Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.
Ülésnapok - 1910-230
230. országos ülés 1911 augusztus 26-án, szombaton. 461 a hazai ipar fejlesztéséről. E törvény 14. §-a alapján a kereskedelemügyi niinister ur ugyanezen évben, tehát 1907-ben 55800. sz. alatt kiadta az úgynevezett közszállitási szabályzatot. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) E szabályzat körül tapasztalt visszaélések képezik interpelláezióm tárgyát, a melyet a kormány összes igen tisztelt tagjaihoz és elsősorban a ministerelnök és a kereskedelemügyi minister urakhoz intézek. (Halljuk ! Halljuk !) Tudvalevő dolog, t. ház, hogy e közszállitási szabályzatban mindazon ipari szállításokra és munkálatokra vonatkozó eljárások szabályozva vannak, a melyeket elsősorban az egyes ministeriumok, továbbá az országgyűlés két háza, az összes magyar kir. állami hatóságok, hivatalok, intézmények végeztetnek, vagyis, röviden szólva, mindazok az épitkezések és ipari vállalkozások szabályoztatnak benne, a melyeket az állam terhére és költségére végeztetnek, A közszállitási szabályzat 16. §-a a bánatpénzre vonatkozólag rendelkezik, t. i. elrendeli azt, hogy minden egyes ilyen vállalkozás alkalmával bánatpénz teendő le. A közszállitási szabályzat e rendelkezéséhez minden hatóság kivétel nélkül alkalmazkodik is és meg is kivánják a szabályzatnak niegfelelőleg, hogy 250.000 korona értékhatárig az illető összeg 5%-a, (Halljuk !) ezen értékhatáron felüli összeg után jjedig annak 2%-a teendő le bánatpénz gyanánt. A pályázatok eldőlte iránt az illető munkának elnyerésére való törekvés, másrészről e bánatpénz révén is az illető vállalkozók természetszerűleg igen melegen érdeklődnek (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és természetes dolog, hogy nem lehet érdektelen a pályázatokon résztvevőkre az a kérdés sem, hogy vájjon bánatpénzükkel mi fog történni ? A közszállitási szabályzat 25. §-a rendelkezik e tekintetben és e szakasz értelmében az odaitélés rendszerint a versenytárgyalás után számított 15 nap alatt kell, hogy megtörténjék. A mi viszonyaink között a vállalkozóknak ritkán nyilik terük és alkalmuk arra, hogy nagyobb öszszegű vállalkozásban vehessenek részt; (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) rendesen olyan kisszerű dolgokról és olyan kisszerű vállalkozásokról van szó, a melyeket úgyszólván a pályázatok felbontása alkalmával azonnal el lehetne intézni, de mindenesetre elintézhetők volnának azok nyolez nap alatt és feltétlenül elintézendők volnának 15 nap alatt, ugy, hogy a mint azt a közszállitási szabályzat maximumként megszabja, a hatvan napot legritkább esetben lenne szabad igénybe venni e czél keresztülvitelére. Rendelkezik e közszállitási szabályzat a tekintetben is, hogy a bánatpénz rendszerint 8 nap alatt visszaküldendő. És hogy itt nem csekély összegekről és érdekekről van szó, azt bátor leszek a t. képviselőház előtt azonnal adatokkal is igazolni. (Halljuk ! Halljuk !) Megjegyzem, hogy nemcsak az alsó hatóságok, hanem elsősorban maguk a ministeriumok is, fájdalom, rossz példával járnak elől a közszállitási szabályzat rendelkezéseinek érvényesítése körül. A szakemberek, sz első sorban érdekeltek állandóan panaszkodnak ós a ki érdeklődik az ügy iránt és figyelemmel kiséri szaksajtójukat, az meggyőződhetik arról, (Halljuk ! Halljuk I) hogy alig van a sajtójuknak olyan megjelent száma, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) a melyben egy-egy életbevágó igazságtalanságról és oknélküli megkárositásról ne lenne szó. (ügy van ! a sztisőbaloldalon.) A »Közmunka«, a mely a Magánmérnökök Országos Szövetségének hivatalos lapja, továbbá a »Munkaadó<< panaszkodnak arról, hogy a hatóságok a határidőket, a melyek, ugyebár, a mint előbb voltam bátor megjegyezni, nyolez napban volnának megszabva és csak a legkivételesebb esetekben terjednek 15, 30, illetőleg 60 napig, sohasem tartják be, hanem a legkisebb közmunkánál is indokoltnak tartják azt, hogy még a 60 napi határidőt se tartsák be és, a mint példákkal fogom illusztrálni, félesztendők és esztendők telnek el, mig a vállalkozók bánatpénzüket visszakapják. Különösen súlyos ezen körülmény akkor, ha maga az illető pályázó egyáltalán nem is kapja meg a vállalkozást, hanem egyszerűen azon szerencsétlenek közé tartozott, a kik a pályázatokon résztvettek, mig a vállalkozást egy kedvezőbb sorsú pályázó kapta meg és ennek daczára kénytelen elszenvedni, hogy nem ritkán 15—20—30— 40.000 korona, esetleg több bánatpénze fekszik egy pályázat után olyan pályázatban a közhatóságok pénztáraiban, a melyből ő abszolúte semmi hasznot nem húzott. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) A mint voltam bátor jelezni, a hatóságok a terminusokat abszolúte nem tartják be semmiféle irányban sem. A felsőbb határidők valamelyikét tekintik legjobb esetben csak mérvadónak és a munkát elnyert vállalkozót a közszállitási szabályzat rendelkezései ellenére olyan késedelemmel értesitik még arról is, hogy megkapta-e a munkálatot vagy nem, hogy igen sok anyagi kárt kell szenvednie, pedig a közszállitási szabályrendelet 27. §-a záros terminushoz kötve rendelkezik e dolgokról. (Zaj. a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Ha a mi viszonyaink és egyes hatóságainknak e tekintetben esetleges kedvező elbánása nem szokott nagy ösztönzésül szolgálni, hivatkozom hát az ausztriai állapotokra, a melyeket a »Közmunka« megfelelő lapszáma felemiit. Azt mondja pl., hogy az alpesi vasutak egyes szakaszainál Ausztriában, továbbá az uj bécsi vízvezeték óriási munkálatainál minden alkalommal két hét teljesen elegendő volt arra, hogy az összes pályázatok számadatait mind felülbírálják, tehát elegendő volt arra is, hogy az ottlevő betéteket, kaueziókat az érdekeltek visszakapják. A mi viszonyaink között ok nélkül hónapokon keresztül, sőt a mint bátor vagyok reámutatni, félesztendőkön, esetleg még hosszabb időn keresztül lekötve marad a bánatpénze a vállalkozónak, annak is, a kinek legcsekélyebb kilátása sincs arra,
