Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-250

250. országos ülés 1911 szeptember 21-én csütörtökön. 195 tanyák polgársága népgyülésének kérvénye, mint a véderőj avaslattal összefüggő, együttes tárgyalás czéljából letétetik a ház asztalára ; Albis község polgárságának kérvénye, szintúgy Bélafalva község és Czegléd város polgárságának kérvénye pedig a véderőj avaslatra is vonatkozván, tárgyalás végett a ház asztalára tétetnek le, egyúttal azonban egyéb részeikre nézve tárgyalás és jelentéstétel végett a kérvényi bizottságnak adatnak ki. Eízel elérkeztünk a napirend 15. pontjához, a véderőről (írom. 276., 356. sz.) szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatásához. Ki következik ? Rudnyánszky György jegyző: Csermák Ernő ! Csermák Ernő: T. képviselőház ! A véderőjavaslatokkal három szempontból kivánok foglalkozni : visszapillantást kivánok vetni a történelem egyes eseményeire, foglalkozni kivánok a dolog pénzügyi részével és végül a nemzeti jogokkal. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Mielőtt azonban beszédem tulajdonképeni tárgyára térnék át, méltóztassanak megengedni, hogy figyelemmel arra a beszédre, a melyet Hegedüs Kálmán t.. képviselőtársam mondott, némely reflexiót tehessek (Halljuk' balfelől). Elsősorban, hogy kifejtsem abbeli hitvallásomat, hogy azt, a mit mi csinálunk — és azt hiszem, ezt az összes ellenzék nevében mondhatom, a mely ebben a harczban részt vesz — legjobb tudomásunk, lelkiismeretünk, becsületünk szerint csináljak, (Helyeslés balfelől.) mert kötelességünknek tartjuk azt csinálni. De midőn e beszéddel foglalkozom, nem akarom őt az agresszivitás terére követni, (Helyeslés balfelől.) épen csak annyi reflexiót teszek, a mennyit feltétlenül szükségesnek tartok azzal a beszéddel szemben, a mely bennünket oly módon támad, a melynek itt a képviselőháznak, ezekben a harczokban sem lehet helye. Én már elhibázottnak tartom t. képviselőtársam álláspontját ott, mikor szereplését, megjegyzését szerénynek minősiti. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, senki sincs a házban, a ki ezt a szereplést, ezt a megjegyzést szerénynek tartaná. (Helyeslés balfelöl.) Midőn pedig bennünket arra a nívóra helyez, hogy léha, beszédeket tartani képtelen ellenzék vagyunk, a mikor ilyen inszinuáczióval illet bennünket, akkor jogosult viszont a mi nézetünk, hogy a mikor ő azokat a beszédeket, a melyek gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Tóth János és mások ajkáról elhangzottak, nem tartja komoly beszédeknek, hogy a hibát nem annyira azokban keressük, a kik e beszédeket elmondották, hanem épen ő benne, magában, a ki azoknak a beszédeknek értékét kellőleg felfogni nem volt képes. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) És a midőn ránk, 48-asokra, azt a kifejezést használja, hogy a 48-as idők országutjáról szedjük fel a port, hogy telehintsük vele a nép szemét, csak arra vagyok bátor felhivni a t. ház figyelmét, hogy azért talán mégis csak mindenki látja, hogy Magyarország szinmagyarsága a 48-as országúton halad, és azon haladunk mi is, ha az nem is kényelmes, ha rögök sértik is meg lábainkat, s ha a por, a melyet felverünk, bizonyos köröknek kellemetlen is. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezek előrebocsátása után méltóztassék megengedni, hogy a véderőj avaslatok komplexumával a történelem szempontjából foglalkozzam. Ha a történelmet nézzük, azt hiszem, eltűnik az a különbség, a mely a laikusok és szakemberek véleménye közt van. Ott látjuk azt a bizonyos tükröt a történelemben, a mely mikor megmutatja a multat, egyszersmind fényt vet a jövőre is. Ha vizsgáljuk az egyes államok fejlődésének hadügyi oldalát, akkor azt látjuk, hogy azok a tömegek, a melyeket egyes államok a maguk érdekében mozgósítottak, a legritkább esetben voltak eldöntői a háborúnak. Olyan körülmények döntötték el a háborút, a melyek felette állottak a tömegeknek. Salamon király idejében körülbelül 300.000 embere volt a zsidóságnak, és később mégis könnyen végzett vele a római hatalom. Nagjr Sándor serege legyőzi Dárius sokkal nagyobb seregét. Általában látjuk azt, hogy a vezetők kiváló egyénisége dönti el a csata sorsát. Napóleon egész Európával harczolt, Nagy Frigyes is szembeszállott egész Európa koalicziójával s hadvezéri tehetsége az ellene mozgósitott nagy hadseregekkel szemben is eredményeket tudott elérni. Magyarországon olyan irányban haladunk, a mely a hadseregnek fejlesztését mennyiségileg tűzte ki feladatául. Azonban e mellett látjuk, hogy a hadvezetés kérdésénél mindig hibák fordultak elő, a melyek arra vezettek, hogy igen sok háborúban vesztesek legyünk, a hol mennyiségileg megálltuk volna a helyet, a hol a magyar nemzet legkiválóbb fiai vettek részt a harczban, de olyan eszmékért, a melyek őket nem lelkesítették. És mégis megálltak helyüket és teljesítették kötelességüket. Ha ilyen körülmények között most egy ilyen javaslattal állunk szemben, a mely javaslat megint csak a mennyiségi kérdésekre fektet súlyt, akkor engedjék meg nekem, hogy a szakértőknek, talán a történelemmel nem is teljesen megegyező, talán minden tekintetben maguk által sem elfogadott, belsejükben nem követett, meggyőződéssé nem érlelt álláspontját mi ne tekinthessük olyannak, a mely bennünket arra a térre vezessen, hogy vakon, muszáj képen kövessük azt az álláspontot, a mely álláspont Magyarországnak sem közgazdasága, sem nemzeti álláspontja tekintetéből helyes nem lehet. (Ugy van! ügy van ! a baloldalon.) Ezeknek előrebocsátása után beszédemnek a voltaképeni lényegére akarok rátérni, a mely Magyarország közállapotaival foglalkozik, a mely foglalkozik azzal a helyzettel, a melyben ma vagyunk. Mindenekelőtt össze ke.R hasonlítanom, hogy Magyarország teherviselőképessége micsoda arányban áll azon állapottal, azon követelményekkel, a mely követelményeket velünk szemben felállítanak, Ebből a szempontból elsősorban rá kell 25*