kifejtette, hogy szerintem ujat mondani nem lehet, még kevésbbé őt leczáfolni. Különben is a t. túloldal valószínűleg osztozik e nézetekben, mert még senki sem kísérelte meg onnan Pajzs Gyula t. képviselőtársam