Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-242
2í2. országos ülés 1911 ezélokra s mennyivel kevesebbet fordítanak kulturális czélokra, mint mi. El kell ismernünk, hogy a honvédelmi minis-' ter urnak ez a világos és — ha nem vizsgálja az ember alaposabban, talán meggyőző — érvelése és okfejtése nagy hatással volt nemcsak a házban, hanem az ország közvéleményében is. Hiszen tudjuk, hogy a túloldal t. szónokai, a kik ezzel a kérdéssel eddig foglalkoztak, nagyobbára arra hivatkoztak, hogy a honvédelmi minister ur elég alaposan megezáfolta már előre azokat a bizonyos ellenvetéseket, a melyek a reform költségeinek túlságba menő mérvére vonatkoztak. Ezzel szemben ha valóban azt találnék, hogy a reform mérlege ugy alakul, a hogy a honvédelmi minister ur az ő katonás módszerével kifejtette, akkor én magam is azt mondom, hogy azon t. képviselőtársaim a túloldalról, a kik a nemzeti követelmények iránt bármely oknál fogva nem tudnak hevülni, nagyon helyesen cselekednének, ha ezt a javaslatot minden megfontolás nélkül megszavaznák. És akkor talán mi is abban a reményben élhetnénk, hogy a nemzeti szempontok egy részének teljesülésével talán mégis valahára nyugvópontra juthatna az a küzdelem, a mely a véderő kérdése körül olyan régóta és olyan hevesen-folyik. Annál inkább sajnálom, hogy további fejtegetéseimben kénytelen leszek széttépni a kellemes illúzióknak azt a ködfátyolát, a melybe a honvédelmi minister ur a reform pénzügyi részét burkolta. Én bizonyítani kivánom azt, hogy azok az axiómák, azok a közgazdasági tételek, a melyekre a honvédelmi minister ur a reform pénzügyi indokolását felépítette, tévesek, hogy azok a statisztikai adatok és összehasonlítások, a melyekkel a honvédelmi minister ur beigazolni akarta azt, hogy más államok sokkal nagyobb hadügyi terheket viselnek bevételeikhez képest, mint mi, nem helytállók, és ki fogom mutatni, hogy mindazok a számitások a reform költségeit illetőleg, a melyeket a honvédelmi minister ur elénk terjesztett, hibásak, és ki fogom mutatni azt, hogy azon számításai, a melyek a reform költségeinek fedezetére vonatkoznak, a reális alapot teljesen nélkülözik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És ha sikerül mindezt beigazolnom, akkor azt hiszem, hogy kétségtelenül beigazoltam azt is, hogy a kormány ezekkel a javaslatokkal, a melyeknek, azt hiszem, mindannyiunk megegyező véleménye szerint elsősorban pénzügyi és közgazdasági hordereje volna figyelembe veendő, ide a ház elé jött, a nélkül, hogy nekünk megfelelő garancziákat szolgáltatott volna arra nézve, hogy ez a nemzet a javaslatok elfogadásával járó nagy pénzügyi terheket el fogja birni és el fogja viselhetni. (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon.) Mindezen aggályaim természetesen elesnének abban a perezben, a midőn igaza volna a honvédelmi minister urnak abban a tekintetben, hogy mindaz a j>énz, a melyet egy állam haderejére itt a belföldön elkölt, az nem tőkeveszteség. Hiszen akkor tényleg esztelen fukarkodás volna, ha mi a szeptember 12-én, kedden. 111 hadseregre kiadandó pénzzel fukarkodni akarnánk. De a midőn én azt látom, t. képviselőház, hogy azok a száz és száz milliók, a melyeket mi évenként a katonaságra elköltünk, lóra, zabra, felszerelési tárgyakra, ágyukra stb., szóval csupa olyan dolgokra lesznek elköltve, a melyek, ha felesleges mennyiségben vannak itt az országban, akkor külföldre is eladhatók, és ebben az esetben az érettük külföldön befolyó pénz gazdagítaná ennek a nemzetnek a vagyonát, akkor azt hiszem, méltán kételyeim támadhatnak az iránt, hogy vájjon csakugyan eltalálta-e a honvédelmi minister ur ezen axiómáját, igaza van-e neki ebben a kérdésben ? De hát, t. képviselőház, én azt állítom, — és ezt kell, hogy elismerje, a ki e kérdéssel némileg mélyebben kíván foglalkozni — hogy ez tőkeveszteség. Az a fénz, a melyet mi kiadunk a hadsereg szükségleteire, ha az országban marad, nem vész el, a pénz nem lesz kevesebb, de elvész a nemzeti vagyonnak azokat a száz és százmilliókat megérő része és értéke, a melyeket a hadsereggel és a hadsereg utján elfogyasztottunk, elvész abban az esetben, hogy ha a hadsereget nem tekinthetjük produktív beruházásnak. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) Azt hiszem, senki sincs köztünk, a ki kétségbe vonná azt, hogy a hadsereg produktív beruházásnak tekintendő közgazdasági szempontból is, de csak addig a mértékig, a meddig azt egyrészről a nemzet biztonságának megóvása, másrészt pedig a nemzetnek vagyoni ereje megengedi. (Ugy van! ügy van! bal/elől.) Minden ezen túlmenő költekezés a nemzeti vagyon csorbítását jelenti, és tőkeveszteség a nemzeti vagyonra nézve arra az esetre is, ha akár az egész összeg visszatér ül. És ezen nem változtat, ezt az igazságot nem dönti meg a t. honvédelmi minister urnak az a másik, megvallom, igen frappáns elmélete sem, a mely szerint a nemzet bizonyos évek után, bizonyos amortizácziós üzlet alapján, a hadsereg milliárdokat érő értékeinek ingyen jut birtokába, vagy az a másik elmélet, a melyet szintén a minapában hallottunk tőle, hogy ugyanis a hadseregre elköltött pénz tulaj donképen csak biztosítási dijat jelent a háború esélyeivel és veszélyeivel szemben, még pedig nagyon mérsékelt biztosítási dijat. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Azt hiszem, hogy nekünk itt az ellenzéken legkönnyebb az érvelésünk akkor, ha a túloldal kiváló tagjainak érvelésével bizonyithatjuk igazainkat. Méltóztassék tehát megengedni, hogy a közgazdasági részre vonatkozó fejtegetéseim támogatására hivatkozzam a túloldalnak egy általam nagyon tisztelt kiváló tagjára, nemzetünk egyik kiváló nemzetgazdászára, Hegedüs Lorántra, a ki annak idején a közös ügyek tárgyalása alkalmával a hadügyi bizottság referense volt. Ezt a kérdést ott tárgyalták, és ezekre az imént tárgyalt kérdésekre vonatkozólag Hegedüs Lóránt a következőket mondta:
