Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-258
318 258. országos ülés 1911 szeptember 30-án, szombaton. veszik. E csapások legnagyobb részéről tudomásunk sincs és annál kevésbé tudunk azokon segíteni. Tudjuk, hogy a közelmúltban sokkal több volt a tűzvész, mint rendes körülmények között nyáron szokott lenni. Nem akarom untatni a t. házat azzal, hogy a kisebb tüzeseteket mind felsoroljam ; megelégszem azzal, hogy egyre hivatkozom. Épen Gömör vármegyében, melynek szülötte vagyok magam is, elpusztult egy egész község, tönkrement annak lakossága, mely azelőtt vagyonos, munkás volt és ma abba a helyzetbe jutott, hogy mikor mindenét ott vesztette, koldusbotot ragadott a kezébe a nélkül, hogy a nemzet képviselői erről tudomást szereztek volna. Megnevezhetem annyival is inkább, mert hiszen épen a íöldmivelésügyi minister úrhoz intézem interpellácziómat és az ő vármegyéjéről van szó, hogy Rima-Kakova az, mely elpusztult teljesen a nélkül, hogy a gömörmegyei képviselő uraknak eszükbe jutott volna még segélyt is kérni részükre. (Zaj a jobboldalon.) Hasonlókép emlékezhetünk meg arról, hogy az ország egyik gazdag, virágzó városát tönkreteszi egy földrengés és az odautazó képviselők ezt egyszerűen pártpolitikai czélokrahasználják fel, (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) pohárköszöntőket tartanak ott, és nem intézkednek arról, hogy az a nép, mely igazán segélyre szorul, a megszavazott segélyt, a nemzet adományát kellő időben kézhez is vehesse. Mikor a nemzet apraja-nagyja feljajdul ezen terhek alatt, mikor csapások csapások után jönnek, az idei hivatalos jelentés mégis kielégitő aratásról számol be. Megengedem, hogy vannak vidékek, hol az aratás kielégitő volt, de vannak vidékek, hol még a vetőmagot sem kapta vissza az a földmivelő kisgazda. T. ház ! Ha ezekre a figyelmünket nem fordítjuk, abban a téves hitben lehetünk, hogy tényleg a gazdasági válság sehol sem fenyeget bennünket, hogy sehol a kisgazda segélyre nem szorul, hogy mindegyik meg lehet ott elégeve azzal a terméssel, melyet az idén betakarított. Épen azért szomorú kötelességet teljesítek, midőn ezen interpelláczióm meghallgatására kérem a t. ház türelmét. (Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) Előre bocsátom, hogy feltűnési viszketegség sohasem vezetett és igazán nem szeretek dobálózni nagy frázisokkal. Ne méltóztassék tehát itt pikantériát keresni, hogy midőn ezen interpelláczióm kapcsán kénytelen vagyok a nemzetiségi vidékeken a magyarság helyzetére, nyomorúságos bajaira is kiterjeszkedni, és épen én teszem meg azt, ki azon párthoz tartozom, melyről a t. túloldal előszeretettel szereti hangoztatni, hogy a választás idején a nemzetiségekkel összejátszottunk, és hogy akkor, mikor az általános, egyenlő, titkos választói jogot követeljük, ugyancsak nemzetiségi érdekeket szolgálunk. Hogy ez mennyire nem áll meg, ki fog tűnni majd akkor, ha a választói jog törvényerőre emelkedik és életbe lép. (Helyeslés baljelől.) Akkor ép ugy meg fognak győződni ennek tévességéról, mint a hogy beigazolást nyerhet az előbbi vád alaptalansága akkor, ha a választási jegyzőkönyveket végig méltóztatnak nézni. (Igaz! Ugy van 1 a szélsőbaloldalon.) Ha van olyan, ki talán kételkedik szavaim igazságában, rendelkezésére bocsátom a tasnádi választókerii let jegyzékét, melyből meggyőződhet, hogy mig a t. túloldal, a munkapárt jelöltjére 1200 oláh választó szavazott le, addig reám 240. Ábrahám Dezső : Itt vannak a bizonyítékok ! Jaczkó Pál : Köztudomású tény, hogy Szilágy vármegyében a kormányok nembánomsága folytán terjeszkedhetett annyira a nemzetiség, Szilágy vármegye az a szemérmes koldus, a melyiknek üres a tarisznyája, mert soha nem kért és ennélfogva a kormányok támogatásban nem is részesítették, daczára annak, hogy régi idő óta tért hódit ott a nemzetiség és napról-napra jobban visszaszorítja a magyarságot. Mindaddig, mig a magyarságnak megvolt az ereje, mig a magyarság saját erejében bizva, munkájának eredményét betakaríthatta, eddig tartózkodott attól, hogy akár kérésekkel álljon elő, akár támogatást, segélyt kérjen, de most, mikor abba a helyzetbe jutott, hogy, sajnos, tőkéje elfogyott, hitele nincs, amellett teljesen magára van hagyatva, saját anyagi erejére van utalva, nem bizhatik azokban a nemzetiségi bankokban, a melyek azon vidéken működnek, s melyek a nemzetiségieknek olcsó és gyors kölcsönökkel állanak rendelkezésükre (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) most, mikor neki semmi támogatásra és segélyre kilátása nincs, és reménytelen a jövője is, valószínűleg nem tehet egyebet, mint hogy Amerikába kivándorolt társait követi. (Igaz ! Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ey körülmények közt imminens közérdek az, hogy a nemzetiségi vidékeken lakó magyarságnak, kisgazdáknak helyzetével már most foglalkozzunk s arra a kormány figyelmét felhívjuk. Mig más vármegyékben a kormányok óriási befektetésekkel támogatták az ipart és a kereskedelmet, e vármegye munkás népe idáig soha kérésekkel elő nem állott, és ugy látom, álszeméremből annak képviselői soha a törvényhozás elé kéréssel nem jöttek. Ennek következménye az lett, hogy inig más vármegyékben az ipar és kereskedelem fejlődése a gazdasági érdekeket is szolgálta, itt a kultúrában is visszafejlődést látunk. Természetes, hogy a hol vasút nincs, mint Szilágy vármegyében, hol a közutakról nem gondoskodnak, vagy nem gondoskodhatnak, mert saját anyagi erejük kevés hozzá, támogatást pedig nem kapnak, ott az ipar, kereskedelem pangásnak indul, s ennek hatását érzi az a gazdasági osztály, a melyik nem tudja terményeit kellő értékben értékesíteni és kénytelen azt elprédálni vagy maga elfogyasztani. Méltóztassanak megengedni, hogy most, mikor interpellácziómat előterjesztem, nem terjeszkedem ki a nemzetiségi viszonyokra, bár készültem hozzá, hogy azokat a ház szine előtt feltárjam, de tudva, hogy egy fontoS közérdekű interpelláczió következik utánam, nem akarom ezeket most részletezni,