Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-221

221. országos ülés 19ÍÍ augusztus lí-én, pénteken. 367 battánsok kvalifikácziója. Az 56.000-nyi ujonczlétszámot fel akarják emelni 93.000-re. Pozsonytól Háromszékig mindenütt, a hol kivándorlás van, a hiányzó kombattánsok összegét ki kell adni azon hazafias községeknek és vármegyéknek, a melyek idehaza maradnak. Tehát mi fog történni ? Az, hogy ha húsz millió lélekre jut 93.000 ujoncz, vagyis kettőre esik 9, a hol eddig két -három embert soroztak be három évre, ezentúl hat-hét embert be fognak sorozni két évre. Az individuális nyereség meglesz az illető katona részére, a ki két évig szolgál, de a család, a község, az állam, a közgazdaság erre a létszámemelésre és kedvezményre rá fog fizetni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Nem akarok adatokkal előállani, mert nem akarom hosszasan tárgyaim ezt a kérdést, de annyit meg kell állapitani, hogy ez a kétéves szolgálat nem vált be sehol, de nem vallják be. Francziaországban olyan anyagot soroznak be, hogy fentartsák papiroson a létszámot, hogy az valóban ágyutölteléknek is rossz. Nálunk sem fog beválni. Azért csak csinálják meg, majd a katonaság rá fog jönni, hogy ez igy van, mert hiszen nem extenzive, hanem intenzive kell fejleszteni a katonaságot és akkor ilyen papíron való létszámemeléssel és nyomorék katonákkal Ausztriát és Magyarországot nagyhatalommá tenni nem fogják. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Kállay Tamás: Választások előtt nem igy mondták ! Akkor az önálló bankról és Lukácsról volt szó! (Nagy zaj a baloldalon.) Lovászy Márton: Hát miért volt akkor velünk ? (Folytontartó zaj.) Gr. Batthyány Pál: Mint Justh-pártit választották meg ! (Folytontartó zaj a jobboldalon.) Kállay Tamás: A saját költségemen! Még pedig nagy költségemen ! (Folytontartó zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Tessék a szónokot nyugodtan meghallgatni! Közbeszólásoknak és feleselésnek itt nincs helye ! (Halljuk 1 Halljuk !) Justh Gyula: Kállay képviselő ur folyton provokative viselkedik. Förster Aurél : Ha méltóztatnak egy kis türelmet tanusitani, hamarább fogok végezni. (Halljuk !) Rosenberg Gyula : Csak komolyabban ! Förster Aurél : T. barátom, nem tudom, mit tetszett közbeszólni, mondhatom, nem igen szoktam igénybe venni a t. ház türelmét és én csak azt mondom el, a mit érzek és a mi a szivemen fekszik. Rosenberg Gyula: Halljuk! Halljuk! Förster Aurél: A második — röviden szólva — bennem örömet kelt, csak egyet nem értek, hogy tudta Bécs figyelmét elkerülni ez a paragrafus ? Hogy tudták ezt ugy eldugni, hogy Bécsben észre nem vették, hogy az összes nemzetiségi tanítók a honvédséghez jutnak ? Én gratulálok ehhez, mert ez valóságos szemfényvesztés, roppant ügyes dolog, s ha ezt Bécsben észrevették volna, nyomban ráteszik a kezüket. Ez mindenesetre vívmány és én nagyon örülök, hogy van mégis a javaslatnak egy paragrafusa, a mely felett én is megelégedésemet fejezhetem ki. (Derültség balfelől.) A harmadik, t. képviselőház, a nyelvkérdés. Ennél nem akarok sokáig időzni, mert a nyelvkérdés olyan megoldása, a mint az e törvényjavaslatban történik, szerintem rosszabb, mint a tűrt állapot. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) El tudtuk tűrni évszázadokon keresztül, hogy a német nyelv itt nálunk uzurpálta a viszonyokat, de azt, hogy mi magunk, mint koordinált nyelvet, törvénybe iktassuk, ezt eltűrni nem lehet. A t. ministerelnök ur tagadja, hogy ez igy volna, de ez a praxisban tényleg igy lesz és miért nem próbálta meg a ministerelnök ur a teljes paritást keresztülvinni a territorialitás elvének érvényesítése mellett ? Azért, mert Magyarországot nem tartják egyenlő félnek, mert azt mondják a ministerelnök urnak, hogy »Ungarn ist eine Provinz mit einer erweiterten Autonomie«. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Tehát ennél sokkal jobb lett volna a régi állapot mellett megmaradni. E nehéz és súlyos áldozatokkal járó törvényjavaslatok kapcsán folyton emlegetik a nemzet és király közti harmóniát. Azt hiszem, Magyarországon egyetlen ember sincs az iskolásdiáktól kezdve fel a legöregebb emberig, a ki ezt ne kívánná mint pium desideriumot és ne óhajtaná a békét, a harmóniát. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Kétségtelen dolog, hogy egymásra vagyunk szorulva. De a harmóniát nem lehet ugy megcsinálni, hogy folyton akadjanak olyan vállalkozók és felkinálkozók, a kik néha személyes érdekeiket fölébe helyezik kétes hazafiságuknak is. (Mozgás jobbfelöl. Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Idézni fogok egy példát, a mely megmutatja azt a metódust, a melyet ha a nemzetnek minden arravaló férfia követni fog, akkor a harmónia helyre fog állani. (Rosenberg Gyula helyeslőleg int.) Rosenberg Gyula képviselőtársam, a ki most integetett, tudja, hogy 1873-ban, mint volontär én is fenjártam a bécsi börzén. (Halljuk! Halljuk!) Épen a legnehezebb viszonyok között voltam fenn, a mikor egy olyan derűt volt a börzén, hogy a papirosok 30—40%-kal estek egyszerre. Hock János: Krach volt! (Derültség.) Förster Aurél: Akkor láttam ott egy ősz bankárt, az öreg Landauert, a ki azt mondta : »Uraim, csak egy mód van arra, hogy ezt az esést megakadályozzuk. Ha megfogadja mindenki, hogy a holnapi naptól fogva ugy a nyilvános|üzletben, mint a kulisszeban bizonyos kompenzácziós kurzuson aluU papirost nem kinák. A börze egyhangúlag elfogadta ezt a javaslatot és másnap, a mikor a prágai Thorsh és Fia czég megbízottja a kompenzácziós kurzuson alul akart papirost venni, abban a perezben ötszáz börzelátogató ragadta meg, ki a torkán, ki a karjánál fogva és ugy dobta ki a börzéről. Ez az, t. képviselőház, hogy egy bizonyos kompenzácziós kurzuson alul, egy bizonyos nívóján alul a nemzeti követeléseknek nálunk sem szabad senkinek a katonai követelése-